Bőgel György

Ez a legbutább generáció?

Pintér Roberték (ITTK) legújabb Kék noteszében szerepelnek a következő mondatokra, rögtön az elején, a vezetői összefoglalóban, a Digitális kultúra cím alatt: "A 2007-es év és a 2008-as év eleje nem hozott különösebb izgalmakat a digitális kultúra terén. A változások most nem a felszínen, hanem a mélyrétegekben zajlanak."

Ezek érdekes megállapítások, különösen a második. A változásokat most ne a felszínen, hanem a mély rétegekben keresd. A felszín fecseg, a mély hallgat, vagy legalábbis sokkal nehezebb szóra bírni, sokkal nehezebb megállapítani, mi is történik ott. Tehát a mély rétegekben. De miféle és mennyire mély rétegekben? Vegyünk egy példát. Mark Bauerlein, az Emory Egyetem angoltanára írt egy érdekes könyvet "The Dumbest Generation" címmel. "Dumb" azt jelenti, hogy buta, de fordíthatjuk egyszerűen "hülyének" is. Tehát a legbutább (leghülyébb) generáció.

Bauerlein a mai fiatalok generációjára gondol. De mire alapozza, hogy ez egy buta generáció, sőt, butább, mint a korábbiak? Például felmérési eredményekre. Egy 2001-es vizsgálat szerint a végzős amerikai középiskolások 52%-a úgy gondolja, hogy a második világháborúban hazája a németek, a japánok és az olaszok oldalán harcolt, és a Szovjetunió volt az ellenség. Más, frissebb vizsgálatok hasonló képet mutatnak, de nemcsak történelmi, hanem egyéb, például földrajzi vagy politikai területeken is. Bauerlein azt is megállapítja, hogy a helyzet határozottan romlik, párhuzamosan az általános olvasási és írási képességekkel. (Újabb adat: az USA ban 2003-ban a munkaadók 1,3 milliárd dollárt költöttek arra, hogy az alkalmazottaikat úgy-ahogy megtanítsák írni.)

De álljunk meg egy pillanatra. A hivatkozott felmérések a tárgyi tudásra vonatkoznak: kivel harcolt a nagyapád a nagy háborúban, ki az a Dick Cheney, hol ered a Hudson, melyik kontinensen van Magyarország. Lehet mérni az általános intelligenciát is, vagyis a tárgyi tudás nélküli gondolkodási képességet, az IQ-t. Mérik is, régóta mérik, vagyis van lehetőség az összehasonlításra. Az eredmény érdekes: az USA-ban 1930 óta nő az átlagos IQ, de így áll a helyzet más országokban is.

Vagyis: magas IQ-jú fiatalok mászkálnak az utcákon, akik nem tudják, hogy kivel harcolt a nagyapjuk a nagy háborúban, de azzal a megnyugtató érzéssel, hogy bármikor megkereshetik ezt az információt a hálón. Miért is kellene tudniuk, hogy kivel harcolt a nagyapjuk, melyik a legnagyobb tó a környéken, hány l-lel írják azt, hogy "kellemes", ha a zsebükben ott a kütyü, a kütyün ott a háló, a hálón ott a Google, a válasz pillanatokon belül befut, mellette valamilyen szolid reklámmal "Kövesse nagyapja példáját: utazzon velünk a napfényes Normandiába!" címmel. Tudás helyett van kompetencia, a keresés kompetenciája, van digitális intelligencia.

Ha a felmérések pontosak, az új generáció bizonyos értelemben valóban butább a korábbiaknál, más szemszögből azonban okosabb náluk. Hogy miben és mennyire butább, illetve okosabb, azt nem tudjuk pontosan, és azt sem, hogy miért. A felszín alatt, a mélyrétegekben változik valami, nem tudjuk pontosan, hogy merre és mi okból. Nem tudjuk pontosan, de azért vannak sejtéseink. Bauerlein az új technológia, a számítógép és az internet felé mutat: az okokat bennük kell keresni.

Ugyanerre tapogatódzik Nicholas Carr is, aki érdekes cikket publikált a The Atlantic.com-on. A hálót, mondja, mi programozzuk, de a háló is programoz minket. Az új technológiák mindig átalakítják az emberek gondolkodásmódját, azt a módot, ahogy az információkat megszerzik, kezelik, ahogy dolgoznak velük. Gutenberg világa az elmélyült olvasásra szoktatott. A háló a "szörfölésre": ha érdekel valami, rákeresel, belenézel az eléd tálat anyagba, eljutsz egy linkig, ott veszel egy kanyart, átmész egy másik dokumentumra, újabb link, újabb kanyar, újabb fonál… A felszínen haladsz afféle palacsinta-emberként, akinek vékony a tudása, de kiterjedt, sok érintkezési ponttal.

