MTI

Alábecsülik a szülők gyerekeik neten töltött idejét

A brit szülők jelentősen alábecsülik, hogy mennyi időt töltenek gyerekeik az interneten - állapította meg a Symantec biztonsági cég felmérése. A szülők által feltételezett mintegy 19 órával szemben közel heti 44 órát töltenek online a gyerekek.

A felmérésben megkérdezett 6427 felnőtt húsz százaléka kapta már rajta gyerekét, hogy nem neki való tartalmakat böngész - számol be róla a BBC hírportálja. A szülők 81 százaléka tudni vélte, mit nézeget utódja a weben, míg a brit gyerekeknek csak 31 százaléka állította, hogy felmenője valóban tájékozott netezési szokásairól.

"Az internet nagyszerű hely a tanulásra és a játékra, de határokat kell állítani" - mondta Marian Merritt, a Symantec biztonsági tanácsadója. A megkérdezett szülők 75 százaléka világosította fel gyerekét a biztonságos internetezésről. Világszerte a szülők mintegy harmada alkalmaz valamilyen szűrőt a családi számítógépen az illetlen tartalmakhoz való hozzáférés megakadályozására, ugyanezen arány a brit szülők körében már 54 százalék.

A felmérés ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a családi kötelékeket is erősíti az internet, a közösségi oldalakon például a gyerekek harmada barátként jelölte meg szüleit.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #5
    Lehet hogy irodista szülei vannak, akik délután dolgoznak
  • zola2000 #4
    A szülő megtanítja a gyereknek legépelni a saját nevét, ne haragudj de ez már NAGYON durván hangzik.
  • Narxis #3
    Ne haragudj, de mekkora kocka család :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

    msn-en ellenőriznek? mi van ha beírod, hogy tanulsz és közben pl. CS-zel?:D
  • torcipepe #2
    az én szüleim pontosan tudják, hogy mikor vagyok neten, megnézik msn-en az állapotomat. elérhető=böngészik és zenét hallgat esetleg még tanul is közben, elfoglalt=játék vagy film, nincs a gépnél=szünetet tart, tétlen=kajál vagy olvas, nincs bejelentkezve=nem ül a gép előtt.

    ahelyett pedig, hogy mindenkit agyonnyomnak a központi korlátozásokkal, inkább világosítsák fel a szülőket arról, milyen módon tudják megnézni, mit csinált a gyerek, mennyit töltött a gép előtt, ill milyen oldalakat nézett meg. valamint hogy hogyan lehet lekódolni és letiltani bizonyos oldalak meglátogatását.
    persze ilyenkor nemárt valami komolyabb kód és nem a gyerek nevét használni. bele kell gondolni kedves szülők, mi volt az első, amit a kölyöknek megtanítottak begépelni.
    ...
    nem megy?? naná, hogy a saját kis nevét.
    (saját tapasztalat, hogy ezt tanítjuk meg először)
  • Vorpal #1
    Ezzel találkozom én is - nevetséges, hogy a szülők mit képzelnek a gyerkőcökről.

    Pár dolog amit biztosan tud egy szülő:
    - az én csemetém nem füvezik nem iszik
    - az én csemetém nem él szexuális életet - ha igen akkor azt úgy mint a kis angyal.
    - az én csemetém nem állatosodik a neten
    ...

    bárki tudná sorolni - és az a magabiztosság ahogy ezeket kimondják, mindig elfog a röhögés.