Gyurkity Péter

Az IBM dobta a következő generációs Cell tervét

A Nagy Kék illetékesei úgy döntöttek, hogy a következő generációt a várt teljesítmény hiányában nem éri meg tovább fejleszteni, így csak abból egyes elemeket láthatunk majd - eltérő termékekben.

Az IBM háza táján történt eseményekről német források számoltak be, ebből pedig megtudhatjuk, hogy a PowerXCell 32iv processzorok fejlesztése immár végleg leállt. Az elsődleges gondot az jelentette, hogy az új chipek nem hozták azt a teljesítményt, amelyre a cég szerint mindenképpen szükség lett volna, így ezen példányok soha nem kerülnek majd napvilágra.

David Turek, az IBM illetékes részlegét felügyelő alelnök elmondása szerint a következő generációs PowerXCell 32i (amelyet elsősorban kiemelkedően nagy teljesítményű szuperszámítógépekbe és szerverekbe szántak) 4 PPE (PowerPC processor element), valamint 32 SPE (synergistic processing element) egységgel érkezett volna. A várakozáson aluli eredmények azonban nem jelentik, hogy az eddigi munka teljesen felesleges volt, mivel bizonyos komponenseket egyéb termékekben láthatunk majd viszont - arról azonban egyelőre hallgatnak, hogy mely komponensekről és mely termékekről lenne szó.

A szintén szerverekben és szuperszámítógépekben használt PowerXCell 8i jelölésű változat alaposan megnövelt dupla precíziós lebegőpontos teljesítményt nyújt az eredeti, a PS3 konzolokban használt példányokkal szemben, ez 8 SPE egységgel akár a 102,4 gigaflops-ot is elérheti. A problémát az jelenti, hogy némi további munkával akár az 500 gigaflops-os szintet is meghaladhatnák, azonban ezen a téren a legújabb grafikus vezérlők szintén hozzák ezt a teljesítményt, ráadásul jóval alacsonyabb költségek árán. Az más kérdés, hogy még némi időnek kell eltelnie, amíg a GPU-k megtalálják helyüket a szuperszámítógépek szegmensében, ám erre mindenképpen megvan az esély.

Azt még szintén nem tudni, hogy az IBM partnerei mit szólnak a cég döntéséhez - a jövőben várhatóan némileg eltérő koncepciókkal állnak majd elő a tervezők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #8
    "És a cell lealáz a mai formájában bármilyen asztali pc-t,"

    Miért is? Kurvára nem aláz le egy asztali PC-t!
  • readswift #7
    A szerver is cloud computing-et jelent manapság,és az bizony tényleg szerepelt a ps3 hypeban anno,én nem bánom min fut, jöhet.
    Kutaragi visszatér?
  • Dzson #6
    Az xfos botok és hívők eléggé le lehetnek törve, mivel az xfos3,6 procija is cell lopás. Ugyanazt az alap PPC-t adta el a két cégnek az IBM hogy többet kaszáljon.

    A Sony egy éve nem foglalkozik a cell-el, nekik csak egy olyan procc volt mint a PS2-es EE (ami megkapta a best embedded díjat anno). És a cell lealáz a mai formájában bármilyen asztali pc-t, itt is a SZERVER vonalról van szó. Nézz utána mielőtt xbotkodsz.
  • kvp #5
    A sony playstation 3 hivok most elegge le lehetnek torve, ha mar a termeket kifejleszto ceg is beismeri, hogy tevedes volt az architektura.
  • Locutos #4
    En nem birom kivarni mig a CPU-k utolerik a GPU-kat, en mar most nekikezdtem GPU-t programozni :D
  • readswift #3
    hát , lehet hogy ők nem a 3milliárd tranzisztort célozzák hanem az 15ghz / gyökeresen új gyártósor témát .
  • NEXUS6 #2
    Mondjuk ahogy én tudom ennek a procinak a fejlesztésével valóban leálltak, de ez nem jelenti a cell vonal végét. Valszeg még egy erősebb prociban gondolkodnak.
  • readswift #1
    Hát ez a Fermi féle vasfog, beleharap a szegmensbe és jól megrázza
    - és kiesik belőle a sok pénz ...