Gyurkity Péter

Miniatűr üzemanyagcellát dolgoztak ki

Egy új fejlesztés révén minden eddiginél kisebb üzemanyagcellák jelenhetnek meg a hordozható eszközökben, ehhez azonban először növelni kellene azok teljesítményét, mivel ez egyelőre meglehetősen csekélynek mondható.

A NewScientist magazinban megjelent cikk az Illinois Egyetem kutatóinak sikeres munkájáról számolt be, amelynek eredményeként elkészült egy minden korábbinál kisebb méretű üzemanyagcella. A fejlesztés fizikai mérete mindössze 3 x 3 x 1 milliméter, a szakemberek pedig mikro-üzemanyagcellaként emlegetik azt - a jövőben ezek a megoldások forradalmasíthatják a piacot.


Az érdekes prototípus a kutatók állítása szerint anélkül generál áramot, hogy ő maga bármennyit is fogyasztana. Ezt víz és fém-hidrid alkalmazásával éri el: a két komponenst egy vékony membrán választja el egymástól, ez alatt pedig elektródák egész sora helyezkedik el. Ahogy a vízmolekulák (pára formájában) áthaladnak a membránon, ezt követően reakcióba lépnek a fém-hidriddel, hogy hidrogénné alakuljanak át. Az ily módon képződő hidrogén szép lassan feltölti a reakciós kamrát, ez pedig megakadályozza a vízmolekulák további áthaladását a membránon. Az üzemanyag felhasználásával azonban fokozatosan csökken a nyomás a membránon, ez pedig lehetővé teszi az utánpótlás megindulását.

Más hasonló megoldások többnyire a gravitációra támaszkodnak, amely gyakorlatilag keresztülnyomja a vizet a rendszerben. Az új fejlesztés azonban annyira kicsi, hogy itt nyugodtan használhatják a felszíni feszültséget, amely elvégzi ugyanezt a munkát, ráadásul nem függ a készülék pillanatnyi helyzetétől, elhelyezkedésétől. Ily módon folyamatosan működhet, nem kell figyelnünk a helyes tartásra.

Szakértők szerint azonban még éveket kell várnunk, mire megjelennek az első ilyen megoldások a piacon. Ennek oka, hogy a fejlesztés jelenleg mindössze 0,1 mA elektromosságot termel (0,7 volt, 30 órán keresztül), amely a példaként említett Blackberry készülékek működésben tartásához sem elegendő. A hatékonyság növelése már igencsak megnövelheti a megoldás esélyeit, ehhez azonban további kemény munkára lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #11
    Ez egy vizzel es femhidriddel mukodo hidrogen 'elem'. Latvanyosabb formaja a natrium es viz kevereket hasznalo megoldas. Hatranya, hogy egyszer hasznalatos, nem toltheto, mert mukodes kozben elfogy a membran. Ilyen vizzel feltoltheto ceruzaelemeket mar jo ideje kapni japanban, csak azok valamivel nagyobbak.
  • atlagember #10
    Egy PDA-s telefonakku 3,5-3,7V és 1500mAh. Ez 0,7V és 0,1mA-es (nem 1mA) és 30 órát bír. Tehát durván 2500 db. kell egy telefonakkuhoz. Ez 9 mm3, a telefonakku viszont kb. 7000 mm3. Tehát 800-szor nagyobb. Ez azt jelenti, hogy egy telefonakku még így is háromszor annyira jó, mint ez, és akkor még nem is beszéltünk az üzemanyagutánpótlásról és az előállítási árrol.
  • atlagember #9
    Az 1mA az az A egy ezred része. A mikroamper a milliomod. Tehát 1000 darab kell 1A-hoz és nem 1 millió.
    Amúgy meg csak 0,7V, tehát egy kb. 3,5V-os akkuhoz sorba kell kötni 5 db.-ot. Majd midebből még párhuzamosan jópárat, hogy megfeleő A-t is le tudjon adni.

  • L3zl13 #8
    Ráadásul a hírből úgy jön le, mintha a víz lenne az üzemenyag (ami csak táplálná az idióta "vízzel hajtott autó"-hívő téveszméit), holott valójában a fém-hidrid az. Ezt pedig nem egyszerű utántölteni..., hacsak nem tudják valahogy megoldani, hogy elektromos áram hatására visszaalakuljon (Lásd NiMH akkuk).
  • asdefge #7
    Nexus: Nem kötözködésképpen, de ezred a milli jelentése. Amúgy érdekesebb lenne, hogy mekkora feszültség tartozik ehhez? Ránézek a hivatkozott hírre, ott meg szépen leírják: 0,7 volt, 0,1 mA, gratula a fordítónak, cikkírónak!!
    Akkor is csak 10000 :-))
  • jaspercry #6
    ja ,de nem egyet kell belolle használni 10.000-et egy ruhába ,vagy mit tudom én
    ,azé már most látok benne fantáziát adnának egy kilos kis csomagot ,elbohockodnék vele
  • Vorpal #5
    istenkém ezt a forradalmasitja a piacot dumát minden két hétben hallani már nem is olyan izgalmas.

    forradalmasitaná - ha a lobbi nem dobná ki a kukába
  • hodobaj #4
    Azért jó hogy 1mA termel de már egyből a blackberry-t akarják vele hajtani egy csomó minden másra lehetne használni teszem azt peacemakerbe vagy egyéb kis szerkezetekben jó lehetne egy kicsit erősebb modell.
  • NEXUS6 #3
    Ha 1 millió darabot összekötünk az már 1 A!:)
    Ha jól számolom az kb 10 négyzetméter igaz, csak 1 mm vastagságban, azt viszont össze is hajtogathatjuk. Kb 10 l térfogatra ki is jön.

    Nem olyan rossz ez, feltéve persze, ha vannak még előnyei, pl hogy olcsó meg könnyű.
    Mert különben mehet a levesbe ez is.
  • roliika #2
    Aranyos kis kütyü és hatékony!