Gyurkity Péter

Skype és új Samsung telefonok WP7 alatt

A VoIP programot fejlesztő cég felvásárlása hamarosan az asztali és mobil készülékeken is meghozza gyümölcsét, a Samsungot figyelők pedig további változatokra számítanak Európában ugyanezen mobilos platform alatt.

A Skype tavaly októberi felvásárlását követően nem sok hírt hallottunk a közös fejlesztésekről, illetve arról, hogy mikor és milyen feltételek mellett lesz a szoftver elérhető további platformokon. A Microsoft - pontosabban a Skype illetékesei - szerencsére a CES alatt megosztottak néhány részletet a nagyközönséggel, igaz a konkrétumokkal továbbra is adósak.

Egy gyors videóinterjúban megtudhattuk, hogy valóban dolgoznak a kompatibilitási problémák elhárításán, ennek eredményeként pedig a Skype hamarosan elérhető lesz a Windows Phone 7 operációs rendszeren, emellett pedig szeretnék lezárni az Xbox 360 és a Windows 8 esetében szükséges munkát. A népszerű program tehát további három területen jelenik majd meg (a Windows 8 nyilván nem igényel nagy erőfeszítést), ez pedig hozzájárulhat annak további sikeréhez. Itt példaként említik meg, hogy a nemzetközi hívások immár 25 százalékát teszik ki a Skype rendszerén belül lebonyolított beszélgetések, a felhasználók (havonta mintegy 200 millió ember) pedig naponta 1milliárd percet fordít a kommunikáció ezen formájára.

A Samsung kapcsán is napvilágot láttak bizonyos hírek, ezek pedig további okostelefonok érkezéséről szólnak, egyelőre hivatalos megerősítés nélkül. Az Omnia 7 Európában elért sikerét nem igazán tudta megismételni az Omnia W, az Egyesült Államokban viszont nagy érdeklődést váltott ki a Focus S, elsősorban nagyobb, 4,3 hüvelykes Super AMOLED kijelzőjének köszönhetően. Számos európai érdeklődő ezen utóbbi telefon itteni megjelenését várja, ám erre úgy tűnik nem kerül sor. Ehelyett a cég további változatokat dob majd piacra, ám azt egyelőre nem tudni, hogy pontosan mikor és milyen formában.

Az útiterven állítólag már megtalálható új jövevényekről maga a Samsung számolhat majd be az elkövetkező hetekben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MrImy #19
    "igényes" - Na igen, mint a többi Win: hardverigényes. :D
  • Sequoyah #18
    A MAJD kijövők alapján. A régiek nyilván ezt mutatják. Q4 az első amin látszódnia kell, kicsit látszódik is. De 12Q1, Q2 az, amikor a reklámok célt érnek, és nem csak 1-2 országban árusítják hanem elkezdik az egész világon.
  • lenox01 #17
    Te írtad hogy a majd lassan kijövő statisztikák bizonyítani fognak erre írtam hogy nem létezővel nem lehet bizonyítani.

    De kijött most stat. De biztos csak én nám látom a nagy terjeszkedést LOL

  • Sequoyah #16
    Már miért lehetne nemlétező statisztikával bizonyítani? Azért a realitások talaján maradj már meg légyszi és ne példálózz hasraütésszerűen...
  • tomboy013 #15
    Kicsit nyisd ki a szemed és olvass utána dolgoknak és láthatod hogy igazán csak most fog beindulni a WP7 terjedése. Én úgy gondolom komoly piaci részesedét is szerezhet a WP7 ha elterjed az olcsóbb kategóriában is. Mert mégiscsak egy igényes jól működő és egyedi oprendszerről van szó. Persze tudom most minden az androidról szól, de nem lesz így örökké. Én csak egy próbát tettem ezzel a rendszerrel mikor megvettem az Omnia 7-em. Most meg ott tartok hogy más nem is kéne annyira jó. Lesz normális reklám és vinni fogják mint a cukrot. Bár Magyarországon nem vagyok benne biztos hogy így lesz. Kis ország vagyunk amire annál nagyobbat szarnak :D
  • lenox01 #14
    Persze végülis nemlétező statisztikával lehet bizonyítani LOL
  • tomboy013 #13
    Erről ennyit :D
  • Sequoyah #12
    Mit lát a vak? Hogy ősszel megjelentek végre a rendes WP7-ek, és egész jó eladási adatokat produkálnak? Lassan kijönnek a vonatkozó statisztikák, arra kíváncsi leszek.
  • lenox01 #11
    Nem kell jósnak lenni ahoz amit a vak is lát (kivéve az elvakultak)
  • tomboy013 #10
    Te vagy Jóska a fiatal jós vagy mi? :D