SG.hu·

Ausztrália megszűrné az internetes pornót

Az ország miniszterelnöke átfogó programot hirdetett meg, amelyben ingyenes pornószűrőt ajánlanak az ausztrál családoknak, a kellő hatékonyságról pedig a szolgáltatókkal közösen gondoskodnának.

John Howard - aki éppen a napokban kezdte kiaknázni a népszerű YouTube portálban rejlő lehetőségeket - egy internetes közvetítésben ismertette programját, amelynek keretében 189 millió ausztrál dollárt költenek majd a világháló által kínált tartalmak és gondolatok megszűrésére. A Netalert névre keresztelt platform a rendőrséggel párhuzamosan végezné munkáját, figyelmét a pedofilok, szexuális bűnözők és az internetes pornó megszűrésére koncentrálva.

Előbbiekre elsősorban a közösségi portálokon és chatszobákban vadásznak majd, igyekezvén minimalizálni a kiskorúak és a bűnözők közötti kommunikáció lehetőségét. Ami pedig az internetes pornót illeti, itt a munka egy részét a családokra bíznák, amelyek ingyenes szoftvercsomag révén oldhatnák meg az otthoni tartalomszűrést. A feladat java azonban az internetszolgáltatókra hárul, amelyek a kormányzattal közösen igyekeznek majd meghatározni, hogy pontosan mely tartalmakat kell szolgáltatói szinten eltávolítani/megszűrni. Nem felejtették el megemlíteni a terroristákat kiszolgáló weboldalakat sem, ezekre szintén törlés vár.

A pénz jó részét az ausztrál szövetségi rendőrség kapja majd, amelyet az utóbbi időben sok kritika ért alacsony hatékonysága és az eredmények elmaradása miatt. A jelentős támogatás ezen hivatott változtatni, bár azt már most többen kiemelik, hogy a rendőrség valószínűleg nem tudja majd tartani a lépést a gyorsan lezajló internetes változásokkal, vagyis szükségszerűen lemarad a bűnözés elleni versenyben. Ennél talán fontosabb az, hogy egy külön munkacsoportot hoznak létre, amelynek fő feladata a személyi jogok jelentette buktatók megkerülése, amelynek révén leegyszerűsíthetik és egyben felgyorsíthatják az elkövetők elfogását és a vádemelést.

Howard legnagyobb ellenfele, az ellenzéki Kevin Rudd szintén csatlakozott a bejelentéshez és jelezte, hogy amennyiben kormányváltásra kerül sor a következő választásokon, a program érvényben marad, vagyis ugyanezen célokat követve folytatódik majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Cleawer2007. 08. 15.. 12:23||#10
"Napi 8 óra csetelésre és internetezésre keres megbízható,jókommunikációs képességû embereket,kiemelkedõen magas fizetéssel egy kormányközeli nemzetbiztonsági szervezet.

Jelige: kormánypári rokon"
© feamatar2007. 08. 15.. 10:57||#9
szövegértelmezés elõny vazze....
"Elõbbiekre elsõsorban a közösségi portálokon és chatszobákban vadásznak majd, igyekezvén minimalizálni a kiskorúak és a bûnözõk közötti kommunikáció lehetõségét. Ami pedig az internetes pornót illeti, itt a munka egy részét a családokra bíznák, amelyek ingyenes szoftvercsomag révén oldhatnák meg az otthoni tartalomszûrést."
pl 14 év alatt ne kapjon már pornót a gyerek, ez a gond??? vagy hogy 16 éves csajok ne webcamoljanak... bár nem tom chates szûrést hogy akarják megoldani, mert nyilván nem a privátt beszélgetést szûrik, azt egy kicsit másképp kéne...
a másik meg otthon a szülõ feladata hogy ne nézzen pornót a gyerek, otthoni tartalomszûrõvel...

nem tom mi ebben a kivetnivaló, tekintve hogy az hogy a chatszibákat szûrjék röhejes ötlet, nem megvalósítható...
© Sir Quno Jedi2007. 08. 15.. 08:42||#8
Senkinek semmi baja nem lesz, ha hárdkór pornón nõ fel, ez tapasztalat! 😄DD
© onimusha2007. 08. 15.. 01:10||#7
hát ez aztán nagyon biztatóan hangzik "külön munkacsoportot hoznak létre, amelynek fõ feladata a személyi jogok jelentette buktatók megkerülése" de az indoklás mégjobb "amelynek révén leegyszerûsíthetik és egyben felgyorsíthatják az elkövetõk elfogását és a vádemelést." = akkor turkálnak/figyelnek amikor egyik észlény veszélyesnek talál ?
© Darth Sith2007. 08. 14.. 19:17||#6
" egy internetes közvetítésben ismertette programját, amelynek keretében 189 millió ausztrál dollárt költenek majd a világháló által kínált tartalmak és gondolatok megszûrésére"
a pedofília egy dolog. Azt szûrjék is csak, meg figyeljenek oda a chat-ekre stb.. De a pornót mér kell szûrni? Állítom, hogy ha megnézik az esti hiradót, több vért és erõszakot látnak benne, több kárt tesz bennük mint 3 Rambo film meg 15 pornó eggyütt véve.. Továbbá, ki dönti el, hogy mit lehet megszûrni? Ki dönti el hol a határ? Honnan tudják hogy ha azt kivetítik egész ausztráliára a többség egyet fog vele érteni? Kinek az értékrendje alapján döntenek, hogy mit lehet és mit nem, mit kell korlátozni és mit nem? Tudtommal szólás, sajtó szabadság és demokrácia van, ott is, legalább papiron. De ez kezd már kínára hasonlítani. Pedig ott még papiron sincs...
© ffxi2007. 08. 14.. 16:48||#5
Vagy azért csinálják ezt az egész szûrés, hogy oda mehessenek. És ha vki feldobna az inrentre, ahogyan "diszdolkodnak" az ausztrál nép ne láthassa 😛
© JZO2007. 08. 14.. 12:50||#4
Teljesen abszurd, hogy ezt a pornó témát mitössze nem molesztálják. Miért nem cseszgtetik az erõszakos tartalmakat? Véleményem szerint, ha valami igazán ártalmas, akkor az az!
© zolik2007. 08. 14.. 10:23||#3
ugye alap hogy ebbõl 40% min lenyúlnak, ilyen olyan címen amibõl majd thaiföldön költiek el a haverokkal ilyen olyan lányok(?) társaságára akikkel, ilyen olyan perverz dolgokat tesznek majd...

viszont az egész kezd hasonlítani a szép új jövõre!

/off PíszLávJuniti
ilyen névvel, hogy lehetsz rasszista, nem vágom...nem vagyok buzi, viszot te meg rasszista vagy
© sathinel2007. 08. 14.. 04:29||#2
"189 millió ausztrál dollárt költenek majd a világháló által kínált tartalmak és gondolatok megszûrésére" Ez a lényeg. a többi körítés. Ott is vannak politikusok, és azok barátiköre......
© PíszLávJuniti2007. 08. 14.. 00:40||#1
Örülni kéne hogy ez a legnagyobb gondjuk..
<#zavart2>