MTI

Netnagyik találkozója Csíkszeredában

Erdélyi és budapesti netnagyik találkoznak május 27-31. között a székelyföldi Csíkszeredában, ahol lehetőségük nyílik arra, hogy immár ne csak virtuálisan, hanem személyesen is megismerjék egymást.

A Kattints rá, Nagyi! című, idősebbeknek szóló, alapfokú internetfelhasználói tanfolyam Magyarországon már több mint ötödik éve sikertörténet. A Budapesti Művelődési Központ jogvédett oktatási programja az országhatárokat is átlépte, hiszen az Európai Unió által támogatott egyik projektnek köszönhetően a felvidéki Komáromban és a székelyföldi Csíkszeredában is elkezdődhetett az idősek oktatása. A székelyföldi városban az első, tíz főből álló csoport képzése februárban rajtolt. A résztvevők huszonöt órás tanfolyamon sajátították el az internet használatát, valamint a világháló nyújtotta lehetőségek feltérképezésének módját.

A Csíkszeredában sorra kerülő nemzetközi netnagyi találkozó alkalomból a csíkszeredai székhelyű Soros Oktatási Központ Alapítvány, valamint a szlovákiai Szakképző és Felnőttképzési Intézet munkatársai szakmai egyeztetést tartanak az oktatási módszerekről. Várhatóan új, az eddiginél hasznosabb tanfolyami jegyzet készül majd a tapasztalatok ötvözéséből - tájékoztattak a szervezők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!