MTI

Megjelenik a Nagy Imre-per anyagát tartalmazó DVD

Bemutatják a Nagy Imre-per anyagát tartalmazó DVD-t az Országos Széchényi Könyvtárban szerdán.

A DVD-n a fél évszázaddal ezelőtti per valamennyi tárgyalási napjának jelenleg hozzáférhető hangfelvételei, iratai megtalálhatóak - mondta Szabó Csaba, a Magyar Országos Levéltár (MOL) főigazgató-helyettese. A 70 órányi hanganyag mellett több száz oldalnyi eredeti dokumentum, továbbá mintegy másfél száz oldalon négy történész tanulmánya is felkerült az adathordozóra.

A Nagy Imre-per első szakaszában az 1958. február 5-6-i tárgyalásokon a vádlottakat hallgatták meg, majd félbeszakadt az eljárás. Szilágyi József ügyét elkülönítették és áprilisban több tárgyalást követően halálra ítélték, majd 24-én kivégezték. Június 9-én folytatódott a bírósági eljárás, de ekkor már nem volt a vádlottak között Szilágyi Józsefen túl az 1957 decemberében elhunyt Losonczy Géza sem. A főigazgató-helyettes felhívta a figyelmet arra, hogy a forráskiadvány tudományos igényű, egységes egészében tartalmazza az eljárás fellelhető dokumentumait, így eltérően a más, korábbi, a források csak egy részére kiterjedő bemutatóktól, a most megjelenő DVD segítségével kiszűrhetők a koncepciós perre jellemző manipulációk.

A szakember elmondta, hogy ezúttal nem sérülnek az adatvédelmi, személyiségi jogok, hiszen tudományos céllal készült forráskiadványról van szó, erre az esetre pedig érvényes az Alkotmánybíróság egyik határozatának megállapítása, amely szerint, abban az esetben, ha a történelmi múlt megismeréséhez, feltárásához ez nélkülözhetetlen, akkor megengedhető a személyiségi jogok sérelme. Továbbá a kiadvány készítői beszerzik a 11 még élő érintett, vádlottak, illetve hozzátartozóik hozzájárulását is.

A Nagy Imre-per dokumentumait tartalmazó DVD-t a Kossuth Kiadó Zrt., a Magyar Országos Levéltár, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára és az Országos Széchényi Könyvtár adja - tette hozzá Szabó Csaba.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!