Gyurkity Péter

Kijavították a brit pornószűrő hibáját

Az internetes archívumokat hibásan blokkoló brit pornószűrő a motor egy programozási hibája miatt okozott gondokat - nem csak az azt alkalmazó szolgáltató, hanem egyéb cégek ügyfelei számára is.

A múlt héten nagy port kavart fel a szigetországban a Demon.net internetszolgáltató által alkalmazott pornószűrő működése, amely egyértelműen hibára utalt - a megoldás több internetes archívumot tiltott le a felhasználók előtt, a szolgáltató előfizetői mellé pedig hamarosan további vállalatok ügyfelei csatlakoztak. Az eset kitűnő példa volt arra, hogy a helytelenül működő szűrő miként okozhat gondot az azt alkalmazó cégen kívül.

Bár a tiltott tartalmak hivatkozásait gyűjtő Internet Watch Foundation hamarosan megerősítette, hogy a Wayback Machine portálon legalább egy képet károsnak minősítettek (ezzel pedig az adott oldal is bekerült a tiltott lapok listájába), a szűrőnek még így sem kellett volna letiltania az elérést az egész portálon. Szerencsére azonban a szolgáltató egyik szakembere elárulta, hogy mi okozta a galibát, így mi is megtudhatjuk, hogy mi vezetett a jelenséget a Google Groups oldalain kitárgyaló internetezők gondjaihoz.

A magyarázat szerint a probléma a motor egy hibájában rejlett, amelyet azóta kijavítottak a szolgáltató emberei. A tiltott tartalom feljegyzését követően ugyanis a Demon egy proxy szervert használt, amikor a felhasználók hozzáférést igényeltek egy korábban még nem gyorsítótárazott laphoz az adott portálon. A gyorsítótárazás részeként az archívum szerverei (a szolgáltató megoldása miatt) a proxy nevét (iwfwebfilter.thus.net) emelték be az URL létrehozásakor, ily módon érvénytelen URL-címeket hozva létre, amelyeket ráadásul a cache-ben tároltak el. Ez pedig azt eredményezte, hogy az ugyanazon tartalmakat elérni kívánó internetezők több más szolgáltató hálózatán is a helytelen URL-eket kapták meg a szerverek gyorsítótárából. Így fordulhatott elő, hogy a Demon hibája egyéb szolgáltatók ügyfeleinél is gondokat okozott a portál elérésekor.

Korábban a Be Unlimited és a Virgin Media előfizetőinek egy része is panaszkodott a tiltások miatt, a két cég azonban tagadta, hogy az általuk szintén alkalmazott szűrő lenne a hibás - a jelek szerint igazuk volt. Mivel a Demon javította a hibát, így az internetezők most már hozzáférhetnek a hibásan letiltott oldalakhoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #1
    Ebbol csak annyit erdemes megjegyezni, hogy a kerdeses szolgaltatok telepitettek egy automata man in the middle tamadast vegzo transzparens proxy szervert a rendszerukbe, amin minden internetezojuk minden tranzakcioja athalad, tehat specialis lehallgatasra szolgalo hardver nelkul is naplozhato. Erre elvileg meg az usa-ban es magyarorszagon is csak az allamnak van joga. Ehhez kepest itt a szolgaltatok tettek mindezt. Igy akarjon valaki banki muveleteket vegezni... (man in the middle-el az ssl is tamadhato, akar transzparensen is)