Gyurkity Péter

A hónap végén dől el a NASA-hacker sorsa

Miután az Egyesült Királyság a maga részéről lezárta az ügyet, az amerikai rendszerekbe betörő hacker számára az európai emberi jogi bíróság jelenti az utolsó szalmaszálat. A hónap végén döntenek sorsáról.

Az elmúlt években folyamatosan figyelemmel kísértük a Gary McKinnon ügyével kapcsolatos fejleményeket, ám a jelek szerint ez hamarosan véget ér. Miután a Five Law Lords testület számára kedvezőtlen döntésével megnyitotta az utat a kiadás felé vezető úton, a hacker az utolsó lehetőségbe fekteti minden reményét. Amennyiben ez sem jön be, mindenképpen az amerikai fél előtt kell majd felelnie tetteiért.

Az európai emberi jogi bíróság ugyanis az utolsó olyan platform, amelyhez fellebbezhet a kiadatás ellen a brit férfi, aki semmilyen körülmények között nem szeretné élvezni az amerikaiak vendégszeretetét. Erre meg is van minden oka, hiszen utóbbiak már korábban kijelentették, hogy amennyiben nem hajlandó együttműködni, úgy végleg "elintézik" - a megfelelő bírósági ítélet után akár 70 évet is ülhet Guantanamón, ami nem éppen kényelméről híres. A hacker most két hét haladékot kapott, amíg ugyanis az európai fórum nem dönt az ügyben, addig hazája sem adhatja ki az Egyesült Államoknak.

Arról továbbra sem egyezik a két oldal véleménye, hogy pontosan mi is történt 2001-ben és 2002-ben. A férfi barátnője otthonában használta számítógépét, és állítása szerint igencsak könnyedén jutott be a NASA, valamint különböző amerikai katonai hálózatok rendszerébe. Kiemeli, hogy semmilyen kárt nem okozott ezzel, az amerikaiak viszont titkos és fontos anyagok szándékos törlése miatt szeretnék felelősségre vonni őt.

Az európai emberi jogi bíróság augusztus 28-án dönt az ügyben, ezt követően valószínűleg végleg lezárul a pereskedés - hogy egy másik fórumon, egészen más téttel folytatódjon, amennyiben McKinnont mégis kiadják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • s2rk2ny #37
    Ha már belefáradtatok a "mi a hacker - mi a cracker" üres vitába, ajánlom a következő videó-t: Gary interview

    Itt elmondja a srác mit is talált a NASA gépeken - szerintetek nem kellene mi is tudjunk ezekről? Szerintetek nem érint ez minket is? Szerintetek nem változtatna a mi életünkön is?
  • Tetsuo #36
    te kis pocs
  • endyxx #35
    ja, és ez utóbbi Ára: potom 395 000 Ft+ÁFA
  • endyxx #34
    tanfolyam 1
    tanfolyam 2
    had ne soroljam fel a összeset...
  • pedrohsi #33
    ...és a hacker átmenetileg ki van tiltva :p
  • sonic333 #32
    ÉN VAGYOK A NÁZA HEKKER AMÚGY TI FASSZOPÓK
    AHAHAHAHAHAHAHAHAHAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAAA
  • homeless #31
    milyen nézelődős progi? omg

    Írt egy scriptet perlbe ami üres jelszavakat keresett. Gondolom nem csak a nasa tartományába és ahol talált valamit oda belépett, és így jött össze hogy volt ott pár nasas server is. De onnan elvileg nem törölt semmit csak pár fbi-os szart, de annak semmi köze a nasahoz. De van egy olyan érzésem, hogy ezt már csak kitalálták, hogy többet kapjon. Amúgy ha olyan 0day hibával jutott volna be ami az operációs rendszerben van és ő fedezte fel, akkor aztmondom, hogy ok, de így csak a rendszergazdák hibája az egész.
  • birdo #30
    Eddig azt olvastuk, hogy ...." csak nézelődött....
    Most már közben törölt adatokat ???
    Az milyen nézelödös progi lehet???
  • Csirke4 #29
    Vagy esetleg van olyan is hogy a cégek kérnek fel fehérkalapos hekkereket hogy tessékmán megnézni a rendszerünk törhető-e. Úgy meg nem bűncselekmény. És a bemegyek meglesem az nem fehér kalapos. Ha akkor megy be mikor beengedik (vagy aszondják menjen be) akkor fehér kalapos.
  • homeless #28
    "fehér kalaps hekk=bemegyek meglesem szólok hogy figyi bajban vagy"
    Én ezeket nem sorolnám ide. Ez ugyanúgy bűncselekmény mint ha nem szólnék. Sokszor nem is kell "bemenni", anélkül is lehet látni, hogy sebezhető e egy rendszer vagy sem. Akkor minek megy be? Elég lenne szólni, hogy figyelj már a nyomorék weblapodon keresztül be tudnék törni a szerveredbe. Amúgy a legtöbben úgy vannak vele hogyha találnak egy hibát, akkor vagy leszarják, mert nincs értelme vele foglalkozni, vagy kihasználják és utána szólnak vagy kihasználják és nem szólnak.