Gyurkity Péter

Mégsem IE nélkül jön a Windows 7 Európában

A Microsoft új javaslata szerint a beépített böngésző kivétele helyett inkább egy egyszerű választóképernyővel válaszolnának az Európai Bizottság kifogásaira - a megoldás a testületnek is tetszik.

Nagyon úgy tűnik, hogy hónapokig tartó vita után végre közelednek egymáshoz az álláspontok a beépített Internet Explorer böngésző kérdésében. Ebben ugyanis az Európai Bizottság mindeddig határozottan kiállt korábbi álláspontja mellett, miszerint az integrált szoftver túlságosan nagy előnyhöz juttatja a Microsoftot a böngészők piacán, a szoftvercég pedig nem állt elő olyan megoldási javaslattal, amely megnyugtatta volna őket. Most azonban változni látszik a helyzet.



Elsőként a Microsoft rukkolt ki egy újabb javaslattal, amelynek értelmében visszaugranánk az időben, elfelejtve az egész "Windows 7 E"-mizériát. Ez utóbbi változatok a beépített böngésző nélkül érkeztek volna, meglehetősen sokak számára okozva gondot az interneten történő barangolás kérdésében. Bár a szoftvercég részéről azóta megjelentek különböző leírások, amelyekben például arról olvashattunk, hogy miként szerezhetjük be a kívánt böngészőket a Media Player lejátszón keresztül, a beépített böngésző hiánya még így sem ideális.

Az új javaslat szerint az Internet Explorer 8 a Windows 7 Európában megjelenő példányaiban is megtalálható lenne, a felhasználók viszont már a telepítés során egy egyszerű választóképernyővel szembesülnének, amely tartalmazza majd a legnépszerűbb rivális fejlesztések ikonjait. Ezekre kattintva könnyen és gyorsan telepíthetjük majd azokat, az IE pedig az alternatív megoldások kiválasztása esetén rögtön elveszíti alapértelmezett státuszát és a háttérbe vonul. Az Európai Bizottság máris jelezte, hogy nekik sokkal jobban tetszik ez a megoldás, mint az IE kivétele.

Nagyon úgy tűnik tehát, hogy még időben, a megjelenés előtt sikerül pontot tenni a vita végére és a vásárlóknak sem lesz gondjuk a megoldással.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zoliapu #170
    Azért nem árt az 1 GB RAM főleg aki grafikus vagy zeneszerző pl. és kényszerűen Windows Vista -t használ akkor főleg. Amúgy szerintem az Intel sem erőlteti a több GB RAM -ot mert verseny van a Konzolok és a PC -k között, nem csak sebességben hanem árban/paraméterekben is.
  • gothmog #169
    elfogtam a válaszóablak dizájnját! Íme:
    http://imagerz.com/QEQXUUtvAwIAUA1EQgVQ
  • ffxi #168
    En olyan esettel talakoztam, hogy nem volt ott az IE ikon. Akkor panik volt a csaladban. Hogy elment az internet. Nah vezerlopult-halozatok. Volt net. Akkor gyorsan a telepito cd-mrol felraktam a FF-et. Csodalkoznak, hogy ez is internet. Par nappal ra, mondjak ez sokkal gyorsabb mint a kek "E". Mifele elofizetes ez? :O LOL!
  • torcipepe #167
    az idióta felhasználók, ha nincs kint a nagy kék "e" betű már nem is tudnak netezni, erre az eu kitalálta, hogy telepítéskor még válogasson a szerencsétlen (L)USER.
    aki meg egy kicsit is ért hozzá, az pillanatok alatt fel tudja varázsolni enélkül is azt a böngészőt, amit szeret. majd az első indításnál kipipálja az "Ez legyen az alapértelmezett böngészőm" gombot. majd elindítja az IE-t és megmondja neki, hogy ne legyen alapértelmezett böngésző, ráadásként soha ne is kérdezzen rá újból. és tadá: kész is.
    itt inkább azon kellene változtatni az M$-nél, hogy a programjaik, mikor egy webcímre kattintok bennük, akkor tényleg az alapértelmezett böngészőt indítsák, és ne minden mást figyelmen kívül hagyva az IE-t.
    csak hát az EU-s szakminiszterek sem látnak tovább a windows asztaluknál és a rajta virító nagy kék e-betűnél.
  • Vantulok #166
    majd talán a windows 8 befut
  • CyrSyS #165
    Csak az szidja a Windows Vista-t aki nem ért hozzá! Mint pl az a gyerek a youtube video-n. Biztos azért darálta be az egészet mert nem futott el neki rajt a Mario vagy esetleg elrontott egy DVD lemezt. Szánalom!
  • Sanyix #164
    A user error nála is befigyel, egyébként kár a szóért, mert ő meg habzószájú m$ vérfanboy...
  • anticipacio #163
    "Nagyon úgy tűnik tehát, hogy még időben, a megjelenés előtt sikerül pontot tenni a vita végére és a vásárlóknak sem lesz gondjuk a megoldással."

    Itt a pont. ;)
  • macleod2005 #160
    Az az igazság, hogy létezik egy fegyver. Egy fegyver aminek akkora az ereje hogy fél perc alatt megsemmisíti az EGO-dat. Ha ezt használom, lehet hogy azon is el fogsz gondolkodni, hogy a számítógépedet soha a büdös életbe ne használd többet, és átgondold az egész életedet. Ez a fegyver egy egyszerű kérdés, de az elolvasása után rájössz, hogy bár akármennyit is tudsz az informatikáról, te egy senki vagy...
    Viszont ez a fegyver egyben áldás és átok is. Nem úgy működik mint egy pisztoly hogy lelősz vele egy embert, hanem mint egy atombomba... Ha ezt bevetem ellened az összes rendszergazda, vérpistike, és hasonló egyének EGO-ja is elpusztul. Ezek után engem utálni fognak az sg fórumon, megvetnek majd, lehet ki is tiltanak, de a háború áldozatokkal jár, szóval aki úgy érzi, hogy veszélyben az EGO-ja, az innentől ne olvassa (meg aki nem érti a poénokat az se....)

    Elismerem hogy szép teljesítmény a HL2-t linux alól futtatni, hogy 1 giga ram tökéletesen elég neked mindenre, és hogy ilyen elszántan küzdesz a windows ellen, de mond csak...
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    ... szopattál már moziba?
  • kakateve #159
    Akkor ott valami más probléma van. Aero felület +minden bekapcsolva nálam 1 perc alatt "állt" fel a rendszer (A Vista nem más - magyarázat esetleges pervezeknek).
    Nekem semmi bajom nem volt a Vistával, máig azt használnám, de hát jött a Win7.
    Ma leültettem anyámat a gép elé, el volt ájulva tőle. Szóval, ha meglesz az új gépem kap tőlem egy Windows7-et.