MTI

Rupert Murdoch: az internet új médiapiac

Rupert Murdoch ausztrál médiamágnás szerint a vészmadarak, akik azt jósolják, hogy az internet meggyilkolja az újságokat "szerencsétlen cinikusok, akik képtelenek megérteni, hogy az online világ az információéhes közönség újabb hatalmas piaca".

Az internet lehetőséget és egyben kihívást is jelent, a lapok azonban mindig jelen lesznek - ilyen vagy olyan formában - hangoztatta Murdoch, az általa alapított News Corp. vállalat elnök-vezérigazgatója vasárnap a Sajtó jövője: a papíron túl című konferencián. "Úgy tűnik, túl sok újságíró leli perverz örömét abban, hogy saját közelgő kimúlását csócsálja. A vészmadarak és borongók ellenére én hiszem, hogy az újságok még új csúcsokra érnek el a XXI. században" - mondta az Amerikában rögzített, majd az ausztrál ABC televízióban sugárzott beszédében a médiacézár.

Rupert Murdoch 1953-ban alapított egy kis helyi újságot, majd ebből a vállalkozásból nőtt ki a mára már az egész világot behálózó sajtóbirodalom, amelynek ma olyan cégek képezik részét, mint a 20th Century Fox filmstúdió, a Fox News és a Sky Broadcasting hírtelevíziók, a Dow Jones hírügynökség és a MySpace internetes kapcsolatépítő portál.

A szakember szerint az emberek "ma jobban ki vannak éhezve az információra, mint valaha", és a hagyományos sajtó még mindig őrzi hajszálnyi előnyét a blogokkal és más új médiumokkal szemben, mivel az olvasók megbízhatóbbnak tartják őket. "A fogyasztók ma is azt akarják, amit mindig: olyan forrást, amelyben bízhatnak. Ezt pedig a múltban a lapok biztosították. És a jövőben is ez fogja az újságokat naggyá tenni" - fejtegette.

Szerinte a lapok a jövőben kézzelfogható tárgyakból számos "új minőséggé" fejlődnek, amelyek különféle módon jutnak el a felhasználókhoz, és rendkívül rugalmasan alkalmazkodnak hozzájuk. "Úgy szeretem a nyomtatott lapokat, mint kevesen, de a valódi feladatunk nem a 'fagyilkos' papírra nyomtatás, hanem a nagyszerű újságírás és ítélőképesség szolgáltatása. A kézbesítés módja ugyan megváltozhat az előttünk álló évszázadban, de a tartalmaink potenciális olvasói megsokszorozódnak".

A elnök-vezérigazgató hangsúlyozta: az újságok számára a kihívást most a személyre szabható tartalmak jelentik. "Az újságot talán már nem fogják reggelenként az ajtónkhoz bedobni, de a zaj, amelyet a küszöbünkön kelt, mindig visszhangozni fog a társadalomban és körülöttünk az egész világon."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!