Gyurkity Péter

Nem voltak megtévesztők a Vista Capable matricák

Legalábbis az ügyben eljáró bíró szerint, aki nem találta elegendő bizonyítéknak a Microsoft ezzel kapcsolatos belső levelezését, valamint az abban foglaltakat - perre lesz szükség a cég szándékának felderítésére.

A Vista Capable matricák miatt még két évvel ezelőtt indítottak eljárást az Egyesült Államokban, miután felhasználók egy csoportja azzal vádolta meg a céget, hogy szándékosan szerette volna megtéveszteni a vásárlók jó részét. Kifogásaik között az első helyen szerepelt, hogy a Vista Capable matricák alapján a többség azt gondolhatta, hogy az érintett konfigurációk gond nélkül megbirkóznak majd az operációs rendszer minden komponensével, holott a valóságban nem ez volt a helyzet.

A többnyire XP-t futtató számítógépek (többek között az Intel i915 integrált grafikus vezérlővel felszerelt változatok) ugyanis nem voltak alkalmasak az Aero felület, valamint a Media Center futtatására. Ezzel kapcsolatban még maga Jim Allchin, a Windows fejlesztését felügyelő alelnök is aggodalmát fejezte ki, levelében kiemelve, hogy összezavarhatják a vásárlók többségét. 2007 januárjában (17 év után) távozott is a cégtől, ami jelezte, hogy nem értett egyet a fejlesztés irányával. Az ügyben eljáró bírónő azonban úgy vélte, hogy a belső levelezés alapján sem állapítható meg, hogy tudatos megtévesztésről lett volna szó.

Februárban a Microsoft komoly eredményt könyvelhetett el az ügyben, miután a bírónő kimondta, hogy a perben egyenként kell majd eljárni, mivel a vásárlók többsége nem érintett abban. Ezzel a pert kezdeményező magánszemélyek gyakorlatilag egyedül maradtak, egy esetleges, számukra kedvező döntés tehát csakis számukra eredményezhet majd kártérítést, a szoftvercéget nem vonnák felelősségre a nagy tömegek megtévesztése miatt.

Miután a bírónő megtagadta az előzetes összegzés elkészítését, a felpereseknek a per során kell majd bizonyítaniuk, hogy a Microsoft valóban a vásárlók megtévesztésére törekedett - ehhez valószínűleg a jelenleg rendelkezésükre álló bizonyítékoknál jóval többre lesz szükségük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jozing #16
    külön faj. mégis szuperhatalom... az emberek szeretik szidni az USA-t, de szerintem csak savanyú a szölő. nekik is megvannak a saját gondjaik, de mindig megoldották őket így vagy úgy. ha olyan baromihülyékéskülönfaj akkor hogyhogy övéké a legerősebb állam? valami akkor itt nem logikus
  • torreadorz #15
    "De ha 10 gép van egymás mellett, és mindegyik 300 000 forint, de van egy a sarokban 89 000-ért...azért legyen gyanús, hogy kisebb teljesítményű gép."

    Ez milyen összefüggésben van azzal amit én irtam? Annyi volt a lényeg, hogy olyan gépekre irták rá a vista capatable-t, amin még az xp is nyögvenyelősen futott. Nyilván ettől még nem "hazudtak" mert elindult rajta a vista, max fél órát kellet várni a bootra...
    Vagy hogy kicsit kiforditsam a példát, nem tudom mit szólnál hozzá ha vennél egy autót 4 légzsákkal, aztán amikor baleseteznél akkor kinyilna benne 4 db pingpong labda méretü légzsák... Aztán amikor reklamálnál a gyártónál szétnyilt vérzp fejjel, akkor ő meg azt mondaná hogy de hát kérem mi nem hazudtunk, volt benne légzsák, azt meg sehol sem irtuk hogy normál méretü légzsák...
  • roliika #14
    "...Nem tudom mennyi informatikusra lenne szükség, ha ezentúl minden egyes számitógép/laptop..." <- Semennyire. De ha 10 gép van egymás mellett, és mindegyik 300 000 forint, de van egy a sarokban 89 000-ért...azért legyen gyanús, hogy kisebb teljesítményű gép.

