Berta Sándor

Kulturális sokkot okozott a T-Mobile leállása

A német T-Mobile rendszerében történt több órás üzemzavar megmutatta, hogy mennyire függünk napjaink technikai megoldásaitól.

Több millió felhasználó egyik pillanatról a másikra nem volt többé elérhető, voltak, akik lekéstek a megbeszéléseikről vagy találkozóikról, de akadtak, aki pánikba estek. A szociológusok úgy jellemezték a jelenséget, hogy az embereken elvonási tünetek voltak megfigyelhetők.

A T-Mobile munkatársai maguk is szembesültek a problémával, hiszen amikor kedden délután 16 órakor leállt a két Home Location Register (HLR) szerver, megpróbálták berendelni az összes technikust, de ez meghiúsult. Az ő mobiljaik ugyanis szintén süketek voltak. Hirtelen fontossá vált, hogy elérhessék egymást az ismerősök, rokonok és kollégák. "A Homo Connectus mindenütt életben marad, ahol van hálózat" - írta egykor Miriam Meckel kommunikációstudományi szakember. Nos, megállapítása teljes mértékben bejött.

"Néhány érintettnek szabályos elvonási tünetei voltak" - jegyezte fel Prof. Dr. Günter Burkart szociológus, a Lüneburgi Egyetem munkatársa egy kísérlet után. A résztvevő diákok három napig nem használhatták a mobiltelefonjaikat és komoly problémát okozott számukra például a mindennapi életük megszervezése. A mobil készülékek jelentette mobilitás, rugalmasság és szabadság hirtelen megszűnt Burkart könyvet is írt a témában, a címe: "Mobilmánia: miként változtatta meg az életünket a mobil". Akiknek volt vezetékes telefonjuk, azok jobban átvészelték a kieső néhány órát. De sokan kizárólag mobil előfizetéssel rendelkeztek. Az ő életük volt igazán nehéz.

Az eset ugyanakkor arra is rávilágított, hogy egy hasonló vagy még súlyosabb fennakadás komoly gondokat is okozhat, például a mobil egészségügyi ellenőrzőrendszerekben, amelyeket a betegek állapotának figyelésére használnak.

A fennakadás végül a T-Mobile bocsánatkérésével zárult. "Egyúttal gesztusként felajánljuk, hogy az ügyfeleink április 26-án, vasárnap ingyen küldhetnek SMS-eket minden belföldi hálózatba" - közölte Georg Pölzl, a konszern szóvivője. Persze, ehhez az is kell, hogy a HLR-szerverek ne álljanak majd le.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • richi105 #19
    Nem is tudom mikor is csöngött utoljára a mobilom úgy három napja van, hogy egész héten nem csörög sokszor már azt se tudom hová tetem. Most mindenki azt mondja majd, hogy lúzer senki sem keres lehet, hogy igazuk van de legalább nem függök a mobilom-tó teljesen ő függ tőlem.
    Ami igaz az igaz néhány ember társunk annyira függ a mobiltól úgy tud pánikolni mintha a világ dőlt volna és ez nem kóros szerintem meg az. Várjuk a főnök vagy más partner, család hívását vezetés közbe még sms-t is tudunk írni és ez nem stresszhelyzet áh dehogy. Majd vagy 20-30 év múlva mikor már lesz elég anyag hozzá valaki megállapítja azért halunk túl korán, mert mobilom-tól függök.
    De tényleg mobil előtt, hogy élt az ember sokan már nem is emlékeznek én éppen ezért beszélgetek azokkal személyesen akivel csak tehetem és fontos nekem
  • Kerub #18
    Addig nem oké ez a függőség aíg nincs alternatíva amire ilyenkor át lehet állni.
    Példának okáért: egyre több az olyan mobil ami képes wifi hálózatokra csatlakozni. Ilyen esetben lehetne wifin keresztül telefonálni (pl Skype mobil verzióról) így pl munkahelyeken, hivatalokban alapból meg lenne oldva a helyzet. Egyre több helyen vannak hotspotok, így máshol is lenne lehetőség ilyenkor telefonálni (pl kávéházakban, parkokban).
    Az ilyen esetek arra (lennének) jók, hogy rávilágítsanak az alternatíva hiányára így határozottabban tehetnénk azért, hogy legközelebb ne essünk ugyan abba a csapdába ^^
  • Rexhawk #17
    hottold, ez az uj nicked?:D
  • atomkrumpli #16
    -n !
  • morden #15
    A technikusok is a toppon lehettek, ha látják , hogy sehol telefon és otthon vannak, közvetve rájöhettek volna , hogy gáz van , de viccet féretéve, lehet, hogy a fontos szerelőknek kellene egy másik szolgálati telefon is egy másik szolgáltótól , hogy el tudják érni egymást amikor kell :D
  • Don Kanyar #14
    már megen a TRÉ-MOBILE
  • AzUs #13
    "Egyenlore a sorozatgyilkos fog darabolni mielott kihordja a reszeid az erdobe. A szo amit kerestel az 'egyelore'."
  • bakagaijin #12
    Mmm, telefont elég sokan használják netezésre. Ajrópa bizonyos részein ugyanis van átalánydíjas 7Mbites mobil internet, elfogadható áron.
  • who am I 7 #11
    Igen, ez azt jelenti, nem zárja ki pár ellentétes véleményem, h ne lenne olyan dolog amiben, ne értenénk egyet
    Eként arrakisztorral én is egyetértek, csak ő kicsit butább és szenvedélyesebb.. :) Nem jó az se...Mármint, butaság, hogy ennyire heves...
  • Robi000001 #10
    Szóval:
    Azok a technikusok, akik a hálózatot javítgatják, attól a hálózattól függenek, amit meg kéne javítaniuk...

    Világbajnok tervezés :D