Több kutatás igazolja, hogy valami ilyesmi történik. Meg lehet figyelni például a folyóiratok archivumainak használatát: az emberek nem olvasnak végig anyagokat, gyorsan ugrálnak cikkről cikkre, tanulmányról tanulmányra; belekapnak, beleolvasnak, kis részeket néznek meg, kavicsokat gyűjtenek a kosarukba és azokból próbálnak kirakni valamiféle mozaikot. Carr a tüneteket önmagán is észleli: egyre kevésbé van türelme végigolvasni egy cikket vagy egy könyvet: átfut pár oldalt, "multitaskingol", vagyis több dologgal foglalkozik párhuzamosan, több kommunikációs csatornát tart nyitva, gyorsan kidobálja azt, ami feleslegesnek látszik.

Mennyire tömeges ez a jelenség? A fiatal korban megszerzett képességek mennyire maradnak meg a későbbi korosztályokban? Mi történi majd, ha a könyveken felnőtt generációt végképp felváltja majd a netes generáció? Jó az, ami történik, vagy káros, veszélyes, kockázatos? Kell-e, érdemes-e tenni valamit ellene, vagy éppen ellenkezőleg, hagyni kell, hogy kibontakozzon, és alkalmazkodni kell hozzá?

Végezetül még valami: ha a fentebb elmondottakban van valami igazság, eddig az utolsó mondatig csak kevesen jutnak el, túl sok szöveg került ebbe a bejegyzésbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • CollerbladE #24
    Sziasztok..
    Szóval a kérdés megoldása sztem a következő:
    Az ember is változik (mi emberek is változunk). Csak sajnos erről mindenkinek az jut eszébe hogy régebben 3 fülünk volt vagy mittomén. Lényeg hogy azért lett 2, mert így volt a legjobb és azért így volt a legjobb, mert így tudtunk alakalmazkodni legjobban a túléléshez. Tehát nem az ember alakítja csak a környezetet, hanme a környezet is az embert.
    Ugyanez igaz az agyunkra is sztem. Kár literatív tudásszintet nézni, mert tudjuk, hogy ebben a régi emberek jobbak. A technikai fejlődés és aa hatalmas információáramlás miatt, már nem kell megjegyezni évszámokat, tényeket semmit, csak azt, hogy hogyan kell megkeresni/kikutatni az adott információt. És mi "mostani fiatalok" egyszerűen erre álltunk be. Az agyunk más része fejlett, kevésbé az információtárolásra, inkább logikai következtetésre és az információk SZŰRÉSÉRE van beállva. Hiszen annyi könyv és információ vesz minket körül, hogy felesleges egyszerüen tudni valamit. Ha ilyen környezetben nevelkedünk, akkor uigyanúgy minta "füles" példánál, egyszerüen változik az ember, generációról-generációra, és mi ont egy ilyen lettünk.
    Lehet ha lesz 3dik világháború, akkor a túlélő következő generáció tűzgyújtás-mester lesz, mert nem lesz fűtés, se fény, se energia...

    Üdv CollerbladE
  • Marc71 #23
    Digitálsi intelligencia alatt HöFFe kollega talán azt értette, hogy ma már az információk nagy részét nem kell "agyban tárolni", nem kell bemagolni, és agyunkban tartani, hogy amikor kell, akkor hosszas "keresgélés" során előhalásszuk - ha egyáltalán még emlékszünk rá. Erre valók a "gépek".

    Legjobb példám az agy mint leterhelt adatközpont mellett:
    Nézzétek meg a kisgyerekeket! Még nem tömik az agyukat semmiféle lexikális és merev tudásanyaggal, információval.
    Egyszerűen agyuk kapacitását csakis kreatívan használják - és minimálisan tárolóként, lévén egyelőre csak azok az információk "tárolódnak" el náluk, ami a mindennapi létezésehez kellenek, illetve ami eléggé érdekli őket ahhoz, hogy rögzüljön.
    És kiválóan eljátszanak órák hosszat egy fadarabbal, keratívan szórakoztató dolgokat képzelnek el maguknak - amivel megint csak nagyon jól elvannak.
    Valamint olyanokat - számunkra felnőtteknek hülyeségeket - tudnak kérdezni, fantáziálni, ami merőben új megvilágításba helyez dolgokat. Ezek nagyrésze persze sokszor nem realis, de a lényeg abban van, hogy ők még megpróbálják használni az agyukat kreatívan.

