SG.hu

Tovább csökken az ADSL-szolgáltatás ára

A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) által 2006 tavaszán bevezetett - az ADSL-szolgáltatás kiskereskedelmi árain alapuló - nagykereskedelmi árszabályozás hatására a piacon a verseny erősödött és a növekvő sávszélesség mellett csökkentek a fogyasztói árak - mondta Pataki Dániel, az NHH elnöke, miután az NHH Tanácsa a napokban már ötödik alkalommal tette közzé az ADSL-szolgáltatás szabályozott nagykereskedelmi árait.

Az úgynevezett retail minus (RM), azaz a szolgáltatás kiskereskedelmi árain alapuló nagykereskedelmi árszabályozás keretében megjelent legfrissebb nagykereskedelmi árak a 2007 első félévi kiskereskedelmi árakból indulnak ki. 2007 első félévének végén Magyarországon több mint 1,1 millió szélessávú (ADSL és kábelmodemes) internet-hozzáférés volt a 2005. végi 584 ezer és a 2004. végi 370 ezer után. Az RM szabályozással érintett ADSL-hozzáférések száma két és fél év alatt közel megtriplázódott és 2007 júniusára 690 ezer fölé emelkedett. A félév végén Magyarországon a telefonvonalak több, mint 20 százalékán vettek igénybe az előfizetők ADSL-szolgáltatást, de van olyan szolgáltatói terület is, ahol minden harmadik vonalon volt szélessávú internet-hozzáférés.

Az RM módszer bevezetésével 2006-ban az NHH Tanácsának az volt a célja, hogy a hatékonyan működő internetszolgáltatók mind az öt kötelezett nagykereskedelmi szolgáltató - Emitel, Hungarotel, Invitel, Magyar Telekom (T-Com) és Monortel - területén megfelelő árréssel igénybe vehessék a nagykereskedelmi szolgáltatást, és így versenyképes ADSL-ajánlatokkal jelenhessenek meg. Ez 2007 első félévére valósult meg, ekkortól ugyanis mind az öt kötelezett szolgáltató szolgáltatási területén több kiskereskedelmi ajánlat közül lehet választani.

A retail minus módszer bevezetése előtt csak a Magyar Telekom és az Invitel területén volt verseny a kiskereskedelmi ADSL-szolgáltatást nyújtó cégek között, míg ma már az egész országban van lehetőség alternatív szolgáltatót választani. Az egyes szolgáltatási területeken eltérő számban, de összesen 24 internetszolgáltató kínál ADSL-szolgáltatást. 2006 júniusában az ADSL-előfizetők 96 százaléka a Magyar Telekom és az Invitel körzeteiben vette igénybe a szolgáltatást. Mára a Magyar Telekom és Invitel területek részesedése 92 százalékra csökkent.

A szabályozás bevezetése óta a legnépszerűbb (jellemzően 1 Mbps sávszélességű) csomagok nagykereskedelmi árai 2-51 százalékkal mérséklődtek. A kisebb csökkenés az alacsony sávszélességről induló és folyamatosan (néhol két-háromszorosára) bővülő csomagok esetén figyelhető meg, míg az új csomagok ma már lényegesen alacsonyabb árakon jelennek meg a piacon, mint 2005-2006-ban. A legnépszerűbb csomagok átlagára az első RM határozatnál 7254 Ft/hó volt, a negyedik határozat idején ez 6348 Ft/hó volt, az ötödik határozat alapját jelentő 2007 első félévében pedig az ilyen új csomagok ára 4362 Ft/hó volt. A kábelmodemes hozzáférések ára az ADSL-árakkal együtt csökken, erősítve a versenyt a szélessávú internetpiacon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hegyikecske #11
    debrecenben van digikábel, viszont azt mondják sok a kimaradás, nekem 10/1 van de atomstabi (kop-kop) :D
    sztem se magas a net ára amugy, gondoljátok csak el mennyibe kerül ma néhány tv csatorna? vagy egy havi bérlet ára? ahhoz képest mennyivel több dologra jó a net, ez kalkulálható kiadás. (emlékszem nekem még a legelső szélessávú netem 384es volt és 13rugóba került, és milyen jó dolog volt az, h. 7* gyorsabb voltam a modemnél és bármikor netezhettem...) aki ezt nem tapasztalta meg hogy fogja értékelni ha egyszerűen "bele"születik?
  • Branson #10
    Ez az egész vicces. Mondjuk én mázlista vagyok, mert Debrecenben 15/15-s netem van 3500 ft-ért. És a youtube sem akad. :D
  • shabba #9
    ismétlés képp, az 10. hsz.
  • shabba #8
    Jaj, még mindig írod ezt hülyeséget. 1x már leírtam egy másik topicba, szolgáltatók árlistáinak linkjeivel mi mennyibe kerül. Közelébe sincs az állításodnak.
  • kadar1 #7
    kOSZOVOBA A 8 MEGÁS KORLÁTLAN KERÜL 2500FT-BA.mI HOL VAGYUNK EHEZ KÉPEST?
  • HöfEE #6
    Hát nem éppen. Youtube-os vdeók 400 valahány kbit/sec bitsűrüséggel rendelkeznek igy nem akad.
  • Dark Angel 666 #5
    az 1 meabites net mire jó ? azzal még a youtube is akad
  • gregor #4
    heyman:Ennél olcsóbb már nem lehetne!Kábel tv drágább!Pedig a neten nagyobb a választék,már csak magyar nyelvű oldalakbol is!
  • morton #3
    Gratulálok Dr. K.J.-nak!
  • artschiatwork #2
    majd