SG.hu·

Minden rendbontót regisztrálnának Franciaországban

A DCRI francia titkosszolgálat olyan nyilvántartást akar létrehozni, amelyben egyaránt tárolnák a tinédzserek, a szakszervezeti vezetők és a fiatal politikusok adatait.

A szervezet a "lehetséges rendzavarókat" szeretné összegyűjteni. A "felvételi korhatár" 13 év, vagyis akár egy 13,5 éves másként gondolkodó, a közrendet megzavarására alkalmas fiatal is könnyedén bekerülhet majd az Edvige (Exploitation documentaire et valorisation de l'information générale) rendszerbe. A tárolt információk között lenne az illető fotója, ismertetőjegyei, a címe és a többi személyes adata. Mentességet a büntetlen előélet sem jelent. Utóbbi azért érdekes, mert Franciaországban eddig kizárólag azoknak a fiataloknak a személyes adatait lehetett eltárolni, akik valamilyen bűncselekményt követtek el vagy akiket ezek végrehajtásával gyanúsítottak a hatóságok.

A tervek szerint elsősorban a garázda fiatalokat szűrnék ki ilyen módon. Azonban szóba került a jelenlegi és a leendő politikusok, szakszervezeti funkcionáriusok és gazdasági döntéshozók, valamint mindazon személyek adatainak összegyűjtése, akik valamilyen meghatározó szerepet játszanak most vagy a jövőben a francia társadalmi, vallási és gazdasági életben. Az elképzelés óriási felháborodást váltott ki az ellenzék és a tanárok körében egyaránt, akik számos tiltakozó megmozdulást szerveztek. A CNIL adatvédelmi hatóság nyomására a belügyminisztérium kénytelen volt magyarázkodni. A szervezet többek között azt is tudni akarta, hogy az információkhoz kik férhetnek majd hozzá.

"Az Edvige segítségével a kormány a fokozódó erőszak elleni tehetetlenségét igyekszik palástolni. Ha bűnöző egy fiatal, akkor már most regisztrálható. De ha nem, akkor viszont semmi keresnivalója nincs az adatainak egy rendőrségi adatbázisban" - támadták az ötletet a szocialisták. "Anélkül, hogy bűncselekmény történt volna, a 13 éveseket a saját vagy közösségi tevékenységük miatt lefülelik, pedig erre semmilyen jogszabály nincsen" - tiltakoztak a Snpes-PJJ/FSU szakszervezet vezetői. Az Emberi Jogi Liga (LDH) képviselői pedig kijelentették, hogy ez egy orwelli terv a társadalom ellenőrzésére és teljesen összeegyeztethetetlen a jogállamiság intézményével.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Trade2008. 07. 04.. 13:31||#8
szép új világ.........
Ismerõs dolog ez a másképp gondolkodókról
© redfish2008. 07. 04.. 11:47||#7
"...A szervezet a "lehetséges rendzavarókat" szeretné összegyûjteni. A "felvételi korhatár" 13 év, vagyis akár egy 13,5 éves másként gondolkodó, a közrendet megzavarására alkalmas fiatal is könnyedén bekerülhet majd a rendszerbe. A tárolt információk között lenne az illetõ fotója, ismertetõjegyei, a címe és a többi személyes adata..."

Felháborító! <#ijedt>
Ki dönti el, hogy ki számít "másként gondolkodónak", ill. rendzavarónak, vagy ki az, aki alkalmas netán a közrend megzavarására?
Már a puszta feltételezés miatt is "listára" kerülhet egy gyerek és utána egész életében emiatt fog hátrányba kerülni, netán emiatt fogják a rendõrök élete végéig zaklatni?!
Jobb, ha a kölkök megszokják már a középiskolában, hogy ne vállaljanak tisztséget a Diák Önkormányzatban és fogják be a pofájukat, mert különben leshetik, mikor veszik fel õket az egyetemre, fõiskolába...
Ez aztán a demokrácia és a szabadság!

Még szerencse, hogy mi még nem felejtettük el, hogyan kell meghunyászkodni :
- óriási transzparenseken kell éltetni Nagy Vezérünket...
- dübörgõ és ritmusos taps kíséri Nagy Vezérünk minden szavát...
- ódákat és himnuszokat zengünk majd, milyen jó is nekünk így élni és milyen rohadt nagy szabadság van nálunk...
- még otthon suttogva, egymás közt sem mondjuk ki a valódi véleményünket...
- mindenki mindenkit figyel és feljelent...

Egyszerûen rosszul vagyok!
Elõször csak a bûnözõket veszik nyilvántartásba, azután a "lehetséges rendbontókat", utána azokat akik utaznak, végül mindenkit születésétõl! (Biztos, ami biztos.)

© ihateworkdays2008. 07. 04.. 10:44||#6
dkitatúrától = diktatúrától
© ihateworkdays2008. 07. 04.. 10:43||#5
NÉha az az érzésem, hogy a demokrácia kezd átesni, vagy már átesett, azon a képzeletbeli sövényen, ami a demokráciát a dkitatúrától elválasztja...
© slickboy2008. 07. 04.. 08:50||#4
Képzelem, amint a politikusok lelkesen megszavazzák, hogy õket is nyilvántarthassák. Tinédzserek, szakszervezeti vezetõk és fiatal politikusok adatai. Gondolom az ötlet a vén politikusok agyából pattant ki,hogy a feltörekvõ új generáció könnyebben kézben tartható legyen és ne pofázzon vissza.
© sh4d0w8082008. 07. 04.. 08:46||#3
1984, Isten hozott, George!
© NessieGraf2008. 07. 04.. 04:38||#2
Na volt ilyen azoknál közelebb is! Nekem Kaffka jut eszembe ilyenkor mindig. Azt hiszem a könyv címe: A megfigyelõk megfigyelõjének megfigyelésérõl

De lehet, hogy kicsit tovább is van...
© assdf2008. 07. 03.. 20:53||#1
"Azonban szóba került a jelenlegi és a leendõ politikusok, szakszervezeti funkcionáriusok és gazdasági döntéshozók, valamint mindazon személyek adatainak összegyûjtése, akik valamilyen meghatározó szerepet játszanak most vagy a jövõben a francia társadalmi, vallási és gazdasági életben."

Volt már ilyen egyszer kétszer a történelem során, igy elsõre németország ugrik be másodikra meg a szovjetunió...