Gyurkity Péter

Kiadókkal szerződik az online könyvmegosztó

A Scribd internetes oldala ugyanazt a szerepet töltené be az írásos művek online piacon, amelyet az YouTube mondhat magáénak a videók esetében. Ingyenes szolgáltatásuk most egy fizetős modellel bővül.

Nem véletlen, hogy a cég a YouTube portálhoz hasonlítja magát, a kétéves múltra visszatekintő oldal ugyanis eddig minden hat hónapban megduplázta látogatói táborát, terjeszkedésének mértékét pedig sokszor említették már egy lapon a videómegosztó növekedési pályájával. Eddig a különböző könyvek, dokumentációk és rövidebb szöveges művek feltöltését és megosztását tették lehetővé a mintegy 60 millió olvasó számára, a jövőben azonban fizetős online boltot indítanak a kiadók támogatásával.

Az ötlet alapját nyilván éppen a YouTube és annak riválisainak próbálkozásai adták, jóllehet a videóalkotások piaca jócskán eltér az írásos művek digitális másolatainak szegmensétől. Itt már több nagy játékos megtalálható, akik előre bebiztosították magukat (lásd az Amazon és a Google példáját), ám érdemes megjegyezni, hogy a nagyobb kiadókat éppen ez zavarja, mivel szerintük az online platformok túlzottan erős helyzete akadályozza a szabad kibontakozást. Ezt az ellenkezést igyekszik meglovagolni a Scribd, amely eddig azonban csak kisebb kiadókat (Lonely Planet, O'Reilly Media és Berrett-Koehler) tudott megfogni ötletével, az igazán nagyok (mint például a Random House) egyelőre a kísérletezésig és az előzetes tárgyalásig jutottak el.

A felhasználók eddig Microsoft Word, Adobe PDF és OpenOffice, valamint sima .txt és .rtf formátumban tölthettek fel anyagokat az oldalra, a kiadók és maguk az alkotók pedig a jövőben maguk választhatják meg az egyes művek árait (amelynek 80%-át kapják meg az értékesítés után), a formátum kiválasztásával pedig dönthetnek arról, hogy szeretnének-e digitális másolásvédelmet alkalmazni, amely megelőzi a megvásárolt példányok lemásolását. Az oldal üzemeltetői ezalatt kialakítják adatbázisukat, amelyben a védett művek foglalnak majd helyet, hogy ezzel is minimalizálják a jogtalan másolatok feltöltésének lehetőségét - erre korábban számos esetben volt példa, amely kivívta a nagyobb kiadók gyanakvását.

A cég vezetése abban reménykedik, hogy kikezdhetik az Amazon pozícióját, és idővel valóban az e-book piac YouTube-jává (illetve Hulujává) válhatnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!