Gyurkity Péter

Mobil szélessáv a PC-k mellé Oroszországban

A szoftvercég egyre több mobilszolgáltatóval szövetkezik, hogy az olcsónak szánt személyi számítógépek mellé készen kínált szélessávú internetelérést is biztosítsanak. Most Oroszország következik a sorban.

A Microsoft bejelentette, hogy egy újabb szolgáltatóval, ezúttal az orosz Mobile Telesystems (MTS) nevű céggel szerződött, hogy Oroszországra is kiterjessze az Unlimited Potential elnevezésű programot. Ennek keretében az MTS a boltban megvásárolt PC-khez előre szállít mobil szélessávú elérést, hogy a vásárlók annak megvásárlásra helyett egy fix havidíj ellenében merészkedhessenek fel a világhálóra. A cél a vékonyabb pénztárcájú érdeklődők szívének meghódítása, ezúttal a keleti régióban.

A megállapodás értelmében a Microsoft júniusban kezdi meg az előre telepített Vistával érkező személyi számítógépek leszállítását, amelyet még az értékesítés előtt kiegészítenek az MTS saját csomagjával. A közlemény szerint a két cég illetékesei további mobil szolgáltatásokon is gondolkodnak, ám erről részleteket nem közöltek, így a vásárlók számára is meglepetés lehet az a néhány ajánlat, amely egyfajta kiegészítésként, a program különlegességeként érkezik majd. A hivatalos közlemény a pontos árakat sem tartalmazza, így nem tudjuk, hogy mennyit kóstál az olcsóként hirdetett ajánlat. Ez nyilván az orosz viszonyokhoz illeszkedik majd, hiszen ellenkező esetben nem sok esélye lenne a sikerre.

A célközönség ugyanis az MTS mintegy 85 millióra rúgó előfizetői tábora, amely Oroszországra, Ukrajnára, Üzbegisztánra, Türkmenisztánra, Örményországra, illetve Fehéroroszországra terjed ki. Ezzel Mexikó és Brazília után országok egész sora csatlakozik a programhoz, híven Bill Gates azon kijelentéséhez, amely szerint a fő cél most a Kreatív Kapitalizmus célterületének kiterjesztése. A cél az olcsó megoldások elérhetővé tétele, hogy a világháló és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatások eddig még szűz területeken is megjelenjenek.

Az sem utolsó szempont, hogy az olcsó alternatívával kifoghatják a szelet a Linux vitorlájából, amely a kevésbé szerencsés régiókban (a kalózmásolatokkal együtt) eddig sokkal jobb helyzetben volt. Az operációs rendszer és a szintén Redmondból érkező irodai szoftverek megismerése pedig újabb potenciális felvevőpiacot teremt a Microsoft számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • bakagaijin #1
    Kreatív kapitalizmus. Jajj...