JohnnyCage

20 hónap börtönbüntetést kapott a Melissa vírus írója

David L. Smith-t, az 1999-ben elterjedt Melissa számítógépes vírus készítőjét a bíróság szerdán 20 hónap börtönre, és 5000 dollár pénzbírságra ítélte. Smith a legutóbbi, de nem a legelső víruskészítő, aki a rácsok mögött végzi.

David L. Smith
Az első ifjabb Robert Morris, egy NSA (National Security Agency - Nemzetbiztonsági Hivatal) számítógépes biztonsági szakértő fia volt, aki 1988 novemberében, állítása szerint egy interneten élő programot akart készíteni. A hírhedt Morris Worm féreg a Unix operációs rendszer egyik biztonsági hibáját használta ki, és bár elvileg minden gépet csak egyszer fertőzött volna meg, egy hiba következtében többszáz másolatot készített magából a gépeken, összeomlasztva azokat.

Napokkal a féreg megjelenését követően már mintegy 6000 számítógépes rendszer, az Internetre akkoriban rákapcsolt gépek 10 százaléka fertőzött volt. A féreg ráadásul a kiszolgálókra kapcsolt többi gépet is megfertőzte, és összesen mintegy 98 millió dollár kárt okozott. Morris 400 óra közhasznú munka, valamint 10 ezer dolláros pénzbüntetés mellett három év szabadságvesztést kapott, amit azonban feltételesen szabadlábon tölthetett.

Morris esete óta számos víruskészítő végezte börtönben, és ez vár David L. Smith-re is. Megúszta viszont a büntetést az eddigi legkártékonyabb vírus, az "ILOVEYOU" írója. A Fülöp-szigeteki hatóságok letartóztatták ugyan a manílai Onel de Guzmant, akit a 2000 májusában elterjedt vírus megírásával és elterjesztésével vádoltak, mivel azonban az ország akkoriban még nem rendelkezett megfelelő törvénnyel a hackerek büntetésére, kénytelenek voltak ejteni a vádat ellene.

A most 25 éves fiatalember beismerte, hogy véletlenül elterjeszthette a vírust, amely később számítógépek millióit fertőzte meg, beleértve a brit parlament, illetve az amerikai Pentagon rendszereit is. A "LOVE" vírus által okozott kárt a szakértők 8,7 milliárd dollárra becsülték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #20
    Nem kell kivégezni az ilyen majmot.

    Fizesse ki a vírusírtással töltött prociidőmet.

    Csabi: üljél le gondolkozni, mielőtt teleröföx egy topicot hülyeséggel. Aki dolgozik, hibázik. Ez még nem bűn. Viszont ha valaki hibázik, és egy ilyen majomszabású hosszú, kínkeserves munkával összerak egy buta kódot, és szabadonengedi, felelőtlenül és kártékonyan... az más tészta.

    Az meg, hogy ELVILEG megszüntethető-e a wormok terjedése, az talán inkább matematikai kérdés, és nem e fórum olvasóinak egyetértésén alapul :)
  • Pheel #18
    Egyetértek.
  • JZO #17
    mit idegeskedtek? tök jó buli lehet pedig bosszantani a felhasználókat :)
    na jó csak vicceltem
  • Yfel #15
    Csabi,

    Szerintem nem feltétlenül hibásan működő rendszerek kihasználásáról van szó a legtöbb szoftver esetében. Egyszerűen gyenge az ötlet megvalósítása (pl. kényelmi funkció, hogy az outlook és az outlook express össze van kötve a win32.dll-el, ami lehetővé teszi, hogy a férgeket is terjesszen és ne csak kényelmesen el tudja érni a rendszer által kínált szolgáltatásokat. Mint ahogy te is mondtad, a vírusok egy jol mukodo rendszer atverese, kijatszasa által terjednek.

    Az az igazság, hogy ideje lenne döntést hozni, hogy kényelem vagy biztonság, mert a kettő általában üti egymást (legalábbis szoftverek esetén). A Microsoft levelezőszoftverei az alapoktól kezdve rosszul vannak megtervezve...

    Na mindegy, a mondandóm lényege, hogy mindkét (a szoftverekkel és a sínpárokkal) kapcsolatos példában a rendszert egy rosszul átgondolt biztonsági stratégiával fejlesztett megoldáson keresztül lehet megkerülni.

    Persze ott az égető kérdés, hogy mennyi használhatóságot vagy hajlandó feláldozni a biztonságért. Nekem a munkahelyemen pl nagyon nagy szükségem van az Outlook rengeteg szolgáltatására és inkább a kényelem mint a biztonság (persze ott bennem van az is, hogy ha vírust kapok az nem az én bajom); itthon pont fordítva áll a helyzet.

    Na befejezem mert már kicsit hosszúra nyúlt.
  • Pheel #12
    Milyen szemléletváltásra gondolsz? A programokat emberek írják. Ráadásul egy bonyolultabbat egy ember már át sem lát. Ez van, ezt kell szeretni.
  • Yfel #10
    Ha egyre tobb worm irot dugnak racs moge (mogott :) ), az elrettento peldaval fog szolgalni es nem olyan szabad garazdalkodas lesz ezen a teren mint most, tehat van ertelme.

    A vonatos pelda is jo volt, ugyanis az elektromos rendszereket ki lehet jatszani es meg csak elo sem veheted erte azt aki karban tartja a rendszert. Eleg, ha ugy vagod el a sint, hogy kozben a femszalat ami rajta van sertetlenul tartod (ugyanis elvalaszthato a sinpartol szervizeles celjabol), akkor a vonat nem fog jelzest kapni, hogy valami baj van a palyaval elotte... na jol van mostmar nem adok tobb otletet :)
  • TheZsenyka #8
    Hibákat kihasználni undorító és gyáva dolog.
  • TheZsenyka #7
    Csabi... nem értek veled egyet... és a büntetés is kevés... mintha azt mondanád: -Kérem, a vádlott csak félig bűnös amiért kisiklott a vonat, ami előtt felszedte a sineket! Tisztelt bíróság, miért nincsenek érzékelők, amik előre jelzik a sinek hiányát a mozdonyvezető számára?!". Szóval nem értek egyet...
  • Yfel #5
    Nem baj, majd a bortonben gyerekgyilkosok kozott megtanulja, hogy hogy jatszon legkozelebb a tobbi normalis felhasznaloval :)
  • Laci73 #4
    Bírósági mesedélután. "Nem vettem észre, véletlenül elterjedt valahogy a vírus..." "Csak a programozási gyakorlatomból nem akartam kiesni, nem is tudtam hogy ilyen kártékony vírust hoztam létre..." A bíróságon hirtelen mindenki hülye lesz, vagy elfelejt mindent.