Gyurkity Péter

Elődjénél is olcsóbb lesz a DDR3

Friss előrejelzések szerint hamarosan elérkezünk a fontos váltóponthoz a memóriák piacán, ahol is a DDR2-generáció példányai emelkedő, a DDR3-fejlesztések csökkenő ára találkozhat egymással.

A DigiTimes több fontos észrevétellel számol be a fontos esemény közeledéséről, amely a DDR-memória esetében egyszer már lejátszódott, amikor a DDR2 vette át a vezetést elsőgenerációs elődeitől. Most ennek megismétlődésére várnak a piaci megfigyelők, valamint a gyártók, miközben utóbbiak igyekeznek kiaknázni a még az utolsó pillanatban is jelentkező lehetőségeket.



Az 1 Gb-es DDR2-chipek ára jelenleg 1,6 dollárnál mozog, míg a DDR3-chipek esetében 1,9 dollárnál húzzák meg az átlagot. Előbbieknél emelkedést figyelhettünk meg az utóbbi hónapokban, míg az új generáció példányai már csökkenő árakkal érkeznek meg az őszbe. Korábban ugyan a DDR2 esetében előnyt jelentett a gyártóknak, hogy az új fejlesztés ára csak lassan csökkent és az iránta való érdeklődés sem futott fel olyan gyorsan, mint amire számítani lehetett, most azonban a kitartóknak is váltaniuk kell majd, hogy lépést tartsanak a vásárlói igényekkel.

A generációváltást szintén lassította, hogy több PC-gyártó kitartott a DDR2-memóriák mellett, az előrejelzések szerint azonban az elkövetkező időszakban egyre erősödik majd az igény az új platform iránt, ez pedig jótékony hatással lesz majd az árakra is. Éppen ezért a tajvani gyártóknak is váltaniuk kell majd, akik most éppen azon rövid időszak gyümölcseit aratják le, amelyben a DDR2 ára a kifutás jeleként egyre emelkedik majd (és a kereslet nem esik vissza látványosan). Ezzel egy időben azonban mindenképpen a DDR3 gyártására kell berendezkedniük, különben komoly veszteségeket szenvedhetnek el a változó piacon.

A nagyobb gyártók éppen ezekben a napokban sokszorozzák meg a rendelkezésre álló készleteiket, így számíthatunk a DDR3 jelentős mértékű árcsökkenésére, az új generáció példányainak gyorsabb elterjedésére. Jövőre már mindenképpen az alacsonyabb feszültségen futó és kedvezőbb fogyasztást kínáló memóriamodulok dominálnak majd, az eddiginél magasabb órajeleken.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sanyix #12
    ma már az extrémnagy, kihasználatlan sávszél mellett a memóriának 2 paramétere érdekes: fogyasztás és aktuális ár. Nem azért lesz érdemes ddr3-mat venni mert talán gyorsabb, hanem azért mert olcsóbb lesz kisebb fogyasztással. Aki ma ddr3-mat vesz otthoni felhasználásra csak mert azt hiszi attól neki most fúdegyors lesz a gépe, az faszláma. Ha nem lehet mást, meg majd valamikor olcsóbb mint a 2-es, akkor oké.
  • Sanyix #11
    mi köze a magszámnak ahhoz hogy hanyas a ram?
  • atys2 #10
    kétmagos prociknak bőven elég a DDR2.
  • Sanyix #8
    Minek? Semmi se használja ki a sávszélt csak a szerverek... azzal meg ne törődjél az sg-n.
  • barii #7
    de nagy igazság:) gyakorlatilag a ram a legkevesebb, amire várni érdemes
  • Glutamin #6
    Már a DDR2 sem hozott igazán nagy gyorsulást. Annak idején a 800-as FSB-s P4-eknél még a proci FSB és a RAM sávszél még szinkronban volt. Ma meg jóval nagyobb sávszélt tudnak elméletben a RAM-ok mint amit a proci bír. Kicsit rá kellene erre aterületre is gyúrni már.
  • InterFoxSOFT #5
    Így sosem lesz új géped, hisz mindig van valami amire várni kéne!:D
  • djw #4
    várni mindig érdemes :)
  • VoneOut #3
    No én meg gépet akarok venni nemsokára, ezek szerint még érdemes várni vele.