Berta Sándor

Módosítaná az információs­technológiai egyezményt az EU

Az Európai Unió az 1996-ban elfogadott megállapodás újratárgyalásával bővítené az informatikai és távközlési termékek piacát. Azóta számos új termék jelent meg a piacon, a kereskedelem robbanásszerűen bővült.

Az Információstechnológiai Egyezményt (ITA) eredetileg 14 ország, illetve szervezet és cég írta alá, köztük volt az EU-n kívül az Egyesült Államok, Japán és Tajvan. A szerződéshez azóta további 29 szervezet, illetve vállalat csatlakozott, így az aláírók már összesen a világ 70 országát képviselik és ők biztosítják a világ teljes informatikai árukereskedelmének 97 százalékát. Az 1997. április elsején hatályba lépett ITA aláírói megállapodtak többek között a számítástechnikai és távközlési termékek után fizetendő vámok mértékéről. Utóbbiakat 2000. január elsejéig fokozatosan csökkenteni akarták és az előnyökből minden a WTO tagjának számító országnak részesednie kellett. Az egyezmény elfogadása óta az IT-termékek kereskedelme világszerte rohamosan fejlődik. Míg 1996-ban az exportbevétel 600 milliárd dollárt tett ki, addig mára ez az érték elérte az 1500 milliárd dollárt, ami a késztermékek exportforgalmának egyötödét jelenti.

Az Európai Unió azért változtatna a megállapodáson, mert az specifikusan az informatikai és számítástechnikai termékek listáját tartalmazza, azonban nem tér ki például a szórakoztató elektronikai, a kommunikációs és más technológiákra, amelyek fokozatosan összenőnek az IT- és számítástechnikai technológiákkal. Az indoklás szerint az ITA ráadásul túlzottan termékalapú és így nem képes figyelembe venni az ipar fejlődési folyamatait.

A cél az lenne, hogy a jövőben még egyszerűbbé és olcsóbbá váljon a számítástechnikai eszközök kereskedelme, azokat még kevesebb vám terhelje, ezáltal maguk a készülékek is olcsóbbak lehessenek. Szintén felmerült egyes termékcsoportok esetében a vámok teljes eltörlése. Ezenkívül fontos volna az is, hogy az eddig az egyezményt nem aláíró országok, illetve cégek, szervezetek is csatlakozzanak az ITA-hoz. Az új szabályozás kiterjedne például a TFT-kijelzőkre, a multifunkciós irodai készülékekre és internethozzáféréssel rendelkező dekóderekre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!