MTI

Rekordszámban tűntek el adatok tavaly

Soha annyi személyes adat nem tűnt el a világon, mint 2007-ben, és idén várhatóan újra megdől a rekord.

Az Attrition.org szakértőinek becslése alapján 2007. első napjától december 21-ig világszerte összesen 162 millió személyes adat került illetéktelen kezekbe, több mint háromszor annyi, mint 2006-ban. Brian Martin, az amerikai nonprofit IT-biztonságtechnológiai szervezet vezetője szerint az adatlopás felfutása az elektronikus kereskedelem terjedésének a következménye. "Ilyen a természete ennek az üzletágnak. Ahogy egyre több vállalkozás indul, egyre több személyes adat keletkezik, ezért az ellopott adatok száma is tovább emelkedik."

A vezeték nélküli technológia térhódítása is a számítógépes bűnözők kezére játszik. A legnagyobb szabású eset is ehhez kapcsolódik: az amerikai TJX diszkontáruházlánc egyik üzletének wifi csatlakozási pontján keresztül behatoltak a cég adatbázisába és letöltötték 94 millió ügyfél különböző adatait, például bankszámla- és hitelkártyaszámokat. Tavaly az adatlopás mellett az emberi mulasztás miatt bekövetkező adatvesztés is soha nem látott méreteket öltött. A leggyakoribb, hogy valaki elveszít egy pendrive-ot vagy laptopot, rajta érzékeny adatokkal. Az Attrition.org éves listáján ott van például a Gap divatház, amelynek egy alkalmazottja a céghez munkára jelentkező 800 ezer pályázó összes személyes adatával együtt hagyott el egy laptopot.

Gyakran állami alkalmazottak sem mennek a szomszédba egy kis hanyagságért. A brit királyi adó- és vámhivatal (HMRC) munkatársai például elvesztettek egy merevlemezt, amelyen 25 millió brit adófizető bizalmas adatai voltak rajta. A HMRC elnöke lemondott, és alig ült el a botrány, amikor kiderült, hogy lába kelt egy újabb adathordozónak, amelyre a gépjárművezetési vizsgára jelentkező britek - 3 millió ember - adatait rögzítették. Ezek után már alig okozott meglepetést, amikor a közegészségügyi szolgálat (NHS) bejelentette, hogy nem találják több százezer páciens személyes adatait

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!