Gyurkity Péter

Jön az Xbox 360 Blu-ray?

Bár a Microsoft eddig következetesen tagadta, hogy tárgyalásokat folytatna a Sonyval a formátum alkalmazásáról, egyre-másra röppennek fel a hírek, amelyekben az új változat megjelenéséről esik szó.

Ezúttal a DigiTimes számolt be a friss értesülésről, mégpedig a kínai Economic Daily News (EDN) lapra hivatkozva. A sztori szerint a redmondi társulat már megállapodott az Asus egyik leánycégével az átalakított konzolok gyártásáról, amelyek hat hónapon belül készülnének el. Azt még nem tudni, hogy az első példányok mikor bukkanhatnak fel a szaküzletekben, mint ahogy az állítólagos megállapodás további részletei sem kerültek napvilágra.

A hírből mindössze annyi derül ki, hogy az Xbox 360 készülékek egy belső Blu-ray meghajtót kapnának, a PlayStation 3 mintájára. Ezeket az új változatokat a Pegatron Technology gyártaná le, azt nem tudni, hogy milyen feltételekkel és milyen ütemben. A lap csak annyit árult el, hogy a harmadik negyedévben valószínű a megjelenés, ám pontos időpontot ők sem ismernek. Az biztos, hogy egy ilyen lépéssel a konzol jóval kedvezőbb esélyekkel szállhatna szembe első számú riválisával, ám mindenképpen figyelmeztető jelnek számít, hogy a szoftvercég eddig mindvégig tagadta ennek lehetőségét.

Múlt hónapban még arról szólt a fáma, hogy az Xboxhoz szánt meghajtókat a Lite-on gyártaná le, ezt azonban Redmond szintén gyorsan cáfolta. Az ezt követően megjelent közleményben kiemelték, hogy a HD-tartalmakra vágyó felhasználók bármikor igénybe vehetik az Xbox Live Marketplace szolgáltatásait, ahol on-demand jelleggel szerezhetik be a kívánt alkotásokat.

Márpedig a PS3 igen nagy húzóerőnek számít a HD-piacon: az ABI Research előrejelzése szerint bár a Blu-ray egyeduralmának kezdete kitolódhat, a PlayStation család legújabb tagja az összes, használatban lévő lejátszók 85 százalékát teszi ki az idei évben. Az asztali lejátszók és a személyi számítógépek ezen a téren csak 2013 körül fogják legyűrni a konzolt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nohea #31
    "Az biztos, hogy egy ilyen lépéssel a konzol jóval kedvezőbb esélyekkel szállhatna szembe első számú riválisával" - naja, feltéve hogy az esetlegesen belekerülő BR meghajtóval nem térne vissza az ára is oda ahonnan elindult anno :/ sajnos vmi ilyesmitől sztem reális tartani; akkor pedig megint a PS3 lenne lépéselőnyben, mert annak már csak lefelé mehet az ára...
  • lami321 #30
    Legyen E-penis ha mar koltott ra. De ne himbalja:D
  • Sir Quno Jedi #29
    Ez pont olyan, mintha a focis tápigokba járnék és kiírnám, mék csapatnak drukkolok, így máris predesztinálva a történéseket... :D
  • Hoz_Hun #28
    Akkor tudom, hogy bertino-tól semmiféle Xbox megnyílatokzást nem szabad elfogadni, sőt egyszerűen át kell ugrani. Még szerencse, hogy beleírta a marhaságát az aláírásába.
    Abba amit te mondasz van ráció.
  • Sir Quno Jedi #27
    Másrészt ha segítséget keres valaki, láthatja, hogy milyen cucaid vannak és tud tőled kérdezni és visszafelé is igaz, hogy te is ha kérdezel, ott van, hogy MIRE. Aki sokat jár hardware-be segíteni/vitázni annak aranyat ér. (na nem beszélve a konzolos tátyigot)
  • barret #26
    Pl ha rendszeresen latogatod a tuning forumokat,nemkell allandoan ujra irogatni a configodat.(lent lathato).Kb ennyi diohejban.
  • Mardel #25
    De most mire jo ha ki irkalom oket??

    E-penis.
  • Thas #24
    Ez már tényleg erősen off, de a lúzerboltok egyik "jó" tulajdonsága hogy a szürkeimport és egyéb ügyeskedések miatt alámennek az árakkal a normális kereskedőknek és sokszor megfojtják azokat. Másrészről az átlaguser nem kétnaponta jár alkatrészt venni, és sajnos az hogy egy bolt egy éve még jó volt, nem jelenti azt hogy még most is az. Persze ha valaki tájékozódik akkor lehet tudni hogy mik a "legendásan" szar helyek, az legalább egy kis segítség hogy oda ne...
  • bertino #23
    én sem azt mondtam, hogy mind RROD-s.

    aki lúzerboltba veszi a cuccait, persze, hogy ugy jár, ahogy leírtad.

    csak azért nem minden egyén gondolkodik így, valaki olyan boltba megy, ahol nincs kockázat


    igen, én tudom, hogy X360ért pénzt sose adok :DD
  • Aramir #22
    "Itt lenne az ideje, egy upgrade-elheto konzol kiadasanak,"

    Már kb 15 éve létezik ilyen
    http://en.wikipedia.org/wiki/Image:Mega_Drive_II_(PAL)_%2B_Mega-CD_II_(PAL)_%2B_32X_(PAL).jpg