Berta Sándor

20 éve vannak internetes férgek

Az 1988. november másodikán elszabadított Morris Worm nevű kártevő új fejezetet nyitott az internet történetében.

A férget Robert Tappan Morris számítógép-tudományi szakember indította útnak és talán maga sem gondolta volna, hogy teljesen megváltoztatja a világhálót és az emberek életét. "A klasszikus vírusok megfertőznek más programokat és így azokat is a víruscsaládjuk részévé teszik. A férgek ezzel szemben az áldozat infrastruktúráját használják a további elterjedésükhöz" - jelentette ki Magnus Kalkuhl, a Kaspersky elemzője.

Az elmúlt két évtizedben a férgek ugyanolyan gyorsan fejlődtek, mint maga az internet és nagyon gyorsan meghódították a virtuális világot. Ma már viszont csak egy részük válik ismertté, míg korábban ez teljesen másképpen volt. S hogy mit is szeretett volna valójában Morris? Nos, a fiatalember akkor a Cornell Egyetem hallgatója volt és a saját bevallása szerint az internet nagyságát akarta felbecsülni. Ezzel szemben a Massachusettsi Technológiai Intézetből (MIT) útnak indított féreg 60 000 számítógépet támadott meg. "Miután elküldte, Morris már nem tudta ellenőrizni, irányítani a programot. Ily módon több ezer számítógépet bénított meg, mivel azok kizárólag a féreg továbbküldésével voltak elfoglalva" - emelte ki Kalkuhl.

Morrist 1990-ben - elsőként - ítélték el a Computer Fraud and Abuse megsértése alapján. Időközben azonban a szakember a MIT egyik elismert professzorává vált. Az első igazán pusztító féreg csak 11 évvel a Morris Worm után, 1999 márciusában jelent meg. A kódneve Melissa volt és e-mailek csatolmányaként terjedt el világszerte. Néhány szervert túlterhelt és ezáltal megbénított. Később ez a módszert alkalmazták számos más kártevő (Sasser, Netsky) terjesztésekor is 2004-ben. Mindkét kártevőt az akkor 18 éves Sven Jaschan készítette és a Sophos becslései szerint így ő volt felelős 2004 első felében a világ összes vírusfertőzésének 70 százalékáért. Jaschant 2004 májusában vették őrizetbe és végül jogerősen huszonegy hónapos, ám 3 évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték.

"Napjainkban már az ICQ, a MySpace és a Facebook vagy más médiumok segítségével sokkal könnyebben terjeszthetők a kártevők. Azonban a mai vírusok, férgek már koránt sem válnak annyira ismertté, mint az elődeik. A mostani Top20-as listánkon csupa olyan féreg (Mabezat, Runouce, Fujack) található, amelyeket eddig még egyetlen hírügynökség sem említett. A Mabezatot alig egy éve azonosították. Az ismertség azonban gyakran csak egy támadás újszerűségének a fokmérője. Az új sztárok a mobil vírusok lehetnek, amelyeknek első képviselői már meg is jelentek Oroszországban, illetve Kínában. Az eddigi áttörés elsősorban az eltérő operációs rendszerek miatt nem valósult meg. De az iPhone, valamint a Google Android megjelenésének köszönhetően hamarosan már ez az akadály is elhárulhat" - mondta végül Kalkuhl.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zyppy #5

  • gombabácsi #4
    "Az eddigi áttörés elsősorban az eltérő operációs rendszerek miatt nem valósult meg."

    Mikor ismerik már fel az emberek, hogy a világ sokszínűsége védelmet jelentene sok másfajta hm... "kórokozó" ellen, nem csak a számítástechnikában...
  • NEXUS6 #3
    És tudjuk a nevét annak a féregnek, hogy tudjuk bannolni a szemetet?
  • Ryder7 #2
    boldog szülinapot virusokXDXD
  • Ferrer #1
    Happy B-day XDD