Windows 7 - elkezdődött a vissza­számlálás

Egy év múlva lejár az operációs rendszer támogatása.

Néhány héttel ezelőtt még a Windows 7 volt a világ legnépszerűbb operációs rendszere, azóta viszont megelőzte a Windows 10. Tavaly decemberben utóbbi piaci részesedése már 39,22 százalék volt, míg a Windows 7-é 36,9 százalék. Az operációs rendszerhez az utolsó hivatalos biztonsági javításokat 2020. január 14-én adja majd ki a Microsoft. Nagyon úgy tűnik, hogy a Windows 7-et használó magánszemélyek már csak kevesebb, mint egy évig alkalmazhatják az operációs rendszert, amely bár 2020 január után is használható marad, de utána folyamatosan nő majd a fertőzés és az adatvesztés kockázata. Ráadásul kérdéses az is, hogy a kompatibilis szoftverek meddig lesznek elérhetők a Windows 7-hez.

Egyelőre csak azok a hivatalok és vállalatok lélegezhetnek fel, akik mennyiségi licencet vásároltak korábban. A részükre ugyanis 2023-ig jár a meghosszabbított terméktámogatás, de az kérdéses, hogy ingyen vagy komoly összegekért cserébe. Sajnos az ezekhez a konfigurációkhoz biztosított frissítéseket az otthoni felhasználók aligha kaphatják majd meg, mert azok a Windows 7 Professional és Enterprise verzióihoz készülnek.

A CVE Details nevű sebezhetőségeket összesítő adatbázis jelenleg 1036 ismert biztonsági hibát tart nyilván a Windows 7 esetében. A hiányosságok többségét 2014 után fedezték fel és minél idősebb egy szoftver, annál több sebezhetősége válik ismertté. A Windows 10 esetében a CVE Details 756 sebezhetőséget sorol fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #32
    Mire nem elég? Arra, hogy egyfolytában hamis riasztást küldjön mindenre?
  • Gabbbbbbbbbbbb #31
    A Windows biztonsági frissítései is fontosak, vírusirtó+tűzfal+friss böngésző nem elég.
  • Mosdatlanfalusi #30
    Én Lutrist használok, nem bonyolultabb az sem, és a Protont (is) használja. Igazság szerint a PlayOnLinux-ot egy jó ideje nem ajánlja senki, de nekem sincsenek jó tapasztalataim vele.
    Nekem amúgy a három monitor állandó felcserélgetéséből és a hangkártya driverek nyűgjéből lett elegem Win10 alatt. Bónusz, hogy olyan régi játékok is elindulnak és mennek szépen Linuxon a wine-al, amik problémásak voltak az újabb Windowsokon (felbontás, képarány problémák, volt, ami csak 16 bites színmélységnél volt hajlandó elindulni, etc.)
  • DrSoong #29
    Én annó frissítettem W10-re így magvan az új installhoz való legális kulcsom. De ugye mivel néhány eszközöm nem működött a hiányzó drájverek miatt ezért visszatértem. Ha már csak 1 év van akkor most már tényleg ideje lenne drájvereket írni!!!!
  • hungi #28
    A steam könyvtárhoz hozzá lehet adni nem steam játékokat is, és a proton sem csak steam játékokhoz használható, pl. így:
    https://www.reddit.com/r/Steam/comments/99fjzw/steam_proton_for_non_steam_applications/e7aoayg

    Én hardcore szinten pár hónapja mondtam azt, hogy MS bekaphatja, nem sz*patom magam tovább, és azóta az elementaryos-t használok. Ráadásul egy gyenge inteles laptopon, és nagyon jól szuperál. A nem evidens alternatívákat kellett csak megtalálni, utána már másodlagos mi az os. Egyszer nem omlott össze, nem fagyott ki alkalmazásom, nagyon meg vagyok elégedve, összehasonlítva a pár évvel ezelőtti ubuntukkal ég és föld a stabilitás.
  • Tetsuo #27
    Ja, csak kár, hogy a Mac is egyre sz@rabb.
  • end3 #26
    Minden Windows verziónak van egy olyan időszaka, amikor a javítások "célhoz" érnek, hiba már kevés maradt benne, az újabb "rontó"-korszak a nagyobb funkció-frissítésekkel érkezik. Tehát a 7-nél, a 10-nél is azt az időszakot kell konzerválni, - és nyújtani amíg csak lehet, - amikor ez az optimális állapot bekövetkezett. Mindenki tudja, nem örökre szóló megoldás, közöttük vannak időszakok amikor több-kevesebb a szívás. A cél az hogy minél kevesebb legyen. Általánosságban elmondható, ha a verzióváltást akkor teszed meg, amikor a két verzió a legoptimálisabb állapotban van, akkor jársz vele a legjobban. Tehát lehetőség szerint, őrizni kell a régi optimális állapotát, és figyelni az újabb verzió fejlődését. (Pl. most kezdtem el (és fejezem be,) cserélni az 1709-est 1803-asra. Legtöbben észre sem vették a munkatársaim, az 1803-as most már majdnem olyan hibátlan mint az 1709-es volt az elmúlt év folyamán. (1809-cel is még egy évet várni fogok, addig nyilván javítják majd ezt a verziót is.)
    Utoljára szerkesztette: end3, 2019.01.17. 10:42:52
  • Mosdatlanfalusi #25
    A Microsoft sikeresen egyesítette a rolling és a fix kiadási modell összes hátrányát...
    Szerintem, aki eddig nem váltott hetesről, annak jó oka volt rá, és a támogatás megszűnése sem fogja a 10-esre terelni. Vagy marad a megszokott rendszerén (a többség valószínűleg ezt választja) vagy másikra vált át (Linux / MacOS / Hackintosh). A többiek meg már nulladik nap váltottak úgyis tízesre.
  • Csatabika #24
    Én a Win7-ig eligazodtam, még a Vistában is megtaláltam a dolgokat, de a Win8, 8.1, 10 óta legjobb barátom a "NAGYÍTÓ" ;-)
    A LINUX kb. 15 éve próbálkozik, hogy az asztali fronton átvegye az uralmat, de az emberek, ha megszoktak valamit nehezen váltanak.
    Ha még a Win7 -> Win10 átállás is nyűgös (pedig ott azért rengeteg a hasonlóság) akkor el lehet képzelni mennyivel nehezebb egy Win -> LINUX váltás...
  • wraithLord #23
    Ja, az jó dolog, csak eléggé felszabdalódott a piac (+ szabdalódik tovább), és én Origint és Battle.netet is szoktam használni. (GoG-ot is, de az annyira nem probléma, mert igaz, hogy Linuxra nincs GoG Galaxy, de a legtöbb játékom ott linuxos, a Galaxy meg nem esszenciális.)