Berta Sándor

Versenyellenes a Skype blokkolása?

A népszerű internetes telefonszolgáltató tulajdonosai nincsenek elragadtatva a német T-Mobile lépésétől. A Skype azzal vádolja a cég anyavállalatának számító Deutsche Telekomot, hogy a szolgáltatás blokkolásával megsérti a szabad versenyhez fűződő jogát.

Jean-Jacques Sahel, az eBay európai szabályozási kérdésekért felelős vezetője elmondta, hogy a T-Mobile által használt érvek nem állják meg a helyüket, mivel nem igaz, hogy a Skype használata túlzottan leterhelné a hálózatokat. "Meglepődtünk a konszern döntésén, mivel ezáltal a T-Mobile korlátozza a szabad versenyt. A szolgáltatóknak hagyniuk kellene, hogy a felhasználók maguk dönthessék el, használnak-e egy szolgáltatást és ha igen, melyiket" - közölte Sahel.

A cég reményét fejezte ki, hogy az egy hónap múlva elkészülő európai távközlési csomagban világosan szabályozni fogják az ilyen és az ehhez hasonló eseteket. Sahel hozzátette, hogy a Skype Everywhere nevű szoftvert a múlt hét kedd óta világszerte több mint egymilliószor töltötték le. A roham és az új változat használata ellenére sehol sem terhelődtek túl a hálózatok, éppen ezért a T-Mobile által hangoztatott műszaki érvek nem meggyőzőek és elfogadhatóak. Mivel a T-Mobile mellett az összes többi szolgáltató is blokkolta az internetes telefonszolgáltatást, ezért a vállalat megvizsgálja a további lehetséges lépéseket.

Sahel leszögezte: a felhasználók régóta érdeklődnek a Skype új verziója iránt, amely immár a mobil készülékekre is telepíthető és azokon is használható. A Skype Everywhere éppen ezért a cég stratégiájának kulcseleme és az a cél, hogy egy a különböző platformoktól független kommunikációs alkalmazás terjedhessen el világszerte.

A kérdés csak az, jó- és kifizetődő-e hogy ha a mobil szolgáltatók mereven elzárkóznak az előfizetőik kéréseinek teljesítésétől és figyelmen kívül hagyják az új megoldásokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • szombi #63
    A fringet nem tudom telepíteni.
    Azaz a telepítés még megy, de nem találom a listában a K310i - t.
    Elindítani viszont már nem tudom...
  • hottold #62
    a Nimbuzz csak Symbian-on fut rendesen ! próbáld a fringet !
  • hottold #61
    mi fáj neked öcsém ? a szappan vagy a légycsapó ? netán a palesztin terroristák pukkantásai vagy a kockabajszos bácsi? vagy esetleg hogy mostanában már nem megy olyan jól a szekér és nem tudsz harácsolni? vagy mi ? mond el konkrétan !
  • Epikurosz #60
    na, még 1: Nekem a HTC jönne be.
    A Balckberry manapság egyre népszerűbb, az eget döngetik az eladások. A piaci elemzők nem értik miért. Megint nekem kell megmondanom: amikor kiderült, hogy Obama magántelója Blackberry, és a testőrsége megengedte, hogy továbbra is, korlátozottan, használja, az összes hülye sznob elkezdett BB-t venni.
  • Epikurosz #59
    Én egyébként legközelebb valami csúcsgépet fogok venni, 3g-s okostelót, amelyben van GPS is, és qwerty billentyűzet. Használtan már van 55k-ért is ilyen.
  • Epikurosz #58
    Na megnéztem a mobilod itt.

    Nincs benne oprendszer. Akkor meg mit akarsz? Kukába vele.
  • Epikurosz #57
    Nézd a jó odalát: külföldre is helyi tarifával telefonálhatsz.
    Én nem ismerem a SE 310-est, de gondolom valami régi készülék az is. Nekem egy 610-esem van, az sem alkalmas ilyenekre, le kell cserélnem. (Vettem 2 éve egy LG 320-ast, annak kifingott az aksija. Hozzá képest a SonyEricsson még remekül meg, kb. 5 év után is. Amit szeretek benne: nagyobb mérete miatt gyengébb térerővel is beéri. A pici telefonoknak ez az egyik hátrányuk, mármint, hogy könnyen elveszítik a kapcsolatot a hálózattal.)
  • szombi #56
    Sony Ericsson K310i

    Szeretnék rajta Skype-olni úgy, hogy ne kerüljön pénzbe!!!
    NimBuzz-t próbáltam eddig, az csak "áramkörkapcsolt" módban hajlandó hívást kezdeményezni.
    Azaz be kell telefonálni(ezt a program elvégzi) egy Skype központba(+3619991635), és a központban teszik át IP-re a hívást...
    Így a hívásom rohadtúl nem ingyenes, hanem a vezetékes irányba menő hívás díját le kell csengetnem!!!
  • Epikurosz #55
    -typók
  • Epikurosz #54
    Te figyu. Én egyelőre se nem torozok, se nem fringok, se nem numbuzzerálok, mert nincs mobilnetem, per pillanat, meg olyan mobilom van, amelyiken csak wappozni lehet, de érdekel minden, és nem komálom azokat, akik korlátozni akarják az infókat, legyenek őket narxiszisták is.