    Később -ahogy magunkon is észerevehetjük - a sok magunkbatömött adat, info, mind- mind csökkenti a kreativitást. Két fadarabbal már nem játszunk egy percet sem, mert "tudjuk" hogy az biza nem versenyautó. kérdés, jó-e ez nekünk?
  • Marc71 #22
    Maximálisan lokko-val értek egyet. Amit lehet bízzunk rá a gépekre, a digitális korlátlan adattárolókra, adatbázisokra. Ezeket tudni nem tudás. Lexikális porosz stílusú oktatás eredménye az ún. "szobatudós". Szobatudósból is kevesebb az, aki minden "raktározási képessége" mellett alkalmas feladatok megoldására a való világban, a többség csak fejből vág egy csomó adatot, törvényt. Aztán ül otthon a garbójában, és kaját is a mamája főz neki.

    Az ember agyának azt a képességét kell kihasználni, amit jelenleg nem tudnak a gépek (PC, stb.). Ahogy említett lokko - kollega is írta, ez bizony a fantázia. (itt most nem a klasszikus "kitalálós" fantáziára gondolok ofkorz)
    A manapság rendelkezésünkre álló adattömegből, pillanatok alatt elérhető információhalmazokból - amit ugye a gépek/tárolók tesznek nekünk könnyebbé - kitalálni, megalkotni új dolgokat.
    Eddig csak a kivételes elmék voltak képesek arra, miközben agyukat leterhelte a felesleges (akkor persze szüksége - lévén nem voltak gépek/tárolók) lexikális adattömeg, hogy emellet alkossanak valamit, új és újabb összefüggések felfedezélsével.

    Ma éljünk ezzel, nekünk csak az a dolgunk, hogy agyunk kapacitását kreatívan használjuk, és ne háttértárnak. Talán ezért is volt oly ugrásszerű a fejlődés sok területen az elmúlt években.

    Azonban, amíg az oktatás szintjén ne ezt a kreativitást fejlesztik, tele leszünk ostoba emberekkel, akik ugyan vágják a szabályokat - mert bemagolták - de semmire nem tudják alkalmazni, netán új dolgokat felfedezni.
  • lokko #21
    minden ami rábízható gépekre azt érdemes is rábízni, mert így szabadul fel maga a specifikus és nem pótolható emberi erőforrás, nem magát az információt kell tudni, hanem azt hogy hogyan lehet működőképes gondolati sémákká szervezni azt egy adott probléma megoldása közben, ez a tudás/képesség nem olyan amit be lehet magolni, de mégis tanítható ...
    a lexikális tudás nem képesség, magában nem használható semmire
    a lexikális tudás felhalmozásának puszta képessége meg olyan idejét múlt dolog, mint a fejszámolás ...
    A világról alkotott működőképes gondolatok felhalmozása és gyártása a jelen kor kihívása ...
  • BlackRose #20
    Érdekes megközelítés, de egy valamit hiányolok belőlle... mégpedig azt, hogy mivel az érték szubjektív, maga a tudás értéke nem annyira függ attól, hogy milyen könnyen jutunk hozzá mint amennyire attól függ, hogy hogyan és mire alkalmazhatjuk. A természetes tudományok esetében az alkalmazhatóság elég jó, és ezért ott nincs is akkora probléma viszont a természetes tudományok esetében már más a helyzet, ha a hivatalos gépezet része vagy akkor alkalmazhatod és ezért is van az, hogy a hivatalosan elfogadott és erőltetett természettudományi elméletek söprenek mert a többivel csak egy pici réteg foglalkozik akit nem annyira a mások szemével látott siker vonz mint amennyire a világot akarják megismerni és az igazat megérteni. De ilyen nagyon kevés van. Szóval az igazság, hogy az erkölcsi alapokon fekvő természetes tudományokat, történelmi és filozófiai tudást valamint információkat alkalmazni nem igen tudod (esetleg saját magad ellen), és ezért széles körben értéktelen (szubjektív). Pontosan olyan könnyű hozzájutni mint a szaméthez amelyben már majd bele fulladunk és mégis alulmarad.

