Berta Sándor

Átmenetileg bezáratták a német Wikipediát

A lübecki regionális bíróság első fokú döntésének értelmében a múlt hét pénteken felfüggesztették a németországi Wikipediát működtető egyesület működését.

A hivatalos ítélet szerint a Wikimedia Németországnak tilos a wikipedia.de címre érkező forgalmat a de.wikipedia.org címre átvezetnie. Az eljárást Lutz Heilmann, egy német parlamenti képviselő indította a szervezet ellen. A honatya azt kifogásolta, hogy a Wikipedia róla szóló cikke valótlan állításokat és adatokat tartalmaz. Az ügy még idén októberre nyúlik vissza, amikor a képviselő mentelmi jogát felfüggesztették, mert SMS-ben megfenyegette az egyik ismerősét. Heilmann mindkét dolog ellen tiltakozott: ő nem fenyegetett és kifogásolta, hogy miért vonták meg a mentelmi jogát. Ezenkívül számos olyan információ jelent meg, amelyek szerint az úriember állítólagos Stasi-múltját taglalta.

Nos, meglehetősen érdekes, hogy a hivatalos Bundestag-biográfiájában Heilmann maga is azt írta, hogy meghosszabbított szolgálati ideje alatt "személyvédelmi" beosztásban az államvédelmi minisztériumban dolgozott. A vita egyre durvább lett, a szócikkeket többször is megpróbálták módosítani, a kényelmetlen részeket törölni. A Wikipedia végül kénytelen volt eleget tenni a felszólításnak, de jelezte, hogy megtámadja az első fokú határozatot.

A hírre a szervezet számos e-mailt, telefont, blogbejegyzést és a korábbinál több adományt kapott az aggódó és együttérzésüket ilyen módon kifejező felhasználóktól. Csak szombaton 16 239,68 euró adomány folyt be az egyesület folyószámlájára. "A rólam szóló bejegyzés valótlanságokat tartalmazott, amelyek alkalmasak voltak a jó hírnevem megsértésére. Ezért nem csak a Wikimedia Németországot jelentettem fel, de három szerzőt is. Nem akarom a véleményszabadságot korlátozni, amint a bejegyzést módosítják és a valótlan adatok, állítások eltűnnek, azonnal visszavonom a beadványomat" - nyilatkozta a politikus.

Néhány órával később Heilmann bejelentette, hogy nem tesz további jogi lépéseket a Wikipedia ellen, mivel a módosítások megtörténtek. A szerzők ellen azonban továbbra is jogi eljárást fontolgat. Thorsten Feldmann, a Wikimedia ügyvédje szerint viszont Heilmann-nak ezt írásban jeleznie kell a bíróság felé és a beadvány visszavonása csak azután lesz hivatalos. Felmerül persze a kérdés, hogy amennyiben valaki a saját életrajzában feltüntet egy információt, majd azt viszont látja másutt, akkor miért is fordul a bírósághoz a jó hírneve megsértése miatt? A Wikipedia mindenesetre már újra elérhető, azonban alighanem még lesz folytatása ennek a kurta-furcsa ügynek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • sonicPSYyoshida #23
    Ja igen, azt meg hogy magára nézve hátrányos dolgot beleírt volna az önéletrajzába, azt kötve hiszem, de nem voltam ott.
    És még bizonyítva sincs ha minden igaz. Szóval ilyenkor óvatosan.

    Wikin meg hiába írod át amit rólad írnak. Megint átírják, és kizárnak a cikk szerkesztéséből. Ilyenkor kell keményebb eszközökhöz folyamodni.
  • sonicPSYyoshida #22
    Wikipedián politikával kapcsolatos cikkeket olvasni szerintem nem érdemes. Vagy erre, vagy arra fog húzni úgyis.
    Azt hogy a labda gömb formájú, meg lehet gumiból, műanyagból stb. azokat jobban el lehet fogadni.

    balage187
    "Egyreszrol az internet tele van olyan oldalakkal, amik valotlan, felrevezeto, stb. adatokat tartalmaznak, ez resze a szolasszabadsagnak"

    Valóban vannak ilyen oldalak ezerszámra, de ez nem része a szólásszabadságnak. Ez az internetnek a része, ami ellen nem sokat tudnak tenni. SZVSZ.

    Leírhatod hogy szerinted a föld lapos, attól még csak kiröhögnek akik olvassák (meg 1% egyet fog érteni :) ), de amint valakinek a jó hírnevét, vagy becsületét sérti egy bejegyzés, és annak meg lehet találni a szerzőjét, akkor az az ember perelhető, felszólítható, stb.

    Pl. mondhatod egy miniszterre hogy rosszul végzi a munkáját, de azt nem hogy egy sz@ralak. (bár közszereplőknek többet kell tűrni állítólag)

    (szvsz)
  • n3whous3 #21
    Persze itthon egyből ment volna a szitkozódás bizonyos irányba,ha bizonyos emberek miatt ilyen lett volna.
  • KasztnerTokman #20
    a politikus nem ember :) ezt mar meg kellett volna jegyezni.
  • krajcsovszkig #19
    Ezt most a politikusokra értettem, csak nem írtam bele, mert így hatásosabban hangzik :D Amúgy meg egy német politikus mégiscsak német ember is, így valamennyire jellemzi a német népet is, legalábbis egy részét. És Németországból már nagyon régóta ez jön...
  • Csaba42 #18
    A holnapi hírben meg az fog állni, hogy visszavonják a könyveit, mert valaki az ő nevében írt róla hazugságokat.

    krajcsovszkig: és most minden német amiatt hülye (értsd: minden polgár), mert a tisztelt vezetőség a hozzá nem értésükből fakadóan ostobaságokat mondanak? Ennyi erővel az átlag magyar emberre is a politikusok által lehetne asszociálni! Tetszene, ha Feri vagy Vikike hülyeségei (a téma tök mindegy) miatt te lennél a nem normális?
  • Celeborn #17
    Nem tudom, elolvastátok-e a cikket, de itt többen írtátok, hogy igaza van a fickónak. A cikk-ben az áll, hogy ugyanazok az adatok jelentek meg a wiki-n, amiket a fickó saját magáról írt a saját könyvében. Tehát nem hazugságok, feltéve hogy ő maga nem hazudott magáról. Akkor nem értem az egészet.
  • krajcsovszkig #16
    Én már rég megmondtam hogy a németek nem normálisak, legalábbis abban amit a digitális világról gondolnak meg vele kapcsolatban művelnek. (sieg)Heilmann (xD) meg monnyon le!
  • Emmegki #15
    Kedves SG,
    ez egy gyatra bulvárcikk hatalmas hazugsággal a címében.

    "a múlt hét pénteken felfüggesztették a németországi Wikipediát működtető egyesület működését"

    Igen, ez a Wikimedia Deutschland ami adományt gyűjthet meg jogi személy tud lenni, de nem az amerikai Wikimedia Foundation, amely konkrétan üzemelteti a WP-t és le is tudja állítani.

    "A hivatalos ítélet szerint a Wikimedia Németországnak tilos a wikipedia.de címre érkező forgalmat a de.wikipedia.org címre átvezetnie."

    És mi a német wikipédia címe?
    de.wikipedia.org
    Leállt a de.wikipedia.org?
    Nem, csak a wikipedia.de, ami átirányítás.

    Igaz tehát, hogy leállt a német wikipédia?
    Nem.
  • passatgt #14
    nálam megy a .de