Gyurkity Péter

Kaspersky-malőr: az Explorer is vírus

Egy szoftverhiba miatt a Kaspersky egyes termékei tévesen vírusnak vélték a Windows Explorer indítófájlt, aminek következtében több operációs rendszer használatát lehetetlenítették el. A cég gyorsan kijavította a hibát.

Az érdekes hibáról szerda este tettek közzé egy rövid közleményt a cég honlapján, amelyből kiderül, hogy az Explorer.exe fájl egy bizonyos verzióját tévesen vírussal fertőzöttnek minősítette a cég néhány vírusirtó szoftvere. A probléma ugyan mindössze néhány órán át állt fenn, mégis világosan jelzi, hogy egyes fals pozitív eredmények igen komoly galibákat tudnak okozni az otthoni és céges felhasználók számára egyaránt.

A hiba tehát nem az Internet Explorer böngészőt, hanem a Windows operációs rendszerek szerves részeként érkező Explorert érintették. Ennek egy július végén megjelent frissítése akadt fenn a biztonsági szoftverek hálójában, miután egy téves adatbázis-bejegyzés miatt az alkalmazások féregvírusként azonosították a fájlt. Egyes esetekben az állomány karanténba került, olykor viszont a szoftverek automatikusan törölték a rendszerfájlt, ami igencsak megnehezíti a rendszer helyreállítását és problémamentes használatát.

A Kaspersky azóta elnézést kért a hibáért és a mindössze két-három óráig tartó malőrt igyekezett a feladat puszta nagyságával mentegetni. Elmondásuk szerint hetente mintegy 3000 új esetről érkezik jelentés és ezek kivizsgálása, illetve az adatbázis megfelelő kiegészítése olykor ilyen és hasonló problémákhoz vezethet. Hozzáteszik, hogy minden biztonsági cég esetében volt már példa ilyen esetre, ők annyit tudnak megtenni, hogy igyekeznek minimalizálni az ilyen malőrök előfordulásának esélyeit.

Az már más kérdés, hogy márciusban még ők kritizálták fennhangon a Microsoft OneCare termékét, amiért az - szintén tévesen - az Outlook levelező kliens egyes állományait zárta karanténba, illetve törölte le végleg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • HUmanEmber41st #49
    Linuxon max a legújabb h.w.-knek nem megfelelő a driver ellátottsága.
    Meg kellene nézni a legújabb Debian alapú releaseket: Ubuntu, Fluxbuntu és társaik. Fele hw igénnyel is tudja azt, amihez a winPistának kisebb erőmű kell.
  • assdf #48
    A dolog úgy néz ki a valóságban hogy az embernek van egy számitógépe.
    Aztán arra gondol hogy kiprobálja a linuxot. Aztán rájön arra hogy ez vagy az a hardware nem megy valamilyen oknál fogva (pl nincs driver és ez hiába nem a linux hibája akkor sem megy). Ezután valaki felteszi a kérdést hogy miért nem néztem meg hogy mit támogat a linux.
    Erre a politikailag inkorrekt válasz az hogy: a f@szért mert előtte windowsom volt és nem gondoltam arra hogy fel akarom rakni a linuxot is de úgy gondoltam ha a windows megy rajta akkor a linux is fut :)

    nedudu:
    elárulnád ohgy milyen speciális feladathoz árult számitógépet lehet kapni a boltban? Mert igy speciel első ránézésre a számitógép pont nem feladatorientelt eszköz hanem multifunkcionális eszköz. Legalábbis nem tudok olyanról hogy ez a gép csak internetezéshez jó, ez meg csak skype-re, emez meg csak office-ra...
    És tudtommal a linuxra sincs ráirva hogy ez csak ehhez a géphez jó...

    Amire te gondolsz az csak vállalati környezetben állja meg a helyét, miszerint tudom hogy egy web szervert akarok használni és akkor arra legjobb egy linux+apache. Vagy hasonló. De egy home usernek mond már azt hogy mondja meg mi a feladata... :)
  • nedudu #47
    Én a feladathoz veszek számítógépet és operációs rendszert is, nem pedig fordítva.
  • ziby #46
    Én nem néztem hogy a gépem kompatiblis-e valamelyik oprendszerrel. Csak nagyobb gyártók termékét vettem. De akkor még nem is használtam linuxot. De most miért fáj az hogy utánna nézel hogy van-e driver linuxhoz? Mellesleg ezzel a te hülyeségedet mutatod be. Most ha teszem azt hogy te csak és kizárólag Windows hoz értessz és véletlenül veszel olyan eszközt ami nem támogat megfelelően windowson. (elhet nehéz ezt elképzelni most:D) akkor te másnaptól máris teljesmértékig megtudnál barátkozni egy merőben más beálítottásgu rendszerrel?
  • zola2000 #45
    Én nintendo wii alól netezek, eddig még nem volt vele gond.
  • assdf #44
    "Ésszel kell hardware-t vásárolni."

    Már meg ne haragudjál kedves barátom, de a számitógéphez veszek operácios rendszert és nem az operácios rendszerhez számitógépet. Legyen az akár linux akár vista egyiknél sem elfogadható ennek az ellenkezője. Erről sem te mint linuxos sem a microsoft a szutyok vistájával nem tud meggyőzni.
  • ziby #43
    Mondcsak zotyaxxx te szoktál irc-zni? Vagy csak küldel kérlek az ip címed:D De a viccet félretéve milyen rendszer az amit évente újra kell telepíteni mert már annyira tönkrevágták a vírusok? Az a baj hogy a windows user droidok ezt még természetesnek is veszik és örömmel megcsinálják... És az a gond hogy elképzelésük sincsen arról hogy milyennek kellene lennie egy operációs rendszernek.
  • zotyaxxx #42
    Én teljesen egyet értek Gerygreyvel. Úgyérzem már mindenki kezd átesni a ló túloldalára. A tűzfalak és egyebek már jóval több macerát és sokszor jóval több kiadást okoznak mint maguk a vírusok. Legalábbis egy átlag otthoni felhasználónál. Én is használok NODot, mert ez még elfogadható kompromisszum, de mással nem vagyok hajlandó vacakolni.
    Boldog karácsonyt mindenkinek!
  • nedudu #41
    Ésszel kell hardware-t vásárolni.
  • assdf #40
    Ez igaz de szivhatnál helyette mással. Például hogy egy csomó mindenhez nincs driver...