SG.hu·

A-Data, Chaintech: DDR3-memória 2000 MHz-en

A két gyártó szinte egy időben mutatta be legújabb fejlesztését, amelynek révén elérték a 2 GHz-es álomhatárt. Az ár egyelőre nem világos, ám már maga a megjelenés is fontos hír a memóriák piacán.

Az elkövetkező hetekben mind az A-Data, mind pedig a Walton Chaintech moduljai is megjelennek majd a boltok polcain, igaz ezeket csak azok vásárolhatják meg, akik igen vastag pénztárca mellett megfelelő konfigurációval is rendelkeznek. Nem túl gyakran hallunk olyan asztali alaplapokról, amelyek támogatják a 2000 MHz-es DDR3-memóriát, így nyilván jövőre terjedhetnek el ezek a kissé extrém megoldások.

Előbbi gyártó Vitesta DDR3-2000X néven árulja majd moduljait, amelyek párban, dual-csatornás csomagként találnak majd gazdára, az új tulajdonosok így rögtön 4 GB-hoz jutnak - ez már mindenképpen Vista-biztos választás. A késleltetés nem igazán hasonlítható a kommersz modulokéhoz, a nagy órajel miatt ugyanis meglehetősen magas, CL9 9-9-24. A feszültség 2,05 és 2,15V között mozog, azt azonban nem tudni, hogy egy ilyen kit mennyi pénzért találhat majd új gazdára - nyilván nem az olcsó termékek között kell majd keresgélnünk.



A Chaintech ezzel egy időben az Apogee GT Blazer sorozaton belül dobja piacra saját megoldását. Ez szintén 2 GHz-en fut, a késleltetés itt CL9 8-8-24, a modulokat pedig elsősorban az új Yorkfield és Wolfdale processzorokhoz szánják, segítségükkel ugyanis még nagyobb teljesítményre ösztökélhetjük majd a vadonatúj Intel-alapú rendszereket. Az árat sajnos itt sem ismerjük, bár valószínűleg az ájulás környékezne a pontos szám ismeretében.

Az ismertebb memóriagyártók körében egyébként eddig a Corsair Memory és az OCZ Technology tartotta a rekordot, 1,8 és 1,86 közötti órajelekkel. Az új szint elérése remélhetőleg beindítja ezen modulok fokozatos áresését.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© kvp2007. 12. 29.. 00:58||#15
Erdemes lenne megerteni vegre, hogy a ramoknak csak a memoria alap orajele szamit igazan. A memoriabusz sebessege akarmeddig novelheto, de ez csak a kesleltetest noveli amig a cellak nem tudnak gyorsabban dolgozni. Ennel a ramnal ez az ertek 250Mhz, ami nem rossz, de ez csak ddr1 500 3-2-2-6-osnak felel meg.
© RealPhoenixx2007. 12. 28.. 23:33||#14
Tinman:

Oke, annyi loveert vettel volna 4G ramot, es a winserver 2003 illetve a winserver 2003R2 vagy a winserver 2008 64 bites verzioi is lekezelik siman, jah es sokkal megbizhatobbak mint a XP vagy a vista, es tobbet is tudnak.
Igaz kicsit meg kell tanulni a kezeleset ha specko dolgokat akar az ember, etc, de hat az XP-hez is meg a Vistahoz is, de ha ugy gondolod hogy nem, akkor nezd meg nyugodtan hogy mennyi cache-t hasznal ki a kis nyomi XP vagy Vista, nah alapbeallitason ugyanannyit a server verziok is, de csak egy registry beallitas az egesz, persze kevesen tudjak ezt.

Jah es a sebesseg ertekben a 2 eves ramom tobbet vitt valszeg mint a te zsir uj ramod, kb 7870-et, persze tuningolva meg megfelelo beallitasokkal, de aszem a 800-as ramom sem fog kevesebbet vinni az 1066-os ramodnal, szval tanulsag?

Ha valamit nem tudunk vagy bizonytalanok vagyunk, akkor eloszor utana olvasunk, utana esetenkent kerdezunk, majd dontunk es vasarolunk 😊

Vagyis teny: jobb teljesitmenyt kaphattal volna 32K-ert (mert a swapet lecsapod 4G ram mellett, esetleg beallitasz 1,5G-t ramdrivenek, es ratelepitesz valami olyasmi prgt ami xarra buheralja az apro fajlok vegett a winchit, pl ha programozol akkor fejleszto kornyezetet, vagy irodai cucc eseten ......)

