SG.hu·

A magyaroknál még mindig sláger az LCD a fenyő alatt

Nincs olyan karácsonyi vagy más szezonális slágertermék, amiért a magyarok hajlandóak lennének sorban állni vagy órákat utazni - nem úgy, mint Nyugat-Európában vagy a tengerentúlon.

Ez leginkább azzal magyarázható, hogy az utóbbi években Magyarországon rendre az őszi kereskedelmi szezon indulásakor adták át áruházaikat a nagy láncok, amelyek nyitási akciókkal hasítottak bele egy-egy termék forgalmába. Az elektronikai áruházakból ilyenkor párosával vitték az LCD- és plazmatévéket, DVD-lejátszókat, házimozirendszereket. A sorban állást és a zsörtölődést csak ilyen esetekben hajlandóak felvállalni a magyar fogyasztók, a mentalitás nem változott: az itthoni "felhasználónak" csak akkor van szüksége slágertermékre, ha annak árából enged a kereskedő - vélekednek a piackutatók. Ám a gyártók a karácsonyi szezonban rendszerint nem hajlandók erre, hiszen a kereslet 30 százalékkal megugrik.

Ettől eltekintve természetesen idén is vannak olyan termékek, amelyek keresettebbek a többihez képest. Az adatok szerint továbbra is jól megy az MP3 lejátszó, a magasabb minőségű (felvenni is képes) DVD-készülék és a drasztikus árcsökkenésen átesett LCD-tévé. Ezek a termékek egyébként is régóta vezetik a slágerlistákat a fogyasztók körében.

Gyermekjátékból mindent minden mennyiségben el lehet adni. Úgy tűnik, idén sláger lesz a távirányítású autó, ebből hatalmas készleteket halmoztak fel a kereskedők. Ugyancsak slágergyanús a Pókember-hálóvető és reneszánszát éli a Monopoly társasjáték. A lányoknál nincsenek favoritok, az üzletekben szemmel láthatóan minden megy, ami rózsaszín.

Egyelőre nem mutatkozik hiány a karácsonyi termékekből, leginkább azért, mert lassan indult a szezon, a vásárlók december első hetében inkább nézelődtek, s csak most kezdtek el intenzívebben vásárolni. A raktárak még tele vannak, így az áruházak polcait szinte azonnal képesek feltölteni a kereskedők. Lapunk úgy értesült, hogy a múlt évhez képest a műszaki cikkekből is gyérebben fogy, főleg vidéken, vagyis itt sem várható az utolsó héten komolyabb áruhiány.

A számítástechnikai eszközöknél más a helyzet, noha égető áruhiányról azért nincs szó. Amihez nem tudnak hozzájutni a vásárlók, azt már nem is gyártják. Magyarország egyébként informatikai cikkeket tekintve kis piacnak számít, így a szállítók kevésbé koncentrálnak az itteni kereskedőkre, ezért ebben a termékkörben karácsony tájékán rendszeresek a "foghíjak", csakúgy, mint a gyermekjátékoknál, amiben az idei év szintén különbözik a korábbiaktól.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Neakardtudni2007. 12. 14.. 15:27||#14
Minek vegyek LCD meg HDMI redi tévét, ha szar a mûsor. Valami szellemes ember mondta, hogy a "film minõsége nem egyenlõ a felbontással és a speciális effektusok számával". Sztem rohadtul igaza volt. Nézzek nagy felbontásban Gyõzikét meg Mónika Show-t? Broáf.
© archkoven2007. 12. 13.. 20:47||#13
"Az elektronikai áruházakból ilyenkor párosával vitték az LCD- és plazmatévéket, DVD-lejátszókat, házimozirendszereket..."
-az embereknek láthatóan nincs pénzük, mert az a mocskos gyurcsányi ellopta!
© xmodule2007. 12. 13.. 20:19||#12
LCDL vizsga😄😄😄 hát ez jó volt😄
© NeoMaN2007. 12. 13.. 19:04||#11
:FDDDDDDDDDDDDDD
© muerte22007. 12. 13.. 17:56||#10
Es csinal hozaz egy LCDL vizsgat. 😄
© FoodLFG2007. 12. 13.. 12:50||#9
Nem baj. Az a lényeg, hogy neki van elcédéje.
© stukov2007. 12. 13.. 11:56||#8
Aztán majd amikor a Barátokköztet akarják rajta nézni, csak csodálkoznak, hohy miér szarabb a kép mint az elõzõ tv-n...
© Csi9aa2007. 12. 13.. 11:19||#7
"Nyomorog az ország!! Az embereknek nincs pénzük!! Jajj..." Ugye?
<#mf2>
© qwas2007. 12. 13.. 10:47||#6
Pláne ha sorbaállni el kellett menni nagyfaluba mert vidéken nem volt hol sorba állni. Itt a narancsra gondolok.
© Vogel2007. 12. 13.. 10:17||#5
Ugyanez jutott az eszembe.