Gyurkity Péter

A gyűlölet és a szex ellen Indonézia

Az ország frissen elfogadott információs törvénye betiltja a gyűlöletkeltő, illetve pornográf tartalmakat is hordozó internetes oldalakat és komoly büntetéssel sújtja az ilyen jellegű anyagok terjesztését.

A muszlim többségű államban jó ideje tart a vita a keményvonalas és engedékenyebb csoportok között a problematikus tartalmak megtekintését és terjesztését illetően. A most elfogadott információs törvény azonban a korábbiaknál jóval szigorúbb intézkedéseket léptet életbe, amelyek egyértelműen az előbbiek álláspontjára épülnek. Büntethetővé válik az erőszakot hirdető és pornográf tartalmak megtekintése az interneten.

"Azt hiszem mindnyájan egyetérthetünk abban, hogy semmi jó nem származhat a pornográfia, az erőszak, illetve az etnikai villongásokat ábrázoló, valamint az azt támogató tartalmak terjesztéséből" - jelentette ki Mohammad Nuh információs miniszter a napokban. Elmondása szerint visszatérő állampolgári kérésekre reagálva született döntés a kérdésben, különös tekintettel a világháló gyors terjedésére, amelynek révén egyre több indonéziai fér hozzá a sokak által kifogásolhatnak tartott tartalmakhoz.

A hírből az is kiderült, hogy terveik szerint a következő hónaptól kezdik meg a törvényben szereplő anyagokat tartalmazó internetes oldalak blokkolását lehetővé tévő speciális szoftver terjesztését, illetve megvizsgálják a weboldalak elérésének központi letiltásának lehetőségét is. Mindazok, akik a világhálón pornográf anyagokat, hamis híreket, illetve faji és etnikai villongásokat kiváltó tartalmakat terjesztenek, akár hat év börtönt, valamint 1 milliárd rúpia (109 ezer dollár) pénzbüntetést is kaphatnak, ami véleményük szerint kellőképp elrettentő lesz.

Ezzel egy időben tovább folyik a vita a pornográfia terjesztésének megakadályozását, valamint a fiatalság védelmét célzó törvény részletein, amelynek korai változatai igen érdekes pontokat tartalmaztak. Megemlíthető ezek között a nyilvános csók tiltása, valamint a művészet és kultúra számos olyan hagyományos részletének korlátozása, amely az érzékekre, a szexualitásra épít. A javaslat azóta némileg finomodott, de a kritikusok szerint még így is korlátozhatja a nyílt társadalmat és érintkezési formákat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gladiator #75
    Ez érdekes, én nem nagyon találkoztam sehol ennyire aktív dél-kelet ázsiaival. mármint 100%-osan dél-kelet ázsiaival. gondolom indonéziában, ugyanúgy, mint malajziaban is, több népcsoport van. malajziaban van a maláj maláj, indiai maláj, kínai maláj. ezek közül az indiaiak a takarítók, olcsó éttermekben felszolgálók, szakácsok, valamint 1-2 orvos. a 100% malájok azok nem csinálnak semmit, mert annyi kedvezményt kapnak az államtól, hogy bőven elég, ha csak ellébecolnak valamit. a kínai malájok viszont ázsia zsidói. szerintem te is valami hasonlóval találkozhattál. ők tényleg pörögnek.
    viszont az ~50 indonéz haverom közül amelyik nem kínai indonéz volt, nem emlékszem, hogy bármelyik is megpróbált volna tenni bármit is annak érdekében, hogy a világ előrébb menjen.
    viszont ezek után én sem fogok ennyire általánosítani, és ha mégegyszer arra tévedek valaha, megnézem már magamnak ezeket a batakokat.

    u.i.: az üzenetet az SG-n kívűlálló okok miatt nem tudom elküldeni itthonról, azért kaptad meg csak később szerintem, mint hogy ide beírtam, mert csak akkor sikerült máshonnan írnom.

    üdv
  • bvalek2 #74
    hmmm, Indonézia nagy ország, én egész mást tapasztaltam. Konkrétan a batakoknál jártam Szumátrán, meg Medan-ban (kb akkora mint Budapest) és csak jót tudok nyilatkozni róluk. Nem tudtam hogy egyes népcsoportok között ekkora különbség van. Az állításaimat fenn kell hogy tartsam, mert a saját szememmel láttam, hogy jobban élnek mint mi, és ami az én vendéglátóimat, és az ismerettségi körüket illeti, piszkosul szorgalmasak. Kicsit még túlzásba is viszik, semmilyen lehetőséget nem hagynak ki hogy dolgozzanak, vagy pénzt csináljanak. Minden fölös helység bolt, vagy fodrászat, étterem, internetkávézó, egyéb üzlet. Minden talpalatnyi földet megművelnek, vagy állatokat tartanak, nagyon élelmesek, és eszesek. Nem kevés fiatallal találkoztam, aki egyedül vagy baráti körben tanult informatikát, nyelvet, mert az oktatást nem tudja kifizetni.

