Gyurkity Péter

Micron: 8 GB memória a laptopokban

A Micron a DDR3 érkezésével 4 GB-os memóriamodulokat dobna piacra a mobil szegmensben, amelyek révén akár 8 GB memóriára is támaszkodhatnak az egy laptopok. A cég szerint ez látható előnyöket kínál.

A gyártó a 4 GB-os DDR3 SO-DIMM modulokat mobil számítógépekhez és small form-factor megoldásokhoz kínálja majd az új példányokat, amelyeket természetesen párban is használhatnak majd az érdeklődők. Ezzel az asztali szegmensben is ritkának számító mennyiséget halmozhatunk fel a hordozható megoldásokban, "elérhetővé téve azokat a teljesítménybeli előnyöket a vásárlók számára, amelyek a megnövelt méretből következnek".



Az új modulok a cég meglévő 2 Gb-es memóriachipjeire épülnek, azonban a frekvenciát, és a késleltetési mutatókat egyelőre nem közölték - ez az első körben nyilván nem fog rekordokat dönteni. Az első számú felhasználási terület az Intel által népszerűsített Centrino 2 laptopcsalád lesz, azon belül is a GM45 és PM45 chipkészlettel szerelt példányok, mivel ezek már lehetővé teszik a 8 GB memória alkalmazását. A jelenleg kínált PM965 lapkakészletek legfeljebb 4 GB-ot támogatnak, így rögtön kiesnek a képből.

A 4 GB feletti tartomány kihasználásához természetesen 64 bites operációs rendszerre van szükség, vagyis a Windows XP, Vista, illetve a Linux disztribúciók megfelelő verzióira. A sorozatgyártás várhatóan a második negyedévben indul be, azt azonban még nem tudni, hogy milyen áron és milyen régiókban lesz először elérhető. A fenti mellett természetesen 512 MB-os és 1 GB-os modulok is készülnek, hiszen a lényeg itt a harmadik generációs technológián van, az alacsonyabb feszültségen és a kedvezőbb fogyasztáson.

Arról szintén nem esett szó, hogy az első ilyen laptopok mikor jelennek majd meg - erre nyilván legkorábban a nyár elején-közepén kerülhet sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • waterman #22
    amiket írtál azok mind egy rendes desktop gépre vagy munkaállomásra igazak is. oda kell a sok memó. de 4 raidbe kötött winyót elég keveset láttam laptopokban, márpedig a cikk arról szól. az otthoni gépembe nekem is kéne jó sok ram, ha tudná kezelni rendesen az os akkor csinálnék ramdriveot. párszor már megcsináltam és mondhatom öröm onnan szerkeszteni a nagy képeket.:)
  • RealPhoenixx #21
    Turul16:
    PAE-val en is szoptam egy rakatot, mert egyszeruen nem mukodott (8G ram van a gepemben)

    Waterman:
    Hasznalat vonatkozasaban a kovetkezokre hasznalhato>
    - adatbazis kezeleshez
    - nagy memoria igenyu programokhoz
    * bugos progik, melyek nem szabaditjak fel normalisan a ramot
    (pl:webbongeszok /ujrainditas nelkuli hosszantarto hasznalat/, etc)
    * egyedi programok, melyek valamilyen oknal fogva gyors eleresu adatokat ...
    * nagy mapteruletu cuccok
    - 4 raidelt winchester sebessegenek es a processzor kapacitasanak kihasznalasa
    (pl aki filmeket kodol, dvdre: ramdrive->kodolas->winchester)

    Es meg sok egyeb hasonlo kombinacio, illetve kapacitas kihasznalas, etc

    Ludi94:
    Oprendszer gyanant tekintheted a kovetkezo szempontot>
    Az oprendszer csak a futtatashoz kell, es ugyanugy meg akkor az egyeb alkalmazasok tekinteteben meg semmit sem emlitettunk, mint memoria igeny, de mivel az oprendszereket is fejlesztik, es mivel egyre tobb hardware elem talalhato egy szamitogepen, az egyre tobb driver, meg egyeb kissebb kiegeszito cuccnak a futtatasat igenyli a normalis eszkozok kezelesehez, es akkor meg a biztonsagi funkciokat meg egyeb szolgaltatasokat mint tuzfal, etc meg nem is emlitettuk.
    Arrol nem beszelve: Vista oprendszer tunkeppen nem mas, mint a windows server 2008-nak az osszegyurasa egy valamilyen xp vonal kovetesenek (csak nezd meg a hozzaferesi jogosultsagokat, etc), illetve ha csak a server 2008-at feltelepited a benne talalhato szolgaltatasokkal egyetemben, akkor mindjart 11G winchester tarhelyet foglal, es beallitastol fuggetlenul, de siman elvihet 2G ramot, erre meg meg pakolsz par progit, es hamarosan ott leszel 3G ramnal, etc.
    Szval ne csodalkozz a ramigenyeken, plane, hogy az AMD mar olyan lapokat dobal most a 4 magos procijahoz, amibe 16G ddr2-es ramot pakolhatsz, nem veletlenul /elvileg x38-as intel chipsetes lapok is birjak a 16G ramot/

    Waterman: vannak jo kodok is, de teny a java gany halmaz, amugy pedig a windows server 2005-ben is egy rakat 1992-es NT kod van, azok pedig ennyire jol lettek anno megirva (meg egy jodarabig fel fogjak azokat hasznalni)