NB: nem az a lenyeg mennyit visz everest alatt, hanem az a lenyeg, hogy mennyi idot takarithatsz meg, vagy mekkora elettartalm novekedest erhetsz el hattertar eseten, etc 😊 *optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj, optimalizalj*
© bardocz2007. 12. 28.. 22:50||#13
én 512 mb ddr400mhz-es infineont😊 és érezhetõen gyorsabb tõle a gépem😄
© wednes2007. 12. 28.. 22:17||#12
Ha a sötétített üveget vetetted fel példának akkor az PC-nél lehetne egy dögösebb ház, ledek stb. De nem a memóriák.
© Tinman2007. 12. 28.. 21:00||#11
Hát ebben most tévedsz. 32k volt a 2 GB kit, everest és sisoft eredmények !alapon! nagyon meggyõzõek... alapon a ram az élmezõnyben dobogós helyezést ért el, term. ddr2-rõl beszélek. 90k-ért nem vennék ramot, ha telne rá akkor sem.

"hogy sokkal jobb valasztas lett volna 8G DDR2 ram 800MHZ-s :"
De nem. Nekem nem kell 3 GB-nál több ram egyelõre, mert egyszerûen nem kell a Vista. Nem a szokásos hülye indokok miatt, hanem azért, mert olyan min. a különbség a DX9 és DX10 effektek között !egyelõre!, hogy nem váltok.
Mert ugye azt tudjuk, hogy max 64 bit XP kezeli a 3 GB feletti ramokat, no meg a Vista.
© waterman2007. 12. 28.. 20:17||#10
én lementem a helyi számtechboltba kb 2 hónapja és vettem 1 pár a polcon egymás mellett fekvõ 2*1 gb asszem samsung ramot. de lehet, hogy nem samsung. 16 ezerért.. mindenki azt szûr le ebbõl amit akar.<#integet2>
© RealPhoenixx2007. 12. 28.. 18:35||#9
Tinman:

En 1G Corsair 8000UL XMS tipust vettem valamivel tobb mint 2 eve, 2005 Oktobereben, kb 90e forintert, mar masnap hamar rajottem, hogy tok folosleges volt, de aki csak a sajat penzen tesztelhet, az nem is tehet mast mint megrendeli az adott cuccost, plane mikor meg zsir ujj.

Magyarul: most meg izgulsz rajta mig zsir uj, etc, hogy milyen jo blablabla, de nem kell hozza 3 honap, meg hogy utana olvass a dolgoknak, es hamar kiderul, hogy sokkal jobb valasztas lett volna 8G DDR2 ram 800MHZ-s 😊

NB: ne vedd offolasnak azt miket irtam, inkabb tapasztalat megosztasnak
© RealPhoenixx2007. 12. 28.. 18:26||#8
Nah ez az a sebesseg korlat a DDR3-nal, amit ha tullepnek es megfelelo lesz az ara, akkor vegre erdemes lesz raallni, ill. atalni.

Legalabbis mikor volt valahol egy konkret cikk, amiben leirtak a DDR3 mukodeset ill. a DDR2-eset is, szval kiszamoltam a dolgot es eldontottem, hogy tutti nem veszek DDR3-at 2000MHZ alatt.

Es sztem erdemes lesz varni, mert ebbol a 2000-bol lesz hamarosan 3000 is, a lenyeg, hogy ne dobjatok ki folosbe a lovet.
© who am I 72007. 12. 28.. 17:44||#7
"az embereknek mindig el kell adni valamit, márketing. hova termelné a sokgyár a cuccot."

c2q + gtx <#hehe> látom, a szöveget valahonnan betanultad, de saját magadon alkalmazni nem tudod 😄😄😄😄 hihihi, jó..mondjuk a c2q 50 rudiért nem olyan nagyon nagy gáz, de a gtx az láma vétel sztem...talán egy 24-es monitorhoz szûrõk nélkül.De ahol a sima GT 60ezerért elhasal ott sokkal nem jobb a GTX-sem.
© neoG2007. 12. 28.. 16:56||#6
nem csak LE tuning van.és a sötétített üveg nem gyorsít semmit, mégis...
én egyetértek Tinman álláspontjával