SG.hu

A magyar cégek alig negyedének van honlapja

Az elmúlt egy évben tovább nőtt a honlappal rendelkező cégek aránya, de a penetrációs szint még mindig alacsony; a fejlődés motorját a mikrovállalati szegmens jelentheti.

A világhálón való megjelenés számos lehetőséget és előnyt kínál egy cégnek a kommunikációban és a kereskedelem támogatásában - úgy gondolhatjuk, ez már minden vezető számára triviális. A tényadatok azonban azt mutatják, hogy a magyarországi gyakorlattól ez még meglehetősen távol áll. A legalább egy alkalmazottat foglalkoztató magyarországi vállalatok csupán alig több mint negyede rendelkezik honlappal - olvasható a BellResearch elemzésében.

A mintegy 238 ezer ténylegesen működő, azaz infokommunikációs szempontból keresleti tényezőt jelentő hazai társas vállalkozás köréből 64 ezerre tehető a saját honlapot üzemeltető cégek számossága, ez az összes cég 27 százalékát jelenti. A korábbi adatokkal öszszevetve a teljes vállalati sokaságban egy év alatt összességében mintegy 3 százalékkal gyarapodott a céges honlappal rendelkezők aránya.

A penetrációs szint a vállalatméret növekedésével emelkedik: míg az 1-9 fős mikrovállalatok mindössze 21 százaléka, addig a 10 főnél többet foglalkoztató cégek 58 százaléka rendelkezik saját weblappal. A kisebb méretszegmensek, a mikro- és kisvállalatok nagy lemaradással követik az élen járó közép- és nagyvállalati kört. A honlappal rendelkező cégek legnagyobb hányada (69 százaléka) már 10 fő alatti szervezet ugyan, de ez csupán az alapsokaságbeli magas arányuknak tudható be. Ez - emelkedő penetrációs mutató mellett - azt is jelenti, hogy a növekedés motorjai elsősorban az 1-9 fős cégek lehetnek: bár a többi szegmensben is rejlik még fejlődési potenciál, de csak a honlappal rendelkező mikrovállalatok száma 2006-ról 2007-re 8 ezerrel nőtt.


A BellResearch kutatási eredményei arra is rávilágítanak, hogy az interneten megjelenő cégek közül egyre többen használják a világhálót "több fronton": a nagyvállalatok körében a weboldallal rendelkezők harmada legalább két, külön doménnév alatt elérhető honlapot is fenntart. A kisebb vállalatméret felé haladva ez az arány csökken (mint ahogy általában a cégek tevékenységének diverzifikáltsága is egyre kisebb), azonban még a mikrovállalati szegmensben is 15 százalékra tehető a több honlapos cégek aránya.

A honlappal nem rendelkezők ötöde, azaz mintegy 37 ezer vállalat gondolkodik arról, hogy egy éven belül saját vállalati oldalakat, illetve valamely terméknek, szolgáltatásnak vagy divíziónak külön doménnév alatt futó weblapot hozzon létre. A BellResearch elemzői ennél moderáltabb, de számottevő növekedést várnak. Ha csak a weboldal kialakítását biztosan tervezőket vesszük alapul - és ha az elképzelések maradéktalanul megvalósulnak -, úgy mintegy 19 ezer céggel, összesen 83 ezresre növekedhet a honlappal rendelkező vállalatok száma, amely a következő időszakra így 34 százalék körüli penetrációs mutatót jelez előre.

A hazai céges honlapok tartalmi kialakítása tekintetében nem sokat javult az összkép. A vállalati weblapokon továbbra is a brosúra jellegű tartalmak a leginkább elterjedtek, amelyek jellemzően statikus oldalakon, egyszerű információközlés formájában mutatják be a vállalatot, a termékeket, a szolgáltatásokat. A vállalatméret növekedésével nemcsak a honlap-penetráció mértéke növekszik, hanem a komplex, interaktív webes tartalmak és szolgáltatások aránya is. Hasonló a helyzet a céges weblapok "nyelvtudásával": a kisvállalatok oldalainak több mint fele kizárólag magyarul érhető el, míg a nagyvállalatok honlapjainak 52 százaléka teljesen vagy többségében, további 14 százalékuk pedig legalább részben böngészhető valamely idegen nyelven is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!