MTI

Világbajnokok az orosz programozók

A Szentpétervári Információtechnológiai, Mechanikai és Optikai Egyetem (SzPBGU-ITMO) hallgatói szerezték meg az első helyet a 32. programozási olimpián Kanadában, maguk mögé utasítva a világhírű Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) csapatát, amely hét feladatot oldott meg.

Az orosz csapat a 11 közül nyolc olyan feladatot oldott meg, amelyeknek a leírása önmagában is tíz oldalnál hosszabb, és amelynek megoldására általában egy egyetemi félévet szokás fordítani - mondta el Andrej Sztankovics, az egyetem oktatója, a csapat edzője.

Az egész csapat egy számítógépet és három kalkulátort használhatott - mesélte Fjodor Carjev csapatkapitány. Példaként ismertette az egyik feladatot, de vélhetően ezt sem érti más, csak a szakemberek. Az első négy helyen végző csapatot aranyéremmel tüntették ki.

A második helyen végző MIT után az izsevszki Állami Műszaki Egyetem, az ötödik helyen a Moszkvai Állami Lomonoszov Egyetem, a tizediken a Petrozavodsztki Egyetem és a 11-en a Pétervári Egyetem hallgatói végeztek.

Az SzPBGU-ITMO hallgatói már 2004-ben is megnyerték az olimpiai aranyat programozásból, s 2000 óta már ötször győzött az olimpián orosz csapat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Argathron #6
    Hát engem azért érdekelnének a feladatok...
  • zvaragabor #5
    Biztos, hogy nem érteném meg, ebben a tanévben kezdtem el programozni tanulni, szóval ami a versenyen volt az biztos kínai még nekem, csak hogy nagyjából mit kellett csinálniuk, az érdekelne.
  • gordonw #4
    Úgyse értenéd meg:
    "Példaként ismertette az egyik feladatot, de vélhetően ezt sem érti más, csak a szakemberek."

    :-)
  • zvaragabor #3
    Nincs link az eredményről? Vagy hogy mik voltak a feladatok?
  • FoodLFG #2
    .. ahelyett hogy a stálker négyet programoznák..
  • nickwearby #1
    azta