    Ja, és ott nem kapnál meg egy batak lányt ilyen könnyen, tudom miről beszélek. Pedig én voltam a sláger, mert fehér a bőröm. Körülrajongtak, de tartották a távolságot. Egyébként volt felvilágosító órájuk, meg láttam biológiakönyvet, eléggé belementek a részletekbe. Hogy mennyit "praktizálnak" belőle, azt nem tudom. De azért itthoni tapasztalatok alapján ki szoktam tudni szúrni a "szűzkurvákat", ott nem láttam egyet se. Illetve volt ledér fehérnép a szálloda közelében, de az egyértelműen "profi" volt. Az átlag lány vigyáz ott magára, de nem is hülye.

    Medanban nem nagyon járnak túristák, lehet hogy ezért olyanok, nem rontotta el őket a turizmus. Ez gyakori, hogy üdülőszigeteken a lakosság felhagy a tisztességes munkával, és az odalátogató európaiakból, japánokból próbálnak megélni, ügyeskedéssel. Nem a legtisztább város, de rengeteg az építkezés, és nem ácsorognak a munkások, mint BP-n. Dolgoznak mint a gép, reggeltől estig, 2 hónap alatt a semmiből láttam majdnem felépülni 3 szintes épületet. Mivel nincs társadalombiztosítás és csak az állami hivatalnokoknak jár minimális nyugdíj, gyűjtenek öregkorra(!). Az embereknek érzékük van a tőke forgatására, és a közösség is összetart ha valaki megszorul. Viszont hajszál pontosan időre vissza is adják a tartozást.

    A Medani batakoknál olyan érzésem volt, mintha a skótok takarékosságát, a zsidók üzleti érzékét keresztezték volna a svájciak bankár lelkével. Az eszetlen indonéz törvények, az irreális vámok, a rossz adórendszer, és a rossz pénz tartja őket vissza attól hogy igazán kitörjenek. Magyarországon is a legtöbb indonéz diplomata batak származású. Megjegyzem, a többségük protestáns keresztény, nem muzulmán.

    Nem tudtam hogy ilyen jó helyre tévedtem, elkövettem azt a hibát, hogy általánosítottam az egész országra amit láttam. Elnézést kérek a kemény hangért, de megkérlek, hogy te se általánosíts az alapján amit láttál.
  • Gladiator #73
    Fuh, hát elég sok benne a hiba, meg elég bénán fogalmaztam, de nem volt kedvem csinosítgatni. Remélem érthető.
  • Gladiator #72
    Mivel nem tudok bizonyos okok miatt levelet írni, így itt válaszolnék bvalek2 üzenetére. Remélem olvassa még a topikot:

    Helóka

    Ami azt illeti Malajziában éltem egy darabig, ahol indonézokkal laktam, kb. 50 indonéz ismerősöm/haverom volt, majd több hetet eltöltöttem Indonéziában is egy indonéz családnál. Nem egy felkapott turista paradicsomban, hanem egy teljesen átlagos kis szigeten, egy viszonylag gazdag (helyi szemmel) családnál. Tehát ezzel csupán arra akartam célozni, hogy van tapasztalatom és nem a fülem mögül húztam ki a dolgokat.

