MTI

Szerzői jogokat sértett a Wikipédia?

Jogi lépéseket helyezett kilátásba a Wikipédia működtetőivel szemben a londoni National Portrait Gallery (NPG), amiért az internetes enciklopédia felhasználta a galéria honlapján található festmények digitalizált reprodukcióit.

A galéria szerint az internetes enciklopédia szerkesztői megsértették a Nagy-Britanniában érvényes szerzői jogokat azzal, hogy letöltöttek 3300 nagyfelbontású képet az intézmény honlapjáról és felrakták a wikipédiára. A műalkotásokról készült fotók, ha azok az eredeti pontos változatai, ugyanakkor nem esnek szerzői jog alá az Egyesült Államokban, ahonnan a Wikipédiát működtetik. A galéria közölte, hogy a jogsértéssel aláásták a gyűjtemény digitalizálását célzó egymillió fontos (330 millió forint) programját.

Erik Moeller, a Wikimedia Foundation igazgatója blogján egy hosszú írásban védte meg cégét. Szerinte józan ésszel be kellene látni, hogy a két félnek szövetségesnek és nem ellenségnek kellene lennie, és hogy a múzeumoknak és más kulturális intézményeknek nem extra profitot kellene hajszolniuk az általuk bemutatott kulturális anyagokhoz való hozzáférés kárára. "Nehéz arra hihető érvet találni, hogy a közkincsé tett kulturális tartalomból miért kellene kizárni egy internetes enciklopédiát" - írta Moeller a blogján. Az igazgató emlékeztetett arra, hogy két német fotográfiai archívum például összesen 350.000 szerzői jogok által védett képet adományozott a Wikipédiának és amerikai és brit intézmények is hasonló módon cselekedtek.

A galéria vezetőségének közleménye szerint szó sincs arról, hogy elzárnának mások elől a kulturális anyagokat, hiszen épp az intézmény volt az ilyen anyagok interneten való terjesztésének úttörője. Az elmúlt öt évben épp azért dolgoztak, hogy a kollekció fele 2009-re felkerüljön a honlapjukra. Ezt azonban csak abból a pénzből tudták finanszírozni, amelyet azáltal kerestek, hogy a birtokukban lévő képek reprodukcióit könyvekben és magazinokban jelentették meg. A galéria tavalyi bevétele csak ebből a tevékenységből 339 000 fontra (106 millió forint) rúgott. Az igazi problémát az okozza, hogy a Wikipédia által teremtett helyzetben ez az éves bevétel veszélyeztetve van, lévén senki sem fog fizetni a magas felbontású képekért, ha azokat bárki letöltheti az internetes enciklopédia honlapjáról.

A Wikipédia és a National Portrait Gallery korábban megegyeztek egy esetleges együttműködésben, amelynek keretében az NPG közepes felbontású képeket bocsátana az enciklopédia rendelkezésére. A Wikipédia egyik munkatársa azonban ezt megelőzte, és a másolásvédelmi programot megkerülve engedély nélkül letöltötte a nagyfelbontású digitalizált képeket a galéria festményeiről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Epikurosz #20
    Nem védem a magyar Wikipédiát, mert nem érdemli meg, de itt ugye az angolró van szó, és a Wikimédiáról, de:
    Feliratkozom azok mellé, akiknek azért vannak aggályaik a nagy szerzői jogmizériával kapcsolatban.
    mert, ha egy festő lefest egy pucér nőt, és ad érte 100 dolcsit a modellnek, majd ő kaszál 2 milliót, ott azért aránytalanság van, de nagyon.
    Vagy említhetném a híres zenész együttest, amely az általam dúdolt zenetöredékből csinált világslágert, és piszkosra kereste magát.
    De említhetnék újságírókat, (ponyva)regényírókat, politikusokat, paokat, tanárokat, akik az én itteni hozzászólásaimból szemezgetnek, belőlük merítenek ihletet (akár negatív értelemben is) aztán a cikkért, regényért, esszéért, novelláért pénzt vesznek fel.

    Szóval, kutya dolog ez a szellemi termék, mert egyedül, kint a világűrben nem biztos, hogy sikerülne ilyeneket alkotni, másrészt meg a közösségnek illene árengedményt adni. Mondjuk, az tény, hogy egy-egy ilyen szellemi alkotás vissza is forgatódik a társadalomba.
  • tgr #19
    Izé, helyesen 0,1%-a... 16 millió font körül van az éves bevételük. A 380k körüli teljes bevétel a jogdíjakból a költségvetésük kevesebb, mint két és fél százaléka.
  • tgr #18
    Azt is érdemes még megemlíteni, hogy a galéria abból, hogy csak pénzért engedélyezi a képek közzétételét más weboldalakon, évi 10-20.000 font körüli bevételt nyer, ami a költségvetésének kb. 1%-a.
  • tgr #17
    A cikk számos ponton hadilábon áll a valósággal:
    * Elve nem derül ki belőle, hogy közkincs (sokszáz éves) festményekről van szó. Az ilyen festmények hű másolatai az amerikai jog szerint nem jogvédettek, és az angol jog szerint sem egyértelmű, hogy azok-e.
    * A képeket nem a Wikimedia munkatársa, hanem a Wikipédia egyik szerkesztője töltötte le. A galéria nem a Wikimediát fenyegette perrel, hanem az illető szerkesztőt személy szerint.
    * A Wikimedia és az NPG között nem volt korábbi megegyezés; sőt, a Wikimedia is több, pert kilátásba helyező levelet kapott a képek kapcsán az elmúlt években.
    * A "másolásvédelmi program" valójában egy képek nagyítására szolgáló flash program (Zoomify) volt.
    * A cikk nem említi, hogy az NPG egy állami szerv; a képek digitalizálását nem a bevételeikből, hanem közpénzből végzik.
  • Beyond silence #16
    A múzeum minek rakta fel nagy felbontással a képeket, ha ez a baja...?
  • KillerBee #15
    Én a versről beszéltem, nem a kritikai kiadásban hozzá fűzött - egyébként igen lényeges - infókról, amelyek kritikaivá teszik az adott kiadást.
  • Stirner #14
    "Értem, szóval ha lemásolom Petőfi egy versét, akkor arra a darab papírra vonatkozni fog a szerzői jog annak ellenére, hogy maga a vers már régóta public domain?
    "
    Előfordulhat. Pl. beszkennelsz egy Petőfi kiadást, mondjuk kritikait. Arra már vonatkozik a jog mert a kiadó készítette el.
  • KillerBee #13
    A kép minősége - főleg a függőleges csíkozódás - sokkal rosszabb annál, amit a tömörítés foka (10) indokolna.

    #12: Attól, hogy te 640*480-as monitoron nézed, más még akarhatja jobb minőségben is látni. Attól, hogy te nem akarod kinyomtatni, más még akarhatja. Szerencsére a Wikipedia nem egyetlen ember igényeit veszi figyelembe.
  • Mike at home #12
    ugyanakkor a netre minek nagyfelbontású kép? monitorra minek? nem akarom kinyomtatni, max megnézni
    ergo a wiki szedje csak le
  • Mike at home #11
    elmegy a múzeum a francba
    miért kell már a művészetet is monopolizálni?
    arról nem beszélve, hogy a múzeum mennyit fizetett eddig az évszaázadok alatt összelopkodott festményekért, műalkotáskért?
    az angolok pl. fél egyiptomot elhordták