MTI

Tízéves a magyar DVD-kiadás

Éppen tíz évvel ezelőtt jelentek meg az első hazai forgalmazású DVD-filmek Magyarországon. Az 1998-ra nagy karriert befutott VHS-kazetták mellett a premier évében 49 szinkron nélküli, magyar feliratos, digitális korongra rögzített film került a boltokba, s év végéig mintegy 8000 darabot adtak el belőlük. Igaz, hogy akkortájt még csupán 7900 háztartás rendelkezett DVD-lejátszóval.

Az elmúlt egy évtized alatt nagy lendülettel ívelt magasra a magyar DVD-piac: 2007-ben már közel hétezer filmet lehetett megkapni DVD-formátumban. A kereslet az évek folyamán - a DVD-lejátszók árcsökkenésének, és a szinkronos változatok elterjedésének köszönhetően - ugrásszerűen nőtt. Míg 2003-ban alig több mint az otthonok 12 százaléka dicsekedhetett az új technikai kütyüvel, idei adatok szerint ez az arány már 80 százalékos.

Az évforduló alkalmából a Fórum Home Entertainment, a legnagyobb magyar DVD-forgalmazó a világ DVD-statisztikáit is felidézte pénteki közleményében. E szerint 1998 óta több mint ötvenezer film jelent meg DVD-változatban. Az új adathordozó már 2000-re átlépte a milliós eladott példányszámot. A tavalyi év legsikeresebb lemeze a Casino Royale című Bond-kaland volt, amelyből közel hárommilliót vettek meg a DVD-vásárlók. Ezzel az eladással a film felkerült a legkelendőbb DVD-k top 10-es listájára is.

A DVD-lemez a Guinness Rekordok Könyvébe is beírta magát minden idők leggyorsabban terjedő szórakoztatóipari termékeként. Bár a tengerentúli eladások az utóbbi két évben hangyányi (2 százalékos) csökkenést mutattak, a becslések szerint Európába nem gyűrűzött be ez a tendencia, az iparág itt további forgalomnövekedésre számít.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tgunda #3
    Eddig kétszer vettem tőlük származó dvd-ét, soha többet egy darabot sem, legalábbis a 990 Ft-os kategóriából. Az egyik nem hajlandó egyes lejátszókban menni, a másiknak negyedóra reklám van az elején. Másrészt, le vannak csupaszítva. Például én hiányolom az eredeti nyelvü feliratot.
  • Narotos #2
    "Az évforduló alkalmából a Fórum Home Entertainment, a legnagyobb magyar DVD-forgalmazó a világ DVD-statisztikáit is felidézte pénteki közleményében."
  • BobaFett #1
    Ez a 3 milliós Bond elég hihetetlennek tűnik, elvileg minden 3. magyar állapolgárnak lenne egy eredeti belőle ? na nemár....