SG.hu·

Milliós kártérítéseket akar a RIAA

Amennyiben az Amerikai Zeneipari Szövetségnek (RIAA) sikerül megvalósítania terveit, komoly gondba kerülhetnek a fájlcserélők.

A szervezet azt szeretné, hogy a jelenleg hatályos amerikai szerzői jogi törvényeket úgy módosítsák, hogy a jogsértési ügyekben jelentősen nőjön a kiszabható maximális kártérítések összege. Mindez azt jelentené, hogy például egy tíz dalt tartalmazó zenei album letöltéséért valaki akár 1,5 millió dolláros pénzbüntetést is kaphatna.

Az amerikai képviselőház a napokban is tárgyal a Prioritizing Resources and Organization for Intellectual Property Act of 2007 (PRO-IP) című módosító csomagról, amelyet néhány, az amerikai szórakoztatóiparral jó kapcsolatban álló politikus terjesztett be még tavaly december elején. A dokumentum többek között javaslatokat tartalmaz az amerikai szerzői jogi törvény jelentős szigorítására. Jelenleg a szerzői jogi ügyekben a kiszabható kártérítés összeg művenként és jogsértésenként 750 és 150 000 dollár között lehet. A törvény nem tesz különbséget aközött, hogy valaki egyetlen zeneszámot vagy egy egész zenei albumot másolt és töltött le.

Az előterjesztés alapján viszont ez a tétel megszűnne, helyette minden dalt alkotásként számolnának el. Vagyis ennek alapján egy tíz zeneszámot tartalmazó CD után a fizetendő kártérítés összege 7500 és 1 500 000 dollár között változhatna. Néhány nappal ezelőtt megbeszéléseket folytattak egymással az elképzelésről a zeneipar, a kiadók, a filmipar és a szerzői jogvédő szervezetek képviselői. Sherwin Siy, a Public Knowledge nevű polgárjogi egyesület munkatársa a blogjában azt kérdezte: Egyáltalán mit csinálunk mi itt?

"Egyetlen résztvevő sem támogatta teljes mellszélességgel a tervezetet, még az igazságügyi minisztérium és a gazdasági kamara képviselői sem. Ugyanakkor mindannyiunk előtt világossá vált, hogy a RIAA keresztül akarja vinni az elképzelését" - írta többek között a szakember.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Wilddog2008. 02. 05.. 11:09||#53
Hát nem látjátok? Valójában ennyibe kerül egy album, de a kiadók merõ jófejségbõl sokkal olcsóbban adják nektem és ezzel éltek vissza. Hálátlan banda.

<#banplz>
© floatr2008. 02. 05.. 09:24||#52
Hoffa-féle "szakszervezet" mi? <#wink>
© Inquisitor2008. 02. 04.. 16:10||#51
A RIAA-ról és társairól mindíg az a jó régi, zöldségesek érdekvédelmi szervezet jut eszembe, ami egész világot mára behálózza, nem feltétlen zöldséges ügyben tevékeny és egyszerien csak MAFFIA-nak hívják. 😊
© envagyok2008. 02. 04.. 15:35||#50
Tényleg vicc, hogy bármilyen lopásnál csalásnál csak 10*-es szorzó van a bírságban...

Bezzeg a galád torrentezõk !!!

Õk emberiség elleni bûntényt követnek el.

Elmondom mi lenne a becsületes :

A zenekar feldobná a netre az anyagot, amit meg lehetne venni annyiért, amennyit a kiadóktól kap.
Nekem nem kell csicsás lemez, borító, stb.
Tehát kifizetem a szerzõnek a jogdíjat (kb. ha jól tudom egy-két száz forint/ album), majd ha akarom felírom jogdíjmentes cd-re.
Vagy ha kell a bolti cd, akkor küdje direkt a szerzõ, ami postával, áfával mindennel nem kerülhetne többe mint egy ezres.

Most mi van?
Bemegyek a boltba, és majdnem elterülök, mikor meglátom az 5000-1000 forint közötti szórást.

Akkor ki a nagyobb csaló ???

A mohó kiadó, vagy a kisember???
© asdasdasd2008. 02. 04.. 15:22||#49
"Ha 1x kapna pénzt egy szerzõ valamiért, mennyit kapna? Mennyi lenne az ára egy "We will rock you"-nak (Queen - csak azért írtam, mert épp most ment a rádióban)? Ki határozná meg? Ki fizetné ki azonnal? Hát nem az határozza meg, mennyiszer van kedvük meghallgatni az embereknek?"

Ha jó a zene és megengedhetem magamnak elmegyek koncertre. Ebbõl egy jó zenét játszó zenekar meg tud élni.
Ha nem tud megélni menjen el dolgozni, a zene meg legyen a hobbija.
(A Queen nagyon rossz példa volt, "halálra" keresték magukat csak koncertbõl.)
© Gerygrey2008. 02. 04.. 14:52||#48
Ha ellopsz két 4999 Ft-os CD-t, akkor még pont csak szabálysértést követsz el, nem bûncselekményt. Szóval egy kis pénzbírság, 72 óra elõzetes vagy közmunka...


Ezekrõl a milliós büntetésekrõl szóló hírekrõl egyre nehezebb eldönteni, hogy ez kacsa, vagy megfélemítés, vagy tényleg ennyire degenerált barmok a haldokló iparág vezetõi?
© I.C.ram2008. 02. 04.. 14:09||#47
Miért van olyan érzésem, hogy a lemezkiadók, már nem is az eladásókból akarnak élni, hanem a perekbõl?
© Macc2008. 02. 04.. 11:45||#46
Ez a RIAA addig lenne csak mukodokepes, amig a vele szemben allo milliok egyszercsak elhataroznak, hogy sztrajkolnak ellenuk, es mondjuk addig nem vesznek legalisan zenet, amig fel nem szamoljak oket. A zeneiparban mindenki a kiirtasukat kovetelnek, csak vegyenek vegre az emberek ujra zeneket. 1 honapot sztem barki kibirna legalis zenebeszerzes nelkul. De amig csak ok szervezodnek, az ellentabor meg nem, addig ok fognak "nyerni". Hajra!
© floatr2008. 02. 04.. 11:41||#45
Ez már lassan alkotmányos problémákat okozna még ezeknél az álságos szentfazekaknál is. Ha vki kocsit lop sem rónak rá ki ekkora büntit
© Ghoosty2008. 02. 04.. 11:08||#44
Ha bemegyek a boltba és ellopok egy CD-t, akkor milyen büntetésre számítsa?
Szerintem legrosszabb esetben is egy éjjel a dutyiban, meg mondjuk 10-20000 FT !!!! büntetés.
Ha letöltöm, akkor meg 1,5 millió????

Annak ellenére, hogy szerintem egy CD értékesebb, a letöltõnek pont ugyanazt a büntetést kéne kapnia, mint ha bolból lopta volna a CD-t. (Ez lenne a maximum)

De mivel nem tudni, hogy milyen célból töltötte le, az is lehet, hogy ennék sokkal kevesebb. Pl.: letöltöm, meghallgatom, szar, letörlöm, tehát nem is kéne büntetésnek lennie. De erre jön a RIAA és megvág 1,5 millióra???