    USA nép az külön faj. Ott a szemetet is el lehet adni drágán, és a drága holmikat is fillérekért...egyszerűen hülyék.
  • roliika #13
    "Nem voltak megtévesztők a Vista Capable matricák" Egy másik topicban ezt magyaráztam én is.

    Pláne azért nem mert amire rányomták, azok a gépek tényleg elindulnak Vistával, csak a leggyengébb gépek Aero nélkül. De minden hardver összetevő kompatibilis vele! Innentől fogva annak a jelzése, hogy megveheted mert a driverekkel nem fogsz szívni, szerintem jogos.

    A banánon is rajt szokott lenni, hogy Equador, mégsem háborgott senki, hogy nem kap a banán mellé ananász is, mert az ananászon is van matrica.

    Még egy apró megjegyzés... az aero még egy nyomorult integrált Intel GMA 950-esen...sőt, S3-as videókarin is megy. (Persze hivatalosan több kell neki, de tökéletesen működik ezek alatt is.)
  • torreadorz #12
    "Nem a matrica volt megtévesztő, hanem a vásárló tájékozatlan... Ennyi! "

    Jaja. Ha holnap kiirom a boltban hogy 1 kg kenyér 50 ft, a kasszánál meg majd 250 ft-ot számolok el, akkor én is lebaszom a vevőt hogy f@szért nem tájékozodott az árakról, minek hiszi el azt ami ki van irva...


    Gerygrey:
    ok probálj meg egy kicsit túllépni kishazánkon. A világ több nagy (nálunk fejlettebb) táján, ami a piac 90%-át adja, a számitógépvásárlás nem egy akkora volumenü beruházás (értsd nem a havi átlagjövedelem 1-2x-ese) hogy ehhez mindjárt 3 szakértőt is kelljen vinni mint egy autóhoz. Innentől kezdve a kérdés adott: ha te mikrót szeretnél venni, akkor ahhoz viszel-e egy villanyszerelőt, ha egy dvd lejátszót, akkor ahhoz viszel-e egy hangmérnököt vagy elhiszed ami rá van irva az adatlapjára?
    Na pl. amerikában egy számitógép vásárlása kb. pont ekkora beruházás. Nem tudom mennyi informatikusra lenne szükség, ha ezentúl minden egyes számitógép/laptop vásárláshoz egy szakembert kellene elvinni a boltba (ismét csak: ne magyarországra gondolj)

  • Gerygrey #11
    Akkor nem úgy kell hozzáállni, hogy bemegyek a Teszkóba és megveszem a legóccsóbb gazdaságos konfigot, hanem megkérek valakit aki ért hozzá, hogy segítsen. Sokszor a tescos integrált VGA-s konfig áráért valódi gépet lehet összerakni, amin a Vista is rendesen fut.
  • mad mind #10
    De azt, hogy mire alkalmatlan a gép már nem írták mellé. Egy átlagos felhasználó, nem ismeri a gép belsejét, amik ki vannak mellé írva, mintha kínait olvasna, csak abban bízhat, hogy nem verik át holmi matricákkal.
  • barii #9
    milyen kár, hogy nem sikerült:)
  • tomcsa4 #8
    AZ a chipset valóban nem képes kellő sebességgel futtatni az Aerot. Ellenben egy X3100-as már igen.

    Jól megrögzött magyar mentalitás: nem mindenkit fizetnek le. Ebben a perben valószínűleg nem is kell. (A Vista valóban kiváló OS lett sp1 óta/körül.) De attól még sajnos intel GMA 915 alkalmatlan erre a célra.
  • FlyingV #7
    bírónő valószínűleg kapott egy jólmegtömött borítékot a szünetben..

    DjDano: ne röhögtesd már ki magad... szánalom amit leírtál :)