Bőgel György
A digitális írástudás korlátai
Hol vannak a digitális írástudás fejlesztésnek a korlátai? A "digitálisra" érdemes helyezni a hangsúlyt, vagy inkább az "írástudásra"? Érdemes-e olyan embereket digitális írástudásra, tehát lényegében számítógép-használatra oktatni, akiknek az elemi írástudásával van baj? Mire kellene több figyelmet, pénzt és energiát fordítani: a számítógépekhez való hozzáférésre, vagy inkább a közoktatás színvonalára? Melyiktől várható nagyobb haszon?
Fogas kérdések ezek. Itt van előttem egy friss OECD statisztikai kimutatás az írás-olvasási és dokumentumhasználati képességekről. A készítője ötfokozatú skálával dolgozik. Az egyes kategóriába azok tartoznak, akik valamilyen egyszerű, rövid szövegből képesek valamilyen elemi információt kihámozni. Az ötösbe azok, akik hosszú, komplex szövegekkel, dokumentumokkal is jól elboldogulnak. Hét ország összehasonlító képét látom. Közülük az alsó két kategóriába Norvégiában tartoznak a legkevesebben: a 16-65 év közötti korosztály nagyjából egynegyede. Sok ez vagy kevés? Én egy skandináv országban valamivel kevesebbre számítottam. Svájcban és az USA-ban az alsó két csoport együttesen már megközelíti az 50%-ot. Legrosszabb a helyzet Olaszországban és Mexikóban: náluk e két alsó csoport aránya már meghaladja a 75%-ot. A legalsó csoport az olaszoknál a legnagyobb: közel 50%.
Mi következik mindebből? A technika és a digitális írástudás terjesztésének, fejlesztésének nyilvánvalóan fontos szerepe van a gazdasági és társadalmi fejlődésben. Minden bizonnyal igaza van azoknak, akik azt állítják, hogy például egyes rendkívül elmaradott afrikai országokban csodát lehet csinálni a mobiltelefonnal. Ugyanakkor erősen valószínű, hogy a befektetéseknél egy bizonyos határon túl erőteljesen belép a csökkenő hozadék törvénye: egységnyi befektetés valamiből egyre kisebb hasznot hoz.
Mikor hozhat többet? Ha megelőzik másfajta befektetések, amik előkészítik számára a talajt. Lehet viszont, hogy ez utóbbiak nehezebbek, bonyolultabbak, áttételesebbek, időigényesebbek, éppen ezért kevesebb figyelmet kapnak azoktól, akiknek a rövid távú, statisztikai adatokkal jól kimutatható, látványosabb, pontosabban látványosabban tálalható sikerekre van szükségük.
Fogas kérdések ezek. Itt van előttem egy friss OECD statisztikai kimutatás az írás-olvasási és dokumentumhasználati képességekről. A készítője ötfokozatú skálával dolgozik. Az egyes kategóriába azok tartoznak, akik valamilyen egyszerű, rövid szövegből képesek valamilyen elemi információt kihámozni. Az ötösbe azok, akik hosszú, komplex szövegekkel, dokumentumokkal is jól elboldogulnak. Hét ország összehasonlító képét látom. Közülük az alsó két kategóriába Norvégiában tartoznak a legkevesebben: a 16-65 év közötti korosztály nagyjából egynegyede. Sok ez vagy kevés? Én egy skandináv országban valamivel kevesebbre számítottam. Svájcban és az USA-ban az alsó két csoport együttesen már megközelíti az 50%-ot. Legrosszabb a helyzet Olaszországban és Mexikóban: náluk e két alsó csoport aránya már meghaladja a 75%-ot. A legalsó csoport az olaszoknál a legnagyobb: közel 50%.
Mi következik mindebből? A technika és a digitális írástudás terjesztésének, fejlesztésének nyilvánvalóan fontos szerepe van a gazdasági és társadalmi fejlődésben. Minden bizonnyal igaza van azoknak, akik azt állítják, hogy például egyes rendkívül elmaradott afrikai országokban csodát lehet csinálni a mobiltelefonnal. Ugyanakkor erősen valószínű, hogy a befektetéseknél egy bizonyos határon túl erőteljesen belép a csökkenő hozadék törvénye: egységnyi befektetés valamiből egyre kisebb hasznot hoz.
Mikor hozhat többet? Ha megelőzik másfajta befektetések, amik előkészítik számára a talajt. Lehet viszont, hogy ez utóbbiak nehezebbek, bonyolultabbak, áttételesebbek, időigényesebbek, éppen ezért kevesebb figyelmet kapnak azoktól, akiknek a rövid távú, statisztikai adatokkal jól kimutatható, látványosabb, pontosabban látványosabban tálalható sikerekre van szükségük.