Berta Sándor

Nem lesznek továbbadhatók a promóciós CD-k?

Egy eBay-eladó ellen indított perben a Universal Music azt követeli, hogy a bíróság mondja ki: az úgynevezett promóciós CD-k örökre a kiadók tulajdonát képezik.

Sok kiadó osztja ki a DJ-k és rádiósok a kiadványait, hogy a lemezlovasok és a rádiók népszerűsítsék az előadóikat. Ezt a DJ-k és a műsorszórók meg is teszik, majd idővel elajándékozzák vagy eladják ezeket a lemezeket. Nos, pont ez utóbbit akarja megakadályozni a konszern. A Universal Music előterjesztése már csak azért is abszurd, mert a cég nemcsak az eladást tiltatná meg, hanem a kiadványok továbbadását, ajándékozását, sőt, adott esetben szemetesbe dobását is. Az indok: minden promó CD és felvétel örökre a kiadók tulajdona és a DJ-k, illetve a rádiósok csak a használati jogot kapták meg ideiglenesen, nem pedig a tulajdonosi jogokat.

A konszern tavaly perelte be Troy Augusto eBay-kereskedőt, aki arra szakosodott, hogy ilyen promóciós lemezeket vásárolt a diszkontokban és a bolhapiacokon, hogy azután eladja őket az aukciós portálon. A férfit védelmét az Electronic Frontier Foundation (EFF) nevű amerikai civil szervezet látja el. Az EFF szerint az úgynevezett First Sale Doctrine alkalmazásáról, illetve kiterjesztéséről van szó. Az amerikai szervezet idén április 7-én készítette el a beadványát, amelyben igyekszik megcáfolni a Universal Music érveit és rámutatni arra, hogy lépésével a kiadó megsérti az amerikai szerzői jogi törvényt.

"Amennyiben a Universal Musicnak sikerül egyetlen "nem eladható" matricával megállítania a CD-k továbbadását, akkor később ezt a megoldást kiterjeszthetik a CD-kre, hangos- és hagyományos könyvekre, a DVD-kre is. A zenei cégeknek ehhez és a felhasználók First Sale-jogának megvonására semmi joguk nincs" - jelentette ki Fred Lohmann, az EFF ügyvédje.

A Universal Music szintén április 7-én kezdeményezte a bíróságnál a per lezárását és hogy hozzon számára kedvező ítéletet. A taláros testület azonban várhatóan csak májusban hozza meg precedens értékű döntését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Kagemusha #17
    ...az ajándékot sem te vetted, mégis a tiéd, miután megkaptad!
  • Adenoma #16
    érdekes lehet, ha véletlenül emberi vagy állati ürülékbe kerül a promóciós cd-jük, de mivel kidobni nem lehet, hozatsz egy markolót, és 1 markolókanyálnyi fekáliával egyetemben visszaküldöd nekik. komolyan mondom, ezektől el kéne venni a levegőt olyan 10 percre.
  • narumon #15
    De a promo cdt nem vetted meg hiszen ugye elméletileg nem lehet kapni.
  • Frosty01 #14
  • palm pilot #13
  • Yoshimitsu #12
    Érdekes. Akkor bontsuk ketté. Van a szaros lemezen egy ócska szám. Ami a Music Nemtudommi tulajdona. De a lemezt meg mondjuk megvettem. Akkor én miért fizettem? A jogért hogy meghallgassam. Na meg a műanyag lemezért amin van. Szóval max arra kérhetnek hogy töröljem le a lemezemről a zenéjüket ha meguntam. Különben meg az anyjuk véreres pi..áját. Vásárolják vissza a lemezeket pénzért és akkor rendben is van.

    Különben jó hülyék, pont a mai világban amikor mindenki sír, hogy illegálisan tölti le a fél világ a zenétől a filmekig mindent. Szerintök nem ezt támogatják az ilyenekkel?

    Mert egy normális ember ehhez úgy áll, hogy: "kifizettem és még nem is az enyém? Mamádat akkor. Inkább ki se fizetem, letöltöm. És be lehet k....ni. :)"

  • Ferrer #11
    Ebben igazuk van a kiadóknak.
  • nickwearby #10
    Nem gondotam ám komolyan

    De a te verziód jó ötlet
  • who am I 7 #9
    Mármint a kiadókat... és a dagattkocafejűzsíros kisebbségi komplexusokkal küzdő vezetőket meg managgereket
  • Scroll #8
    Azért nem kellene midjárt a környezetet is szennyezni! Elég lenne, csak összezúzni őke! :)