    Másik dolog, hogy viszonylag csak régi fellálításban található meg és ezért a modern ember és főleg a fiatalok elavúltnak tekintik és ugye sokszor a nyelv is amelyen iródott már egy kicsit érthetetlen mert nem olyan egyszerű TV nyelven írták mint amire rászokott a mai ember. Szóval van elég sok minden ami miatt az érdeklődés gyenge.
  • BlackRose #19
    Mi az, hogy "digitális inteligencia" az adathordozó lett csak digitális a fejünk nem, papír helyett most digitális memóriát alkalmazunk és postás vagy személyes beszélgetés helyett Internetet. A minőséges információ némileg bővült de nem annyira, a digitális korszak a hozzáférést szélesítette és ez által egyszerűsítette le, de az agy maradt a régi. Ezért nem tudom mit lehetne digitális inteligencia allatt érteni. Nonszensz.
  • HöfEE #18
    Én amondó vagyok, hogy a tényleges tárgyi tudást semmilyen technológia nem válthatja ki. Attól , hogy lehetőség van a jelenlegi modern eszközökkel könnyebben gyorsabbn információra szert tenni, még úgyanúgy szükség van a tanulásra és a tudásra. A kettő nem zárja ki egymást, a "digitális intelligencia" megfér a klasszikus tudás mellett. Persze ezért tenni is kell, aki nem akar buta lenni az saját erejéből okosodhat és szerintem ez mindig is így volt.
  • Turdus #17
    Az alapvető probléma nem az, hogy butábbak a mai gyerekek (ezt egyébként én is aláírom), hanem az, hogy nem is akarnak tudni. Nekünk még keményen utána kellett járnunk, ha valamire kiváncsiak voltunk, ma már csak rákeres az ember a neten. Az így megszerzett tudásnak azonban emiatt nincs is "súlya", el is felejtik gyorsan.
  • BlackRose #16
    Idézném Erik von Kuehnelt-Leddihn szavait a cikkel kapcsolatban:

    "Yet, modern man’s mind is political rather than historical and is, therefore, hopelessly tied to the spirit of his time. The words of Goethe:

    Wer nicht von dreitausend Jahren sich weiss Rechenschaft zu geben bleibt im Dunklen unerfahren mag von Tag zu Tag er leben.

    [He who cannot give account of the last three thousand years rests in darkness unexperienced though he lives from day to day.]

    Such a person, intellectually nurtured by the boob tube and newspapers..."

    Persze mikor írta még nem volt digitális korszak és Internet, de a lényeg itt van.
  • BlackRose #15
    Sajnos nem értettél meg... ha akarod az én definiciómat... akkor egy olyan ember vagyok aki annyit tud, hogy nem tud eleget... és ezért olvas, tanul, és probál magyarázatot adni minden kérdésre amit elég fontosnak tart, hogy időt töltsön rá. Átfogó tudás? ... az meg mi a fene?

    Egyébként a konstruktív fantáziát (nevezzük kreativitást) nagyon fontosnak tartom, csak ha nem alaptalan feltételezéseken épül. Ugyanakkor elég nehéz kreatívnak lenni ha nem rendelkezünk információkkal és nem múlt el egy idő amely allatt ezeknek az információknak a feldolgozása lehetővé tette az agynak, hogy kreatív legyen. Alázat nem fontos, sőt... alázat alapjában visszalépést és fékezést jelent és valaki vagy valami másnak az "imádását", nem kell senkit és semmit sem imádni vagy alázkodni csak a fordítottját sem kell csinálni. A baj, hogy az emberek egy része alázkodik és imád egy másik része viszont felsőbbnek tekinti magát és imádtatná magát. Egyis sem vezet bennünket sehová. Inkább becsülni kell mindent és mindenkit ami nem destruktív, de alázkodni még véletlenül sem. A nagy világra viszont nehéz rávetíteni a képzeleteinket, mert a világ nem egy monolith, hanem egy nagyon tarka, nagyon külömböző egyénekből álló társadalom amely nagyon tarka és nagyon különböző helyen, területen, környezetben és fejlettségi fokon él... ezért nem annyira hibás a képzeleteinket a világra vetíteni mint amennyire értelmetlen és lehetetlen.