    Szinte az összes fiú haverom cigizik, de nem hallottam még, olyat, hogy a szúnyogok miatt tennék, de ebbe ne menjünk bele. Alkoholt a muszlimok nagy része nem iszik, de azt se hallottam még, hogy valamelyikőjük azért ne inna, mert veszélyes, hisz nem is tudják felfogni, hogy hogyan lehet veszélyes (erről majd később). Ettől függetlenül lehet.
    Ezt a sokkal jobban élnek, mint mi viszont akár milyen szar helyzetben is van most magyarország, még nagy túlzásokkal sem merném kijelenteni. Annyiból tényleg jobb, hogy a rizs, meg a csirke nagyon olcsó (államilag szabályzott az ára), így szinte senki nem éhezik. Viszont ezen kívűl nem nagyon van másra pénz a legtöbb embernél. Igaz, nem is igénylik. Nekik ugyanis nem kell se nyaralásra, se bulikra, se szép nagy TISZTA házra költeni, mert abszolút nem érdekli őket. Ugyanis halál unalmas emberek. Napi 14-16 órát alszanak, felkelnek, esznek, alszanak, neteznek, alszanak, esznek és közben elszívnak 2 doboz cigit. Ebből áll a napjuk. Vegyszerekre, meg hasonlókra szintén nem kell költeniük, hisz őket nem zavarja a mocsok. Ahol laktam, annak ellenére, hogy jómódú család, bent a házban szemeteltek, eldobták a koszos zsebkendőt, meg csokispapírokat. A szegényebbek már szinte egy szemétdombon élnek. A ruhája az átlagembernek mocskos. Undorító ahogy élnek, és az, hogy nem is akarnak ellene tenni semmit. A szemét gyűjtése úgy működik, hogy amikor már nagyon nem tudnak tőle mozdulni, (mind otthon, mind pedig az utcán), akkor fogják, összegereblyézik és elégetik. Ennyi. Ennek köszönhetően fasza kis füstben úszik az egész sziget.
    Az, meg hogy a benzin olcsó elég nagy felelőtlenség. Nem tudom mennyire ismered őket, vagy esetleg voltál-e már arra fele. Nehéz elhinni annak, aki nem látja, de mivel ilyen olcsó a benzin mindenhova kocsival mennek. Vagyis nem azért, mert olcsó a benzin, hanem mert halál lusták, és valszeg ha nem lenne ilyen olcsó, akkor is inkább nem mennének sehova, csak ne kelljen gyalogolni. A lényeg, hogy 100 métert is kocsival tesznek meg. Kiállnak a parkolóból, és elindulnak a 100 méterre lévő étteremhez, de hohó! mindenki ezt csinálja, ezért nincsen parkolóhely, így 5 percig köröznek, míg találnak egyet a közelben. 100 méter miatt. Nem viccelek.

    Buták. A sexről volt szó, említettem, hogy nem sokat értenek hozzá. Ugye az ázsiai lányok elég egzotikusak, minden férfi ki akarja próbálni legalább egyszer. Volt szerencsém nem egyhez, és pl volt egy csaj, aki azt mondta, hogy még szűz. De mind1, kavartunk, aztán végülis nem álltunk meg a csóknál és már éppen elég rendesen adtam neki, amikor megkérdezi, hogy ugye ő ettől még nem fogja elveszíteni a szüzességét?! Arról már ne is beszéljünk, hogy azt hitte beteg vagyok, mikor hirtelen valami "furcsa fehér lé" jött ki a pélómból. Ott kellett neki magyaráznom, hogy mi is az. Ezért tartom hülyeségnek, hogy ennyire ellenezzék a sexet, mert ha nem is fognak belőle tanulni, azért ilyen kérdést remélhetőleg nem fognak feltenni. Még ide tartozik, hogy az AIDS-ről semmit sem tudnak, mármint hogy hogyan terjed. Annak ellenére ugye, hogy mindenhol erről hallani.

    Sokat tudnék még mesélni róluk, de már annyiszor elmondtam, hogy nincs kedvem 28-adjára is leírni. Remélem most már érthető a reakcióm. Mindenesetre egy szintén sokat tapasztalt ismerősömnek adnék igazat, miszerint a (dél-kelet) ázsiai nép egy rabszolga nép. Semmi másra nem jók. Be kell őket tanítani vmi egyszerű munkára, és azt talán elvégzik rendesen. Lehet, hogy sértő vagyok, de ez van. Semmi másra nem jók. Nem mondom, tényleg kedves emberek, meg segítőkészek, de ez azért manapság már édes kevés. Én mindenesetre rettenetesen boldog vagyok, hogy Európába születtem.

    Végezetül bemásolom még a blogomból az ide vágó részt:

