MTI

Lezárták az amerikai alelnökjelölt Wikipedia szócikkét

Előbb "megszépítették", majd visszaváltoztatták, utóbb pedig meg nem határozott időre részben zárolták a Wikipedia internetes lexikonnak azt a szócikkét, amely Sarah Palinről, az amerikai republikánusok leendő alelnökjelöltjéről szól.

Egy internetfelhasználó felfedezte a minap: nagymértékben "megszépítették" az alaszkai kormányzónőről szóló szócikket közvetlenül azelőtt, hogy John McCain, a republikánusok leendő elnökjelöltje a 44 éves politikusnőt választotta maga mellé alelnökjelöltként. Jelezte ezt az amerikai NPR közszolgálati rádiónak, amely azután hosszan taglalta műsorában a Palinről szóló szócikkel folytatott manipulációkat.

Egy a Wikipedia-használók és -szerkesztők körében eddig ismeretlen szerző, aki Young Trigg néven lépett be a szerkesztők körébe, a múlt csütörtökön harminc változtatást hajtott végre ezen a szócikken. Ezek célja minden bizonnyal az volt, hogy a politikusnő jobb színben tűnjék fel a közvélemény előtt. Beírta például a szócikkbe azt az értékelő jellegű jelzős szerkezetet, hogy "kimagaslóan feddhetetlen politikus", kihúzta viszont azt a részt, amelyben a politikusnő középiskolai években kapott ragadványnevéről (Barrakuda Sarah) és annak hátteréről volt szó. (Azért nevezték el a félelmetes megjelenésű tengeri ragadozóhalról, mert nagyon rámenős volt a játékstílusa a középiskolai kosárlabda­csapatban.)

Young Trigg eltávolította az online lexikonból azt az utalást, hogy a politikusnő indult korábban szépségversenyeken, feltehetőleg úgy gondolva, hogy ez nem feltétlenül kedvező ecsetvonás egy közéleti személyiség portréjához.

Az NPR erről szóló műsora nyomán más Wikipedia-szerzők eltávolították a szépítgető bejegyzéseket, és részben visszaállították, részben kibővítették az eredeti szöveget. A Wikipedia kezelői ezek után félig zárolták a szócikket, ami azt jelenti, hogy meghatározatlan időre csak tapasztalt szerzők szűk köre számára lehetséges a változtatás annak tartalmán. (Normál esetben - megfelelő bejelentkezés után - bárki végrehajthat változtatásokat a Wikipedia online lexikon szócikkein.)

A Wikipedia-közösség körében hosszabb ideje vita folyik arról, hogy ki és milyen körülmények között legyen jogosult változtatni politikailag kényes szócikkeken.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • chriskardos #9
    Tök jól néz ki Sarah. De ez nem fog megtéveszteni....
    Obama '08!!!! Hajrá!!!
  • Praetor #8
  • rigidus #7
    Az a baj, hogy a szolasszabadsag ott csorbul ha egy nevtelen akarki is kitorolhet barmit majd hazugsagokkal teletomi.

    A cikket pedig ideiglensen zaroltak, benne van a cikkben mar rogton az elejen, el kene olvasni.
  • Emmegki #6
    Egyáltalán nem. Ilyen esetekben a cikket addig pofozgatják az eltérő véleményű szerkesztők, amíg be nem áll egy dinamikus egyensúly, azaz szinte mindenkinek megfelel. Semleges lesz.

    Mi történt most?

    1, XYZ beleszerkesztett és megszépítette.
    2, Arra járt ZXY újságíró aki észrevette, és rájött ebből csinálhat egy műbalhét. (lehet akár pont ő volt XYZ is)
    3, A média benyalta, elkezdődött a hisztériakeltés.
    4, Ennek hatására több anon is elkezdte átszerkeszteni a cikket hozzá nem értő módon. Levédték félig, de aki regisztrált továbbra is szerkeszthet.
    5, Még nagyobb hírverés, hogy le is védték.
    6, Az MTI is hülye hozzá, bevette
    7, Az SG is hülye hozzá, bevette

    ---

    Mi lett volna ha nincs hype?
    1, XYZ beleszerkesztett és megszépítette.
    2, ZXY beleszerkeszt és átírja az ő változatára.
    3, Elindul egy vita a vitalapon, bekapcsolódik több szerkesztő, hoznak forrásokat az állításaikra, stb. Mert lehet, hogy tényleg szépíteni kellett, és jogosak a változtatások.
    4, Kialakul egy semleges változat.
    És nincs médiahiszti.

    Ha szerkesztenétek WP-t, tudnátok hogy ez így megy.
  • Chocho #5
    Nem csak botrányos, de gusztustalan is. Erre meg zárolják... Nesze neked, szólásszabadság!
  • Cat #4
    "Ki nem sz@rja le, hogy egy szerencsétlen milyen cikken mit szépítget"

    Botrányos valakinek a cikkét pont azelőtt átirni, hogy felkérnének alelnöknek, ezt neked is érezned kellene.
  • Emmegki #3
    Ilyen f@szságról cikket írni... Írjatok inkább győzikéről, ez is olyan színvonal

    AGYAM ELDOBOM!

    Ki nem sz@rja le, hogy egy szerencsétlen milyen cikken mit szépítget? Naponta több 100 ilyen povpusher fordul meg a WP-n, aztán mégse dől össze a világ! Mikor lesz az SG-n olyan cikk, hogy mondjuk XYZ beleszerkesztett az Orbán Viktor szócikkbe így meg így, aztán félvédett lett a lap?

    A kedves cikkíró még nem látott WP-t működni. Mert ez csak egy műbalhé amit felkapott a sajtó, semmit sem jelent, csak azokat lehet vele riogatni akik nem láttak WP-t. Aki ennyire nem ért hozzá ne fordítsa le.

    Szánalom, hogy minden ilyen bulvárcikket importál az sg. Huszadrangú kampányfogás.
  • Beyond silence #2
    A cikk író téved. Bejelentkezés, regisztráció nélkül is szerkeszthető alapesetben. A félig védettség ezeket korlátozza.
  • valamit #1
    Tanulság, érdemes a Wikipédiát több nyelven is olvasni. Aligha írják át minden nyelven. Legalábbis ma még. Különösen jó ilyen szempontból a magyar nyelv :)