Berta Sándor

Továbbra is az angol a világháló nyelve

Az angolon kívül a kínai mandarin és a spanyol a leggyakrabban használt nyelvek az interneten - derült ki az Internet World Stats legfrissebb felméréséből. A három nyelvet az internetezők összesen 55,6 százaléka beszéli.

A legtöbben, a felhasználók 30 százaléka az angolt használja, a második helyen a Kínában leginkább elterjedt mandarin áll 16,6 százalékkal, míg a harmadik helyre a 22 országban hivatalos nyelvnek számító spanyol került 8,7 százalékkal. "Annak kiderítése, hogy egy adott nyelvet az internetezők közül hányan beszélnek, nagyon bonyolult, összetett feladat. A dolgot tovább nehezíti, hogy az angolt számos országban tanítják és használják az iskolákban, és az is, hogy sokan két vagy három nyelvet is ismernek. Utóbbiak esetében azonban csak egy nyelvet vettünk figyelembe. Mindenesetre az tény, hogy ha valaki ismeri ezt a három nyelvet, akkor napjainkban egész jól elboldogulhat a világhálón és szóba elegyedhet az internetezők több mint felével" - jelentette ki Enrique De Argaez, a felmérést készítő szakember.


A lista további helyein sorrendben a japán, a francia, a német és az arab található. Ezek a nyelvek De Argaez szerint szintén fontosak az online világban és különösen az arab nyelvű felhasználók számának növekedése volt megfigyelhető az elmúlt időszakban. A Top10-be került még a portugál, a koreai és az olasz. "Az eredmények azonban nem csak az adott nyelvek elterjedtségébe nyújtanak bepillantást, hiszen ebből az információból megállapítható az is, hogy valakinek milyenek a kulturális értékei, milyen a képzettsége és más demográfiai kérdésekre is választ kaphatunk. Ezek a jellemzők összességükben befolyásolják azt, hogy miként reagált egy ember egy oldalra és annak tartalmára, grafikájára" - tette hozzá a szakember.

A felmérés az Internet World Stats idei első negyedévében mért eredményein és összesen 1 407 724 920 internetezőn alapul.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Lame #12
    Nem is baj, nagyon csunya egy nyelv az is :)
    Egyebkent meg csak azert emelkedik a szamuk mert egyre tobben neteznek kinaban. Nem azert mert egyre tobben tanulnanak kinaiul :)
    A 233 millio meg nem is sok ahhoz kepest, hogy kb 1.4 milliardan vannak.
  • nothes #11
    Azért van olyan magasan a kínai, mert rohadt sokan vannak. Kicsit megtévesztő, mert az angolt világszerte eszélik, a kínait meg (szinte) csak Kínában.
    Lehet, hogy egyszer majd világnyelv lesz a kínai, de mellette min. ugyanannyian fognak angolul beszélni, mert az sokszorta könnyebb...
  • phoenix1 #10
    Azért ez érdekes, az angol vezet 427-el. Általánosságban elég sokan, mármint a világon, tudnak angolul. De ha azt vesszük, hogy mindegyik államba anyanyanyelvükön beszélnek az emberek akkor a "Rest of languages" vagyis a fenmaradó, hogy lehet olyan kevés?
  • szarvasdinnye #9
    Angol nagyon jo helyen van ott, ahol van. Koreai-t meg csak olvasas szinten nyomatom, meg nehany alap kifejezes, de majd idovel javulok.

    Ha a kinaiak akarnak kommunikalni mas orszagokbol valo emberekkel, akkor ok is az angolt fogjak hasznalni. Nem varjak el, hogy te beszelj kinaiul, mint ahogy mi magyarok se varjuk el egy indiaitol, hogy beszeljen magyarul.
    Angolul szinte mindenki beszel legalabb alapszinten, ez viszont elvarhato az interneten.
  • Cat #8
    nézzél kungfu filmeket :D
  • zolis #7
    Hát, azért érdekes világ lesz az, ahol a fő nyelv a kínai.

    Egyébként egyet nem értek. Látjuk, jönnek felfele, még sincs semmi olyan "médium", ahonnan a nyelvet el lehetne sajátítani, semmi nemzeti sajátosság. Mármint az angolul beszélőknek van rengeteg filmjük, rajzfilmjük, minden azon megy, a németet is rengeteg helyen meg lehet találni, spanyolt, olaszt, franciát, a japánt pláne a mangákon keresztül, de kínait nem lehet látni sehol. Akkor ők csak cuccot gyártanak, de semmi populáris kultúra?
  • Narxis #6
    Hova csináljak?
  • Scamp #5
    Kíváncsi lennék, hogy mondjuk a magyart hányan használják.
    Valószínűleg nem sokan, de azért érdekelne.
    SG-ül pedig mindenki tud csak nem mindenki használja :D
  • GABOR16 #4
    S lám előretör a kínai :) ... meg a többi távolkeleti nyelv :) .. látszik honnan jön szinte minden :) (még jó, hogy egy távolkeleti nyelvet én is tanulok a listából, így lesz "tartalék" ismeretem is :) )
  • bertino #3
    maradjon is az angol...