SG.hu

Egységes gyermekvédelmi stratégiát szeretne az MTE

"A gyermekekre veszélyes internetes tartalmak ügye olyan feladat, amellyel nem csak a gyermekvédelemmel és a bűnüldözéssel kapcsolatos szerveknek, de a törvényalkotóknak is foglalkozniuk kell" - hangzott el az MTE workshopján, amelynek témája a finisben lévő MIGYS volt. Az MTE aktív szerepet vállal a gyermekvédelmi platform összehangolásában.

A készülő Magyar Internetes Gyermekvédelmi Stratégia (MIGYS) volt a témája a Magyarországi Tartalomszolgáltatók Egyesülete (MTE) idei második workshopjának június 10-én, a Független Médiaközpontban. Az egyelőre "1.0"-s verzióban létező stratégia célja, hogy valós képet nyújtson a gyerekeket az interneten fenyegető veszélyekről (internetfüggőség, pedofília, erőszak és pornográfia, politikai és vallási fanatizmus), és cselekvési tervet biztosítson a kiskorúak védelme érdekében. A szervezet közleménye szerint a veszély már az egészen kis (3-10 éves) gyerekeknél megjelenik, és a kamaszoknál csúcsosodik ki (lásd cyberbullying, videojátékok, kitárulkozás). A MIGYS - amelynek első változata hamarosan megtalálható lesz a BBP honlapján - valójában nem más, mint cselekvési irányok megjelölése arra, milyen konkrét feladatokat kell elvégeznünk, hogy megvédjük gyermekeinket a káros és erőszakos internetes tartalmaktól.

"A kiskorúakkal kapcsolatos védelem számos európai direktíva tárgya, ezért rövid időn belül a magyarországi törvényalkotóknak is kötelezően foglalkozniuk kell majd a témával" - fejtette ki Pócsik Ilona, a MediaSmart program vezetője. "A stratégia kialakítása nyitott programalkotás - hangsúlyozta Tóth Miklós -, ezért a MIGYS készítői várják minden kompetens intézmény, cég és szakember részvételét a stratégia véglegesítésében!"

A workshopon többen is kifejtették, hogy mivel Magyarországon több, a gyermekek védelmét célul tűző szervezet is foglalkozik a kiskorúakra veszélyes online tartalmak ügyével, ezért kívánatos lenne, ha a stratégia mintegy egybefogná, egységes keretet adna a különféle projekteknek és programoknak. "Ebben a kérdésben a stratégia megalkotói számíthatnak az MTE aktív részvételére, az egyes mintaprojektek értékelésére, a tapasztalatok egybegyűjtésére, valamint az együttműködés koordinálására" - mondta Pintér R. Róbert, az MTE elnökségi tagja, a 4Kids, az Egyszervolt.hu és a Bigyoo.hu vezetője.

A MIGYS első, egyeztetésre szánt változatának elkészítésében az Országos Kriminológiai Intézet (OKRI), a Biztonságos Böngészés Program (BBP), a Symantec Magyarország, a Budapesti Rendőr-főkapitányság, az Országos Rendőr-főkapitányság és az egyszervolt.hu. vett részt. A stratégia megalkotásának háttere, hogy az Európa Parlament a 2009-2013 időszakra hirdette meg a "Biztonságosabb Internet" (Safer Internet for Children, SIC) elnevezésű programot, amelynek célja a gyermekek ellen elkövetett internetes visszaélések elleni harc.

Az Európai Unió programjának négy fő cselekvési irányvonala:
  • a káros magatartások korlátozása (az illegális tartalmak elleni küzdelem és az interneten elkövetett visszaélések üldözése);
  • az online környezet biztonságosabbá tétele;
  • a társadalmi tudatosítás;
  • és tudásbázis létrehozása.

    Nagy-Britannia önállóan is elkészítette a saját válaszát a kérdés kezelésére. A Tanya Byron-féle jelentés, majd az azt követően készült brit kormányzati program szintén követendő például szolgál.

    "Ami az interneten kívül nem megengedett, az ne legyen megengedett az interneten belül sem!" - jelentette ki Schiroky Vilmos, a BBP program vezetője. "A megoldás az oktatás, az érintettek (szülők, tanárok, gyerekek, igazságszolgáltatás) felkészítése, a felelősség tudatosítása, az együttműködés kialakítása, a közös cselekvés felgyorsítása, a különféle szűrőszoftverek használata, valamint a jogalkalmazói gyakorlat felülvizsgálata." A MIGYS tartalmi irányai a hazai jogi és az informatikai/technológiai környezetet, valamint a társadalmi együttműködés, oktatás, szemléletformálás tereit érintik - fejtette ki Tóth Miklós, a BBP tanácsadója, aki aktívan részt vesz a tervezet megalkotásában.



    Magyarországon a teljes 15-69 éves lakosság 46 százaléka internetezik rendszeresen, de a legfiatalabb mért korosztály, a 15-17 évesek körében 93 százalék az internethasználók aránya. A 14 év alatti gyerekek 46 százaléka napi rendszerességgel használja az internetet, további 40 százalékuk pedig hetente legalább egyszer ellátogat a világhálóra. A 11-14 év közöttiek körében 66 százalék a naponta internetezők aránya, míg a 6 év alattiak esetében csupán 20 százalék - ez az alacsonyabb korosztály esetében megfigyelhető szigorúbb számítógép használati szabályoknak is köszönhető.

    A gyerekek jelentős része, 51 százaléka már több mint egy éve internetezik, 56 százalékuk ezt egyedül teszi. A kisebb korosztályok esetében még jellemző a szülői felügyelet. A szülők a számítógép- és internet használatot elsősorban időben korlátozzák (1-2 óra naponta, csak délután 18 és 20 között), másrészt viszont a tanulás befejezéséhez vagy a jó eredményekhez, a jó magaviselethez kötik.
    (Forrás: TNS-NRC InterBus 2008/I., offline kutatás)
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!