Gyurkity Péter

Nagy kiesés a magyar interneten

Vasárnap kora délután a hazai internetezők jó része tapasztalhatta, hogy a weboldalak és egyéb szolgáltatások jó része elérhetetlenné vált - az első hírek szerint a Magyar Telekom hálózatában történt valami.

A T-Com egyelőre nem reagált hivatalos közleményben a fejleményekre, ám néhány kisebb szolgáltató oldalán rövid értesítő jelent meg, amelyben a további kimaradások esélyére hívják fel az előfizetők figyelmét. A kiesés a magyar internet jó részét, ADSL- és mobilinternet-eléréseket egyaránt érint, ennek mértékét pedig jól mutatja, hogy a BIX saját statisztikája szerint néhány perc alatt 20 gigabit/s forgalom tűnt el.



A felhasználók a maguk részéről a különböző webmail szolgáltatások, bankok, vállalatok és természetesen saját weboldalaik elérésének akadozásáról panaszkodtak, az elérések sebessége pedig továbbra is rapszodikus, bár azt többen elismerik, hogy a jelek szerint azonnal megkezdték a munkát a hálózat helyreállításán. Ennek megtörténtéig azonban maradnak számunkra az olyan statisztikák, amelyek jól mutatják az egyes oldalak elérésének akadozását, illetve teljes megszűnését. Példaként említhető a T-Mobile tudakozó, illetve a BKV portálja, itt még egyértelműbben látszik a 12 és 13 óra között megjelenő probléma.

Azt egyelőre (vasárnap 15 órakor) még nem lehet tudni, hogy pontosan mi okozta a kiesést, abban azonban többen egyetértenek, hogy az utóbbi évek, sőt talán a teljes eddigi hazai internetes történelem legnagyobb kieséséről van szó. Egyes pletykák szerint munkások vághattak el tévedésből egy gerinckábelt, ám ezt azóta sem erősítették meg hivatalos forrásból.

A későbbi órákban, esetleg hétfőn várhatóan befutnak a hivatalos közlemények, amelyekben remélhetőleg választ kapunk a kérdésekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kicsizoz #88
    Nem értem, te eddig azt hitted, hogy nem így van?
    Minden országban így működik, mióta ez első levelet elvitte egy postagalamb...
    Románoknál legfeljebb pontosítottak az eddigi szabályozáson.

    De mindenhol az ésszerűség határain belül tartják ezeket.
    Pl. nem rögzítenek minden beszélgetést, mert iszonyat költsége lenne a tárolásnak, ezért általában a jogalkotó is csak olyat enged, ami megvalósítható. Pl. mindenki lehallgatható, de csak ha erre engedélyt adnak.
    De pl. az hogy ki kit hívott és mikor már könnyen tárolható, ezért a jogalkotó megköveteli ezen adatok rögzítését. (Meg a számla elkészítéséhez úgyis kell)

    Bocsi, hogy megint beléd kötöttem...
  • kicsizoz #87
    Pontosítanék: "szóval mi is az internet? Egy hálózat"
    Az internet fizikailag nem létezik!
    Internet egy logikai kifejezés, mely alatt összekötött önálló (magán) hálózatok összességét értjük.
    (biztosan van jobb megfogalmazás is, most nem tudtam jobbat alkotni)