    HUmanEmber41st:
    Sokkal jobban josz ki anyagilag, ha 4 darab 32M-a cacheval rendelkezo winchestert raidelsz egy megfelelo alaplapra raid 0-ba (ez kb 100e forint most max), es ugyanugy elegedett leszel.
    Amirol amugy beszelsz, az I-ram nevvel rendelkezik es gigabyte termek, es annak is a (ujabb verzioju i-ram cuccnal) sata2-es csatolofelulet a korlatja, magyarul sokkal gyorsabb, ha veszel rakat ramot alaplapba, es ramdrive-t csinalsz, annak legalabb 20* gyorsabb az atviteli sebessege, mint egy ilyen eszkoznek (meg talan az is olcsobb, ha AMD-s lapba nyomsz 16G ramot /asztali alaplaprol beszelek/)

    Balage80:
    En virtualis gepet emulalok a gepemen (4G ram neki, es 2 mag proci) es azon tesztelgetem meg nezegetem a winserver 2008-at, de annyira osszeganyoltak szerintem, hogy ugy latom csak a 6001-es verzio utani peldannyal erdemes csak foglalkozni (es akkor toresi problematikatol nem beszeltem, bar nem mas a torese, csak taskmenedzserbol kinyomsz par file-t majd onnantol kezdve csak hibernalassal vagy sleep-elessel hasznalod).

    HuMarci:
    Inkabb ne ezt hangoztasd ide, amit a 14-es hozzaszolasodban, hanem azt: ha 4G vagy tobb ramod van, hasznalj 64 bites oprendszert! -ez megiscsak epitobb jellegu :)

    Akuma:
    Bar igazad van, de en megis inkabb csak fogyasztok es fogyasztok, viszont hogy egyensulyban legyen a dolog, arra kernelek, az ev 365 napjabol csak 364-be ne hasznalj aramot, hogy kikompenzald pazarlo voltomat :-) koszi
  • waterman #20
    miért jobb a 1.3-as opel astra a városba, mint a 4 literes jeep? mert a célnak jobban megfelel. a felhasználók nagyon nagy hányada a gépét alapvető dolgokra használja - iroda, filmezés, szórakozás, zenehallgatás és egyéb nem túl erőforrásigényes alkalmazások - ergó egy xp-nél többre nem igazán van szüksége. viszont az egymást követő windózok gépigénye >ezidáig< csak nőtt. nem akarom, hogy a jós szóljon belőlem, de a win7-nek lehet tényleg még nagyobb igényei lesznek. beleraknak pár végtelenciklust ami megvizsgálja hogy az 1 egyenlő-e 2vel, csak hogy nagyobb procit vagyünk, pedig nem lenne rá szükség. most ne jöjjünk azzal hogy én 6 virtuális gépet futtatok meg napi 25órában renderelek maya-val, mert mindig lesznek akik fullra kihasználják a gépüket és a 6 virtuális gép mellett a maradék 3 magon még 3 boinc projectet is futtatnak. biztos szép és jó a dx akárhányas felület, meg az egymás mögött sorakozó látványos ablakok, csakhogy mindezt egy opengl 1.4 is viszi és egy intel945-ös igp-vel vígan nyújtja közel ugyanazt beryllel mint az aero. tehát a marketingesek azt mondják vegyétek meg a 4 gigát és megveszik a 4 gigát és soha az életben nem rakja tele a rendszer. akinek szüksége van rá, persze, vegye meg.
    #17 Akuma felhozott egy másik szemléletet is, nevezetesen a fenntartható fejlődés problémáját. vegyek másfél évente egy új gépet ami még takarékosabb mint az előző, vagy szedjem le a felesleges csicsát a desktopról (kismacska minden negyed órában megvakarja a hátát és nyávog) és jéé újra használható a gép, nem kell kidobnom a francba. ez utóbbi a pénztárcámnak meg a környezetnek is jobb.
  • szombi #19
    Ezt már egy 4 éves gép is tuggya. Jelszó: SUSPEND
    Sőt, ha áramtalanítod, akkor használhacc hibernálást, 3 sec alatt betölt...
  • Akuma #18
    Mellesleg a laptop készenléti ideje is megugrik azonos akkuval, ha kisebb a fogyasztása... azért ez se utsó szempont.
  • Akuma #17
    Ha nem is a pénztárca miatt, de legalább a globális felmelegedés miatt... túl sok energiát használunk fel, mindenhol minimalizálni kell a fogyasztást... Mind járművekben, mint háztartásban, gyárakban, számítástechnikában.
    Ezzel együtt megújuló energiát kell alkalmazni lehetőleg minnél több háztartásban.
  • juzosch #16
    És miért is kéne megoldani, h keveset fogyasszon? Nem látom az előnyét.
  • beef #15
    Igen, sajnos én is belefutottam ebbe. Hiába van 4GB RAM a gépben, csak 3-at lát belőle. Már minden trükköt kipróbáltam a neten fellelhető megoldásokból, de semmi. Elégedett lennék már 3.5 GB használatával is, nem vagyok telhetetlen :)
    Sajnos előbb-utóbb át kell térni a 64bites oprendszerekre.
  • HuMarci #14
    Több ramtól nem feltétlenül lesz gyorsabb a windows, sőt, lassabb lesz, legalábbis xp-nél voltak gondok a 4Gb-nál. A hiba a virtuális memóriánál keresendő. Vista még nem ál olyan stabil lábakon. Aki nem hiszi járjon utánna, 3 Gb körül fogja felismerni az xp a 4gb ramot.
  • arty #13
    meloban a noteszen nekem is kell virtualis gépet futtatni, megváltás lenne 8g ram

    de mivel ddr3 = DRÁGÁN, lassu