    "Masnap 12 korul sikerult Afifot kirangatnom az agybol, fel kettokor indultunk el a kozpontba, hogy talalkozzunk Yudhaval, aztan vilagot lassunk. Kicsit tobb, mint egy ora volt a "BKV"-zas, de remeltem mindez majd megterul. Mar a vonatallomason megijedtem a sok buntetestol. Ha eszel/iszol az allomason, vagy a vonaton, az 60.000ft buntetes, ha cigizel 120.000ft, ha gyulekony anyagot hozol be, akkor 600.000ft. Raadasul tele van plakatokkal az egesz varos, hogy ha gyanus alakot latsz, vagy valaki rosszalkodik, akkor hivd a 999-et. Nalunk is volt ilyen bekopos korszak, itt most kezdodik.
    Varosba beerve felraktuk Yudha csaladjat a hajora, aztan irany varosnezes. Na jah, egy fraszt! Szegenyek olyan rohadt faradtak voltak a vonatozastol, hogy haza akartak menni delutan fel negykor, hogy kipihenjek magukat este 10-re, mikor megyunk bulizni. Itt azt hittem, hogy sirva fakadok, kiosztok mindenkit es egyedul lelepek, de nem akartam gonosz lenni. Tehat a napom ugy telt, hogy masfel ora vonatozas, fel ora varakozas a hajora, majd masfel ora vonatozas haza. Igen, ezzel telt Szingapuri turistaskodasom. Jo, mi? Nem baj, kicsit korabban megyek haza es megallok meg 2 napra megint, hogy egyedul korulnezzek. Igaz, sok minden nincs, de anyumeknak megigertem...
    Este azert elmentunk bulizni, par ora celtalan maszkalas utan vegul is megtalaltak, hogy hova akarnak menni. Elmentunk az egyik helyre, nagy volt a sor indonezok nem akartak varni, atmentunk egy masikba, ott is nagy volt a sor, visszamentunk az elozohoz, meg mindig nagy a sor, jol van akkor inkabb menjunk mashova. Csak 2-3 orat csesztunk el eszetlen taxizassal, de mivel en voltam a vendeg, nem mutathattam ki mergemet. Az egyetlen jo dolog, hogy legalabb sokat maszkaltunk a Clark Quay-en. Ez gyujti egybe a legjobb szorakozohelyeket, de olyan modon, hogy nem gyozod kapkodni a fejed. Nem tudom elmondani, kepet pedig meg nem tudok feltolteni, de kb. a 23. szazadban erzi magat az ember, ahogy ott maszkal. Majd lesz kep, felesleges megprobalkoznom az elmeselessel.
    Aztan hazamentunk es alvas. Ennyit lattam Szingapurbol. Viszont ennyi is eleg volt, hogy kedvenc Azsiai orszagom legyen. Nagyon fejlett, nagyon tiszta, annyi zold van, hogy ha a belvarosban azert nem is, de kicsit kintebb mar szo szerint erdei illat van. Meg van par aprosag, ami miatt megszerettem az orszagot. Peldaul a taxiban lehet bankkartyaval fizetni, a bankautomata felismeri a kartyat es a neveden "szolit", szamomra erthetetlen modon nincsen dugo a varosban, pedig 6400 fo/negyzetkilometer a nepsuruseg (Magyarorszagon 108). Nekem mar Malajzia utan is leesett az allam, hogy milyen fejlett, de erre Szingapur meg ratesz harom pupozott kanallal. Eg es fold a ketto kozott a kulonbseg. Szingapur Del-Kelet Azsia Nyugat-Europaja.
    Ennyi. Majd jon Indonezia valamikor, de most egyelore meguntam az irast, foleg netkavezobol. Tudom, hogy nem lett a legjobb post, foleg kepek nelkul, de beteg is vagyok, faradt is, meg duhos. Ja igen, Indoneziabol sem latok sokkal tobbet, mint Szingapurbol. Azt nem engedik meg, hogy taxit bereljek es elmenjek ahova akarok, pedig mondtam nekik, hogy tudom, hogy van jobb dolguk is, mint engem pesztralni, de nem hagynak es mindenhova velem jonnek. Ez nem is lenne akkora baj, ha tenyleg jonnenek, de pl. Yudha megigerte, hogy ma tenyleg elvisz barhova fenykepezni. Ezzel szemben delutan 2-kor kelt fel, fel 5-kor meg az egyik haverjara vartunk, hogy eljojjon velunk, itt meg mar fel 6-kor el kezd sotetedni. Tehat egyedul nem mehetek sehova, viszont mire ok elkeszulnek, mar nincs is ertelme sehova sem menni. Ma is, miutan 5-kor mar nem volt ertelme elindulni, igy eljottunk netezni, de tobb mint egy ora volt, mire talalt maganak Yudha olyan helyet, ami neki megfelelt. Tudom, hogy most nagyon szemet vagyok, mert tenyleg etetnek, itatnak, szallast adnak, de az biztos, hogy en soha tobbet a budos eletben nem megyek senkihez vendegsegbe. Mindenhova csak egyedul. Felolem kirabolhatnak, megverhetnek, de legalabb tortenik velem valami. Ez igy csak ido es penzpazarlas. Nem netezni jottem, hanem korulnezni, de minden nap csak az van, hogy hat ma megse, majd holnap elmegyunk valahova, de ugyis az lesz, hogy megint delben kelnek fel, es 2 oran keresztul reggeliznek, furdenek, meg hasonlok, mire elindulunk meg mar este lesz. A legidegesitobb, hogy nem is tudom mi ra a megfelelo szo, de valahogy nem gondolkoznak es igy megy el felettuk a nap. Egy pelda: mentunk bulizni vasarnap este ket kocsival, de elkeveredtunk es nem tudtuk hol a masik kocsi. Felreallunk az uton, varunk... Mondom mi van? Hat, nem tudjak hol vannak a tobbiek. Hat akkor hivd fel. Erre csak ulnek. Tok kussban, bamban bamulnak maguk ele percekig. Hiaba mondom, hogy hivjak fel a masik kocsiban ulok valamelyiket, mintha egyszeruen nem fognak fel. Aztan 5 perc mulva megszolalnak, hogy jol van, akkor felhivom oket. Na, es ilyenkor tudnek en fejjel nekiszaladni egy vasbetonacelplatina oszlopnak. Es egesz nap ez megy. Ha akarmi apro kis valtozas tortenik a jol megszokott eletukben, egyszeruen leblokkolnak. Az, hogy a problemat megoldjak, az meg sem fordul a fejukben, csak ulnek es mintha almodnanak, vagy nem tudom. Tehat rohadt voltam most, tudom, de hat azert olvassatok a blogot, hogy megtudjatok milyen Azsia, meg a helyi emberek. Ilyenek. Jo, azert legyunk igazsagosak, tegnap elvittek golfozni (az se volt egy egyszeru menet, fel orat golfoztam, de 6 ora volt a "kirandulas"), meg voltam vietnami menekulttaborban. Ezekrol majd a kovetkezo postban."
  • Yv@n #71
    Nos igen, de ha megnézzük egy bizonyos szint alatt ezt is egyfajta limithez kell kötni. Kínában volt ha minden igaz épp utód létszám stop. Maximalizálták a páronként vállalható gyerekek számát(nyilván ott létszám miatt). Nyilván ez az ottani rendszer miatt lehetséges egyáltalán, demokráciában nem működne, hisz a demokrácia egyik legnagyobb hátránya, hogy túl sok jogot biztosít egyeseknek, akik néha ezzel nem képesek megfelelő módon élni. Nem teszi lehetővé hogy megvédd az egyént önmaga ostobaságától, mert joga van kreténnek lenni :)

