Gyurkity Péter

Robbanás előtt az e-olvasók népszerűsége

Legalábbis így véli az In-Stat piackutató cég, amely a készülékek valóságos áradatára számít az elkövetkező években - ez óriási lehetőséget nyújt a komponensek, a különböző alkatrészek gyártóinak.

Az In-Stat frissen elkészült előrejelzésében arra hívja fel a figyelmet, hogy míg tavaly alig 1 millió e-olvasó készülék talált gazdára világszerte, addig 2013-ban a globális forgalom elérheti majd a 30 millió darabot. A harmincszoros növekedés révén csökkenni fognak a gyártási költségek, ezt pedig idővel a kereskedelmi árak lefaragása, valamint a forgalom további növekedése kíséri majd.

Mindezt elsősorban arra alapozzák, hogy több gyártó is tervezi a beszállást, a saját készülékek elkészítését, az ezeken elérhető digitális tartalom mennyisége pedig rohamos ütemben nő. A fejlesztések által nyújtott lehetőségek a processzorok, a kijelzők, sőt még a vezetéknélküli eléréshez szükséges komponensek gyártói számára is kiemelkedők, ezt pedig ez utóbbiak nyilván nem szeretnék elmulasztani. A forgalom növekedése révén ráadásul az alkatrészek beszerzésének teljes költsége 23 százalékkal csökkenhet 2009 és 2013 között, ami persze tovább táplálja majd a növekedést.


Négy éven belül egyedül az e-olvasók elterjedése mintegy 1 milliárd dolláros üzletet jelenthet majd a félvezetőiparban érdekelt cégeknek, ebből csak a processzorok gyártói 227 millió dollárral részesedhetnek. A legjobban persze a kijelzőket gyártó cégek járnak, őket pedig a vezetéknélküli komponensek készítői követik, ám összességében véve a DRAM és NAND Flash memóriákat, az akkumulátorokat, valamint az egyéb alkatrészeket gyártók sem maradnak ki a jóból. A többség ma az E-Ink technológiára támaszkodik a kijelzők esetében, ez azonban nem zárja ki a riválisok, így például az új OLED-megoldások elterjedését.

Ami a tartalmak kezelését és azok forgalmazását illeti, jelenleg az Amazon vezet, ám a jövőben várhatóan több hasonló platform is megjelenik majd a szegmensben, így szorosabb verseny bontakozhat ki, ami nekünk vásárlóknak mindenképpen kedvező lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mateo87 #8
    te merre élsz? :)
  • B0nFire #7
    Azt eszik, vagy isszák??? Tényleg nemtom...
  • Ferrer #6
    Nekem jó erre az Iphone.
  • B0nFire #5
    Már el van az egész baszva, a színes kijelzővel, meg böngészővel, vezetéknélküli kapcsival, torrentklienssel, hanglejátszással, beépített Kincses Kalendáriummal! Aztán 3/4-1 óra alatt ki is meríti az aksit, mint egy laptop! E-papírral kellett volna csinálni. Hiába jönnek itt egyesek, hogy a mai kiadványok tele vannak színes képekkel, az humbug! A mai könyvek 99%-a még mindig kép nélkül készül (ugyanis egy grafikust megfizetni nem túl olcsó mulatság - elég, ha a borítóra telik), így ugyanis le lehet faragni a gyártási költségekből; valamint egy színnel nyomva.

    Ha képet akarok nézegetni, bekapcsolom a tévét. Nekem a könyvből soha nem hiányzott az illusztráció. Sőt, inkább zavar, mind a mai napig...
  • hdo #4
    Már alig várom, előveszem a tegnapi újságot, kimegyek a főtérre, megnyomok egy gombot, és máris olvashatom a mai Vazs nípít!
  • Polemius #3
    Vezeték nélküli kapcsolat valószínűleg a jövőbeli olvasók nagy részében lesz. Mert nem nehéz megjósolni, hogy a friss tartalmak (elsősorban újságok) lesznek az egyik olyan tartalom, ami fellendíti majd ezeknek az eszközöknek az elterjedését.
    Persze ehhez nem kell folyamatos kapcsolat, ki lehet kapcsolni az adott hw komponenst "alapjáraton". De majd a fejlesztő cégek megoldják. :)
  • KillerBee #2
    Nem tudom, miért lenne jó az OLED, amikor annak folyamatosan kell energia, az e-papírnak meg nem.

    Abba a hibába sem kellene beleesni, hogy teletömik mindenféle szolgáltatással, vezetéknélküli eléréssel, mert akkor máris megint nő a fogyasztás. Akinek kell netbook vagy PDA, az visz magával ilyet is, nem az olvasóba kell ezeket (is) belegyömöszölni.
  • bigjoe #1
    Már csak azt kellene tudni, hogy melyik e-book megoldás a legjobb.. Illetve melyik tudja a legtöbb formátumot..