Berta Sándor

A hatóságok adatéhségét kritizálta a német adatvédelmi biztos

Peter Schaar a brit adóhatóság adatvédelmi botránya kapcsán egy londoni konferencián fejtette ki véleményét.

"Amennyiben az országok el akarják kerülni az adattorlódásokat, akkor ideje elkezdeniük spórolniuk a tárolt információkkal. Minél több adatot tárolnak, annál inkább nő a visszaélések lehetősége és veszélye is. Éppen ezért mindig aggodalommal tölt el, amikor arról értesülök, hogy a különböző hatóságok még több információra kíváncsiak. Nálunk most éppen az elektronikus adóazonosítószám (TIN) a fő téma" - utalt az új rendszer bevezetésére a német adatvédelmi biztos.

"Ráadásul egyre komolyabb problémát okoz, hogy a meglévő adatokat a hivatalok nem kezelik körültekintően. Mivel ma már szinte minden rendszer össze van kötve más hálózatokkal, így bárki ellophatja és visszaélhet ezekkel az iratokkal" - közölte a szakember.

Mint ismeretes, Alistair Darling brit pénzügyminiszter kénytelen volt elismerni, hogy eltűnt két, 25 millió állampolgár személyes adatait tartalmazó CD. Az eset miatt lemondott a királyi adó- és vámhivatal (HMRC) elnöke, Gordon Brown miniszterelnök pedig nyilvánosan elnézést kért.

A két lemezen - amelyet a HMRC munkatársai minden adatbiztonsági előírást felrúgva egyszerű gyorspostai küldeményként akartak továbbítani a számvevőszéknek felülvizsgálatra - mind a 25 millió olyan brit állampolgár bizalmas adatai rajta voltak, akik - adójóváírás formájában - gyermekgondozási támogatást kaptak. Az ügy 7,25 millió brit családot érint.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!