SG.hu·

Dizájnváltással kísérletezik a MySpace

Bár a portál látogatóinak száma az anyacég várakozásának megfelelően folyamatosan emelkedik, a bevételek valahogy mégsem követik ezt a trendet. Ezen szeretnének most változtatni a dizájn átalakításával.

A News Corp. elsődleges célja - amint az a friss híradásokból is kiderül - a közönség további kiszélesítése, ezzel egy időben pedig a reklámbevételek érzékelhető arányú növelése. Különösen ez utóbbi terén hagy még kívánnivalót maga után a MySpace, amely tulajdonosai szerint nem jelent ideális otthont a hirdetők számára. Éppen ezért az új dizájn a reklámoknak biztosít majd nagyobb szerepet.


Ezek közül is kiemelkedik az új Batman-mozi bemutatója körüli kampány, amely rövid időre a portál jó részét bitorolja majd. A hat hónapon keresztül húzódó átalakítás végén a felhasználók egy új navigációs panelt, módosított keresőt és videólejátszót vehetnek majd a kezükbe, amely szintén a kényelmet, az egyszerűbb használatot hivatott biztosítani. Amennyiben sikeres lesz az elképzelés, a cég reményei szerint végre igazolhatják a korábbi várakozásokat, miszerint a közösségi oldalakkal igenis komoly piacra és ezzel együtt profitra lehet szert tenni. Eddig ugyanis ez nem igazán mutatkozott meg, márpedig a MySpace és riválisai nagyon is komoly terveket fogalmaztak meg.

A végső szót ezen a téren az elemzők sem tudják kimondani - továbbra is kérdés, hogy a közösségi portálok mennyiben válthatják be üzemeltetőik anyagiakkal kapcsolatos reményeit. Ami a felhasználói tábort illeti, itt nem lehet okuk a panaszra, hiszen egyedül a MySpace tagjainak száma 20 millióról 115 millióra ugrott világszerte, ez pedig nyilván már önmagában is kellő vonzerőt jelent a hirdetők számára. A problémát sokan abban látják, hogy a legtöbb oldal finoman szólva is kívánnivalót hagy maga után a kinézet terén, ez pedig lelombozhatja a kedélyeket.

Hosszabb távon még kevésbé tűnnek optimistának a kívülállók: sokak szerint egyáltalán nem megalapozott a fényes jövő, ezzel együtt pedig a bevételek további dagadására sincs garancia.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© smv2008. 06. 18.. 02:02||#10
Facebook
Nyelvtanulóknak meg Livemocha, bár magyarul nem tud, de annak nem is lényege.
© phoenix12008. 06. 17.. 15:31||#9
This is NOT MySpace! :XD Inkabb egy hirportalnak nez ki mint kozossegi oldalnak. Telipakolva reklamokkal, ennyi erovel bekapcsolom a TV-t azt reklamokat nezek. Szanalmas. 😞
© Laslow2008. 06. 17.. 11:47||#8
Ami myspace lapokra eddig rátévedtem, elég hányadékul néztek ki úgy általában. (Engem a HotDog oldalaira emlékeztet - borzalmas.) Ráadásul az angolra állítással én is többször szenvedtem már.
© CsabiDuke2008. 06. 17.. 09:38||#7
Ludi: Egy jó autós portál ahol a barátaiddal is tarthatod a kapcsolatot: www.afo.hu
© Devon Májsz2008. 06. 17.. 09:08||#6
Nekem a myspace portálokról mindig a gportálos oldalak jutnak eszembe. De lehet hogy csak én futok bele mindig szánalmas felépítésû myspace oldalakba...
© Ludi942008. 06. 17.. 08:41||#5
Én azért nem regisztrálok, mert nincs magyarul. A Hazai "közösségi portálok" küzül az <#mf1>iWiW<#mf1> egy nagy kupac trágya, a <#mf2>MyVip-et<#mf2> meg telepakolták reklámokkal. Ha valaki tud egy használható magyar nyelvû portált, az szóljon!
© sugarman2008. 06. 17.. 00:51||#4
Ez engem is idegesít. lövésem sincs, hogy mit kéne csinálni vele amigos :-D
© Dark Angel 6662008. 06. 16.. 22:58||#3
magyarázzátok már el mit kell állitani hogy ne spanyolul jelenjen meg , vagy mit tudom én milyen nyelv ez :
Acerca de | Preguntas frecuentes | Condiciones | política de privacidad | Sugerencias de seguridad | Contactar con MySpace | Anunciar | Trabajos | MySpace International
© kukacS3K2008. 06. 16.. 20:56||#2
a videolejátszó már kész de a homeskin tényleg elég szar
© jeti002008. 06. 16.. 19:57||#1
eddig se tetszett, ezután sem fog 😄