    Tehát nem számítógépek vannak összekötve egymással, hanem hálózatok.
    Egy apró architektúrális módosítás ahhoz képest amit írtál, de szerintem lényeges! Bocsi a kukacoskodásért...
  • capas #86
    es ha halgatjatok a radiot akkor megtudjatok hogy romaniaban is meghoztak egy torvenyt ami ervenybe is lepett hogy minden adatot megfigyelnek es lehalgatnak...legyen az net, email, sms vagy csak egyszeru telefonalas....aki nem hiszi jarjon utanna ...europa-fm
  • capas #85
    Irhat mindenki amit akar es szeretne...elektronikai agon dolgozok es van nemi tapasztalatom a nettel kapcsolatban...szoval mi is az internet? Egy halozat,ami lehetove teszi hogy sok szamitogep ossze legyen kotve egymassal...es ha veletlenul a halozat egy resze leesik akkor automatikusan mas iranyba terelodik az adat...olyan nincs hogy foszerver mert nem letezik kozponti rendszer csak ...HA AZ ÖSSZES CSOMAGNAK EGY MEGFIGYELŐKÖZPONTON KELL ÁTHALADNIA ÉS AZ A KÖZPONT VALAMI OKNÁL FOGVA ELÉRHETETLENNÉ VÁLIK.
  • FL Zoli #84
    A t-online oldaláról letölthető a ADSL asszisztens progi, egyszer segített, mikor tartósan lecsökkent a sebesség, routert akkor még nem támogatta, azóta nem tudom fejlesztettek e rajta
  • szily3 #83
    És az lehetséges hogy emiatt a hiba miatt a sávszélességem felére csökkent itt, Székelyföldön??? A szolgáltatóm - akitől 1mbit/s nevén 256 bitet kapok - a ROMTELECOMtól kapja a csíkot asszem, szal ez a hiba hatott ki rám mer kb ezidőtájt - időt n mértem - qrva lassu volt minden, egy szaros 1600*1280-as jpg-t fél perc alatt toltott be magyar és .com-os oldalakról egyaránt... ???
  • Sanyix #82
    a vicc az, hogy én is elkezdtem nézni hogy mi a fasz a gond, ki be húztam a modemet a routert, megpróbáltam a modemet usb-n kötni a géphez (ami nem ment, mivel a driverlemezen nincs vista driver, főleg nem 64bites, de sztem 64bites xp driver sem), és a polifórumon is írják hogy a fél ország elconfigolta az iptv-t meg a netet. De közben sima kábeltv adás volt. 2 csatorna helyet foglal egy a tcom infocsatorna, amin egész nap iptv meg azok megrendelhető csomagjainak reklámai mennek... MI a faszért nem lehetett legalább ott egy olyan képet berakni, hogy elvágtunk egy kábelt, ne basztassátok a cuccaitokat?
    LOLLER.
  • kicsizoz #81
    "3. arról van vmi info, hogy indultak-e már perek a T-com ellen, mert rengeteg cégnek bevétel kiesést jelentett a hálózat leállása?"
    Én még olyat sem hallottam, hogy áram kimaradás miatt perek lettek volna, de a gázszolgáltatás leállása esetén sincs erre lehetőség (legalább is most ezt mondták), gondolom itt is van egy vállalt rendelkezésre állás, amit ezzel a kimaradással is tartani tudtak...

    De ha lennének perek, akkor továbbterhelnék az autópálya építőnek,
    aki továbbterhelné az alvállalkozójának,
    aki továbbterhelné az alvállalkozójának,
    aki továbbterhelné az alvállalkozójának, (ne feledjük állami beruházásról van szó)
    aki továbbterhelné az alvállalkozójának,
    aki továbbterhelné az alvállalkozójának .....
    aki végül az egyéni vállalkozó markolós kezébe tenné a több 100 milliós kártérítési papírt :)
  • Visor #80
    A 43. hsz-ben megkapod a válaszodat.
  • roliika #79
    "Vasárnap országos kiterjedtségű zavar támadt az internet elérésében, ami nem csak az egyéni felhasználókat, de például az Adatparkban hosztolt szervereket is érintette. A baranyai bama.hu szerint egy munkagép vágta át a Magyar Telekom (MT) egy optikai kábelkötegét az M6-os autópálya építési területén, az átirányított forgalom miatt túlterhelődött több hálózati eszköz, majd egyikük meghibásodott -- ezt a cég később megerősítette. Vasárnap kora délután a Magyar Telekom egy 20 gigabites BIX-csatlakozása teljesen eltűnt a netről."

    http://www.hwsw.hu/hirek/37918/internet_magyar_telekom_adsl_kabel_kieses_zavar_leallas_bix_gerinc_optikai_kabel.html

    Namostmár viszont semmitsem értek..tehát a fentartott 20 gigabites backup vonalat terhelték le valószínű amit nm használnak a szakadás miatt. És ez hibásodott meg? Viszont akkor még mindíg nem értem mi volt 4 óra? Elkaszált kábelt össze foltozták? Vagy mi a fene.