SG.hu

Hálózatbővítés és növekedés az Externetnél

A közeljövőben tőzsdei bevezetésre kerülő Externet Zrt. a tavalyi évben a piaci növekedést meghaladó ütemben növelte ADSL előfizetőinek számát, 2008-ban számuk meghaladhatja az ötvenezret.

Szélessávú előfizetői táborának intenzív növekedése miatt az Externet 10 Gbit/s sebességre bővítette a belföldi internet forgalmat kiszolgáló BIX kapcsolatát, nemzetközi irányban pedig 2 Gbit/s-re növelte sávszélességét. Az átviteli kapacitások bővítésével egyidőben üzembehelyezésre került egy korszerű Cisco 7600 sorozatú központi útválasztó, mely akár 720 Gbit/s forgalmat is képes továbbítani.

A vállalat 2008-ban további jelentős növekedésre számít, emellett átvette a TVnet Kft. ADSL előfizetői állományát, illetve rövidesen lezárhatja a VIVANET internetszolgáltató megvásárlását is - mondta el Pórffy András, az Externet elnök-vezérigazgatója. A társaság megkezdte saját, előfizetői hurok bérletre épülő szélessávú infrastruktúrájának kiépítését, a szolnoki hálózat januári üzembehelyezését 2008-ban újabb települések követik.

Az Externet Zrt. 2007-ben 2 milliárd forintos ábevételt ért el, mely 30 százalékot meghaladó növekedést jelent a 2006-os évhez képest.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • concrete #1
    időszerű volt, itt 'vidéken' egyre gyakrabban volt gond velük...