Berta Sándor

Nem mindenütt adócsökkentő tételek a Wikipedia-adományok

A különböző nyílt szolgáltatásokat működtető és fejlesztő szervezetek gyakran szorulnak rá adományokra, gyakorlatilag ezekből az összegekből fedezik működési költségeiket.

Nem mindegy azonban, hogy az adományok adócsökkentő tételnek minősülnek-e, ugyanis ez alapvetően meghatározhatja az emberek segítési kedvét. A helyzet országonként eltérő. Amíg Németországban a Wikimedia Egyesületnek juttatott támogatások adócsökkentő tételek, addig a Wikimedia Ausztriának adott összegek esetében ugyanez nem mondható el. "Már a kezdetekkor el akartuk érni, hogy a szervezetünk is bekerüljön a kedvezményezett egyesületek közé. Ez azonban nem volt lehetséges" - nyilatkozta Christoph Breitler, a Wikimedia Ausztria alapítója és helyettes vezetője.

Josef Pröll osztrák pénzügyminiszter a napokban hívott össze egy találkozót, amelyen bejelentette: jövő év január közepéig összeállítanak egy új listát. Erre felkerül az összes olyan szervezet, amelyek adományai adócsökkentő tételként vehetők igénybe. Eddig csak azok a vállalkozások és alapítványok kerülhettek be ebbe a körbe, amelyek vagy kutatómunkát végeztek vagy tudományos publikációkat jelentettek meg. A jövőben ezt a kört bővítenék ki a fejlődést segítő projektekkel.

Az osztrák felhasználók egyébként rendkívül adakozóak. Tavaly a helyi egyesület a nemzetközi Wikimedia Alapítvány tíz legtámogatottabb tagszervezete közé tartozott. "Az emberek szeretnének valamit visszaadni abból, amit mi adtunk nekik az évek alatt. November eleje óta él a Wikimedia Alapítvány adományfelhívása, amelynek keretében a Wikimedia Ausztria bankszámlájára eddig 3000 euró érkezett. Meglepődtünk, hogy ennyi pénz gyűlt össze. A felhasználók átlagosan 20-30 eurót küldenek nekünk" - mondta Christoph Breitler.

Az egyesület több programot is el akar indítani, ezek közé tartozik a szabadon hozzáférhető könyvek digitalizálása és a Wikipedia az iskolákban kezdeményezés. Utóbbi célja, hogy a diákok és a tanárok tájékoztassák az online lexikon szerkesztőit minden érdekes és hasznos ötletről, kezdeményezésről, így azokat bekerülhetnek az állandóan frissülő internetes lexikonba.

Németországban jobb a helyzet, mivel a helyi egyesület 2004-es megalapítása óta az adományok adócsökkentő tételnek minősülnek. "A szervezet besorolását és azt, hogy az adományok valóban leírhatók-e a személyi jövedelemadót mérséklő kedvezményként kétévente felülvizsgálják a német pénzügyi hatóságok" - közölte Sebastian Moleski, a Wikimedia Németország ügyvezetője. A nemzetközi Wikimedia Alapítvány adományfelhívása jövő február elejéig tart. Azóta csak a német tagegyesülethez 190 000 euró, világszerte pedig kereken 3,74 millió dollár folyt be a bankszámlákra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)