    Szóval pontosan az van amit miondassz, sokkal kevésbé komoly dolgokra is adtak már vizsgakötelezettséget, gyereket meg aztán tényleg bárki vállalhat.
  • rigidus #70
    Hat az talan eros volna, de ha belegondolsz egy nyavajas lovaskocsi vezetesehez is bizottsag altal felugyelt vizsga es jogositvany kell, viszont egy jovendo generacio gyermekenek felnevelesere - aki majd talan az en utodaim eletet fogja nyomorgatni - pedig semmi.

    Meg egy orszag iranyitasahoz sem kell IQ teszt, csak hosszu nyelv, penz es a vegen nagy "mediabaratsag", akik az X-eket leprogramozzak...
  • Gladiator #69
    hihi... ott jobb az élet? és ugyan melyik szempontból?
  • Gladiator #68
    kifejtenéd, hogy ugyan mi a problémád, mert azon kívűl, hogy hülye vagyok sok konkrétumot nem írtál.
  • Yv@n #67
    Lehet inkább a megoldás az lenne ha IQ teszthez kötnék az utód nemzést :)
    Tényleg ilyesztő néha látni, hogy milyen szülőknek van gyereke...
  • rigidus #66
    > Én annyit mondok, hogy a szülő (kellene)domináns legyen, és az állam részt vállaljon a feladatból. Nem fordítva.

    Ez igy van. De itt nem is volt rola szo, hogy az allam felmenti a szuloket a kotelezettsegeik es a felelosseg alol.

    > Nem azért nem mész és versz pofán az utcán nyugdíjjasokat, hogy elvedd a pénzüket, mert törvény tiltja, hanem mert volt gyerekszobád, és kaptál nevelést. Kialakult benned egy értékrend, ami ütközik a fentebb említett dologgal.

    Ott a pont.

    Viszont egy orszag vegyes generaciokbol epul fel, hogy a szavaiddal eljek: vannak olyanok is akiknek nem volt gyerekszobaja. En azt gondolom, hogy ezekkel az eszkozokkel oket is fogjak.

    (na jo, csomagolok es megyek Indoneziaba :-) )