Berta Sándor

Érkezik az mSATA

A felhasználóknak hamarosan egy újabb szabvánnyal kell megbarátkozniuk. A SATA és az eSATA mellett ugyanis heteken belül megjelenhetnek az első mini SATA-s (mSATA) eszközök is a boltok polcain.

A Serial ATA International Organization (SATA-IO) bejelentette az új SATA-csatlakozó szabványt. A szervezet célja egy új, helytakarékos szabvány megalkotása volt, amely lehetővé teszi, hogy a merevlemezeket minden eddiginél könnyebben és kisebb csatlakozókkal lehessen a számítógépekre kötni. Az mSATA elméleti maximális átviteli sebessége megegyezik a hagyományos SATA-csatlakozók 1,5, illetve 3,0 Gbps-os adatátviteli értékével. Az egyetlen különbség, hogy az információtovábbítás egy sokkal kisebb interfészen keresztül valósul meg.

Az új szabvány elsősorban a kompakt eszközöket, például az SSD-meghajtókat és a számítógép-, illetve notebookgyártó cégek érdeklődését keltette fel. Nem véletlen, hogy a specifikációk kidolgozásában részt vett többek között a Dell, a Hewlett-Packard, a Lenovo, a Samsung, a Sandisk, az STEC és a Toshiba.


A bejelentés után a Samsung és a Toshiba már be is mutatja az IDF-en az első mSATA-s SSD-meghajtóit. A Toshiba a csatlakozókat az új generációs, 32 nanométeres eljárással készülő MLC-NAND Flash-memória alapú tárolóival ötvözte. A vállalat az új SG2 típusú SSD-iből egy 30 és egy 62 gigabájtos változatot dob piacra. Mindkét meghajtót ugyanakkor ellátták hagyományos SATA-csatlakozóval is és a súlyuk is megegyezik 9 gramm. A mSATA-s modell mérete viszont csupán 30 x 4,75 x 50,95 mm, míg a SATA-s társáé 54 x 4 x 39 mm.

A maximális olvasási sebességük 180 megabájt másodpercenként, míg az írási sebességük legfeljebb másodpercenkénti 70 megabájt lehet. Az eszközök olvasáskor 1,3 Wattot, íráskor 1,8 Wattot, készenléti állapotban pedig mindössze 65 mWattot fogyasztanak. Az új termékek sorozatgyártása várhatóan októberben kezdődik meg, az árukat egyelőre nem hozta nyilvánosságra a Toshiba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • torcipepe #15
    én még IDE kábelt használok, nem kell ilyenekkel foglalkoznom.
    netbook-ban pedig nem lehet cserélni. illetve lehet, csak az egészet szét kell kapni, mert nincs a vinyóhoz ajtó. ha megdöglene inkább adom szervizbe, legalább ott ha elbasszák ki kell fizetniük.
  • DunDiego #14
    Én nemtudom, csak annyit vettem észre, hogy a miniPCI-E csatlakozó is ugyanilyen. Kivnycsi vagyok hányan fogják majd az új msatas vinyójukat beerőltetni a pci expressz slotba :D:D:D:D:D
  • Chriss745 #13
    Én azt nem értem a SATA-ban, hogy miért kell olyan vastag tápcsatlakozó neki? Az adatcsati ilyen kis vékony, a táp meg vastag és sokkal több lába van. Ahogy látom itt a képen is, a mininél is ez van. Régen elég volt neki a GND, +5V, +12V. Most minek több? És eSATA-nál hogy viszik át azon a vékony kábelen?

    Teli vagyok kételyekkel...
  • Magiszter #12
    Mennyivel egyszerűbb lenne ha meg tudnák oldani hogy az egyetlen táp csatlakozót az alaplapba dugnám onnantól minden menne a saját adatkábelével illetve a PCI slotokból felvett árammal. Nem kellene 2 táp zsinórt a VGA-ba, tápot a merevlemezekbe, tápot a DVD íróba dugdosni és a fel nem használt maradék 32 tápcsatlakozóval bajlódni hogy most hová tegyem hogy ne lógjon a proci elé, a VGA-ra vagy bele az egyik ház ventibe... Nem... inkább azon tökölnek hogy babszem nagyságú de 4-féle csatoló szabványú vinyót meg mi-egymást fejlesszenek ki.
  • getya #11
    Ha már a méretekről van szó, szerintem nem ez volt a lényeg, hanem, hogy megint el kell adni valamit, és nehogy már egyféle szabvány legyen, meg kell bonyolítani. Szóval a méretekbe, már most is tudnának ha akarnának 1cmx1cm-eset is gyártani, de az kinek lenne jó, csak a felhasználónak az értékesítőnek, aki a pénzét akarja minden évben, új és új dolgokkal megszerezni.
  • Sundance #10
    3.5 cm szélesség helyett 2.5 cmt sikerült összehozni.....
    Most én vagyok a hülye vagy azért ez elfért volna 1.5cm-n is és akkor miniről (plusz előrelépésről) is lehetne beszélni..... Fura....
  • zsolt10 #9
    ohh menyivel könyebb lenne a gépem :D nem zabálna anyi áramot nem lenne hangos
  • BenceYCE #8
    A f@sznak vergődnek ilyen hülyeséggel amikor az USB 3.0 4.8 Gigabites sebességet nyújt és lefelé kompatibilis. Egy kis info. A SATA3 meg az USB3.0-hoz képest 4.8gbit helyett 6 gbittel fog szaladni. Viszont ha minden winyó/ssd usb-s lenne, nem kellene vergődni. Majd most az SSD-knél is eljátsszák, hogy vagy a sata csatolója lesz frankó 3-as és az USB-je 2-es, vagy fordítva. Persze rá lehet fogni az USB-n keresztüli S.M.A.R.T. hiányra de nem akarom elhinni, hogy lehetetlen. Most egy Raidsonic rackben van az egyik vinyóm és érdekes némi elektronikával megoldható, hogy lássa a S.M.A.R.T.-ot.
  • Exen #7
    Lehet tévedek, de ennek annyi előnye lehet így notebokk felhasználóként, hogy sokkal könyebben megoldható 2 merevlemez vagy SSD elhelyezése a jövőben... (elég ritka manapság, és azért egész jó doog tud lenni, ha a jelenlegit nem kell száműzni egy külső rackbe)
  • B0nFire #6
    Továbbá, ha valaki ki-be akarja csatlakoztatni a merevlemezt, akkor külsőt vesz, amit USB-val rápattint és kész. Az elég kicsi csatlakozó.