SG.hu

Debrecen nyerte az EuroSkills magyarországi versenyét

A Microsoft és a Cisco idei informatikai versenyén kiválasztották a hat legjobb csapatot, akik esélyesek a rotterdami európai döntőn való részvételre.

A Microsoft és a Cisco december 7. és 8. között rendezte meg közös EuroSkills-Verseny2007 elnevezésű vetélkedőjének középdöntőjét, amely egyben az EuroSkills nemzetközi szakmai verseny nemzeti válogatója is. A versenynek közel 300 csapat 1200 diákja vágott neki, az első forduló összetett projektfeladatának kiértékelése után pedig a legjobb 25 csapat került a középdöntőbe. A döntőbe bejutott hat csapatból kikerülő legjobb csapat képviselheti Magyarországot a 2008. szeptember 18-20. között Rotterdamban megrendezendő európai döntőn. A döntősök között kiemelkedően nagy számban képviseltetik magukat debreceni diákok.

A középdöntőt megelőzően a versenyző csapatok feladata egy saját informatikai cég kitalálása, megszervezése és működtetése volt, a 21. század behálózott világában. A résztvevők hálózattervezési és -építési csapatmunkában, fejlesztésben és irodai szoftveralkalmazásokban mérték össze tudásukat. A fő kihívás az elképzelt cégnek otthont adó irodaház hálózatának megtervezése, szervereken és szimulátorokon történő installálása, és a nyitóünnepség megszervezése volt. A középdöntő különlegességét az jelentette, hogy már az első fordulóban profi, cég szintű anyagok születtek.

A zsűri a csapatok mind a négy tagját folyamatosan foglalkoztatta az általuk képviselt területen. A Microsoft specialista a részletes feladatlistának megfelelően Microsoft Small Business Server-t és Windows 2003 Server-t telepített és konfigurált, a Cisco specialista hálózattervezési és -konfigurálási feladatokat végzett, a két Office-os szakember pedig céges weblapot, meghívót és egyéb dokumentációkat készített az elképzelt cég nyitópartijára, továbbá adatelemzést és más irodai szoftverekkel megoldható feladatokat teljesített.

Az egyes csapattagok által végzett feladatok egy része egymásra épült, a zsűri kiemelten értékelte a több csapattag közös munkája nyomán létrejött produktumot. A legjobb hat csapatot az IT Akadémiák és a Cisco Hálózati Akadémiák oktatóiból álló zsűri előre kidolgozott, részletes és egységes pontozási rendszer alapján választotta ki.

"Az oktatási intézményeknek ma már feladata - a jó elméleti alapozáson túl - a diákok piacképes tudással való felvértezése. Az EuroSkills-Verseny 2007 az informatikus szakma versenye. Jó látni, hogy egyre több olyan oktatási intézmény van, amely a fenti feladatot magas szinten műveli. Fontos ugyanakkor a csapatmunka is, hiszen az EuroSkills-en a magányos farkasok elbuknak" - mondta el Merényi Ádám, a Microsoft Magyarország oktatási programmenedzsere.

"Az EuroSkills verseny előkészítésekor nagymértékben támaszkodtunk a WorldSkills verseny hazai és nemzetközi tapasztalataira. Az idei megmérettetés legnagyobb értéke, hogy a versenyfeladatokat összeállító szakembereknek sikerült olyan versenykörnyezetet kialakítaniuk, amelyben a fiatalok életszerű helyzetekben, izgalmas próbatételeken keresztül kaphattak ízelítőt arról, hogy mi vár majd rájuk a munka világában, amikor egy kis- és középvállalkozás teljes hálózati infrastruktúráját kell megtervezniük, vagy egy üzleti vállalkozást beindítaniuk. A Cisco Hálózati Akadémia nagy hangsúlyt fektet a jól hasznosítható gyakorlati tudás megszerzésére, és egy ilyen rendezvény jó alkalmat teremt arra is, hogy a fiatalokban rejlő szakmai ambíciók megmutatkozzanak, és tanulmányaikhoz további ösztönzést kapjanak." - nyilatkozta Béni Gabriella, a Cisco Hálózati Akadémia oktatási programokért felelős vezetője.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • devilk #2
    http://debrecencity.blog.hu/

    Helló mindenkinek!
    Nemsokára beindítom a "Debrecen City" c. blogot, ami elsősorban szól a városunkról, hírekről, aktuális dolgokról, botrányokról, filmekről, zenékről és minden másról ami érdeklődésre tesz szert. Ez a blog, egyben a te blogod is, mert hozzászólhatsz, megoszthatod gondolataidat az adott témával kapcsolatban. És hogyan is jött az ötlet? Magam sem tudom. Akartam, csinálom és kész. A többi úgy is kiderül.
    A megjelenésen folyamastosan dolgozok, addig is kitartás!
  • menpe #1
    Részt vettem én is a megmérettetésen, megérte elmenni. SBS-t, és Server 2003-at most telepítettem először, bár a csapattársaimról is el lehet mondani, hogy nem nagyon erőltettük meg magunkat készülés címszó alatt :D Az elődöntő feladatait is utolsó napon (és éjszaka) dobtuk össze kb. 15 óra alatt, és bekerültünk. Ciscosok vagyunk mind a négyen, itt meg volt összvissz 1 Packet Tracer feladat. Abban tényleg ott voltunk a szeren legalább. 6 döntőbe jutó csapatból 3 Mechwart-os. Gratulálok nekik, Ők tényleg ezt tanulják. A Hotel Rilát viszont kerüljétek, olyan ööö, censored ágyon még nem sokszor aludtam, mint ami ott van.